Báthory – A legenda másik arca
A megszelídített vámpír
A legenda mindig érdekesebb, mint a valóság, állítja Jakubisko filmjének narrátora, és tökéletesen igaza van. Mi sem illusztrálja jobban ezt a tételt Julie Delpy tavaly bemutatott Báthory-filmjénél (A grófnő), amely prológusában azt sejteti, hogy a 17. században élt híres-hírhedt grófnővel kapcsolatos „tények” a kortársak konfabulációi, mondván „a történelmet a győztesek írják”, mégsem akar elszakadni a szadista vámpírnő négyszáz éves mítoszától, amelyet versek, regények, filmek, videojátékok és dalok százai ápolnak a mai napig.
Nincs olyan történet – legyen az akár egy kamerák előtt lezajló médiaesemény – amelyet ne lehetne más perspektívából bemutatni, épp ezért érdekes, noha nem meglepő, hogy a Báthory-legendával kapcsolatban erre még nem tett senki kísérletet: az eddigi filmes adaptációk lényegében csak a horrorisztikus részletekben térnek el. Juraj Jakubisko talán az első, aki nem pszichopata gyilkosként mutatja be a grófnőt, hanem egy koncepciós per áldozataként.
A demitizálás azonban meglehetősen nehéz mutatvány, ha nem ismerjük a „valós” történéseket és motivációkat, amelyekkel pótolhatnánk a (hamis) mítoszt. A grófnő életéről és személyiségéről olyan keveset tudni, hogy még a legnagyobb hitelességre törekvő alkotó is kénytelen önállóan kitölteni a fehér foltokat. Julie Delpy erős szerzői értelmezést választott, nála Báthory Erzsébet története az öregedéstől és a haláltól való rettegés története egy beteljesületlen szerelem miatt eszét vesztő nő szemszögéből. Jakubiskónak viszont nem volt ilyen markáns koncepciója, az ő célja – a végeredményből ítélve – nem az alaptörténet önálló értelmezése, hanem a legenda közismert toposzainak tételes megcáfolása.
 |
| Báthory áldozat, nem tettes - ez a film meggyőződéses olvasata |
Látszólag persze a Báthory klasszikus életrajzi film, amely főhőse sorsát születésétől a haláláig követi nyomon, három alcímmel jelölve az életében fontos szerepet betöltő személyeket: az első felvonás a Nádasdy Ferenccel kötött házasságának krónikája, a másodikban javasasszonya, Darvulia kerül előtérbe, míg az utolsóban férje egykori bajtársa, Thurzó György áskálódik ellene, hogy végül koholt vádak alapján letartóztathassa őt. Részleteiben azonban egy olyan (ál)krimire hasonlít a film, amely nem a nyomozás izgalmait, hanem már egyből a fináléban megszokott, rejtélyeket feloldó flashbackeket mutatja be.
Jakubisko, aki egyben a forgatókönyv szerzője is, sorra veszi a grófnővel kapcsolatos összes mendemondát, és mindegyikre próbál racionális magyarázatot adni, kezdve a főhős „vérfürdőitől” a csejtei kastély személyzetének nagyfokú halandóságáig. Bár a második fejezetben belép két „nyomozó” a történetbe – Péter barát (maga a narrátor) és Ciril novícius, akik messzelátóval és kamerával (!) próbálják kikémlelni a grófnő titkait –, nincs tétje a ténykedésüknek, Jakubisko ugyanis kezdettől kiírt minden kétértelműséget, nyilvánvalóvá téve Báthory ártatlanságát.
Történelmi krimi helyett működhetne a film romantikus drámaként, de ebből a szempontból sem egyértelműek a szlovák rendező szándékai. Az első fejezet névadója, Nádasdy Ferenc csak epizodista – érthető módon, hiszen a „Fekete Bég” idejének nagy részét a törökök elleni csatározások kötötték le –, helyette magával Caravaggióval, az ekkor még ismeretlen festőzsenivel kerül a főhősnő intimebb kapcsolatba, de románcuk – túl azon, hogy egy pillanatra sem tűnik mindent elsöprő szerelemnek – megmarad mellékszálnak. Erős drámai potenciál rejlik a grófnő és Thurzó György kapcsolatában is, Jakubisko tisztességgel fel is vázolja az alapkonfliktust (a nádor kezdettől Báthory vagyonára és hatalmára pályázik), de a férfit nem engedi kilépni a gonosz intrikus közhelyes szerepéből, holott a film legvégén kiderül: nem csak az anyagi érdekek mozgatták.
 |
| A misztikus Darvulia-szál kaotikusabbá teszi a filmet |
Természetesen a fiatalság konzerválásának motívuma sem maradhat ki a történetből, a grófnő javasasszonyával, Darvuliával köt fausti paktumot, de Jakubisko Báthoryját – Delpyével szemben – nem a hiúság, hanem az altruizmus vezérli: meghosszabbított fiatalságát arra használja, hogy fiút szüljön férjének. A rendező ügyesen értelmezi át a legenda egyik legfontosabb elemét, a misztikus szál belekeverése viszont még kaotikusabbá teszi a filmet, amely addig a pontig épphogy a racionális-realista megközelítést preferálta.
A grófnőről eközben – az angol Anna Friel remek alakítása ellenére –, nem rajzolódik ki igazán karakteres profil. Jakubisko nem csak azt nem tudja vagy akarja eldönteni, hogy a legenda mely vonatkozásait vegye górcső alá, Báthory figurája esetében sem emel ki egyetlen markánsabb személyiségjegyet. A grófnő így egyszerre áldozatos feleség, jólelkű és megértő úrnő, a kastély ügyeinek talpraesett és ravasz irányítója, aki ráadásul még kardforgatóként is megállja helyét, és, hogy a legendának is jusson némi muníció, a férje halálát követő időleges elmezavarában énjének sötétebbik oldala is felsejlik néhány (rém)álomjelenetben.
Jakubisko megpróbált egyszerre kint s bent is egeret fogni, és ez persze nem sikerülhetett neki. Viszont kétségkívül jól ügyeskedett: külsőségeit tekintve a Báthory alig marad el a hollywoodi kosztümös szuperprodukcióktól, a térségben nagynak számító költségvetésből jutott bőven statisztákra, elsőrangú díszletekre és kosztümökre, de közép-európai mércével mérve még az illusztrációként felvillantott csatajelenetek is kifejezetten látványosak, a szlovák rendezőlegenda ráadásul azt sem felejtette még el, hogyan kell gördülékenyen mesélni. Ezzel együtt sem valószínű, hogy az ő verziója lesz mostantól a mintaadó Báthory-film, de mindenképpen értékelendő – és követendő –, a mítosz átértelmezésének szándéka.
 |
| Külsőségeit tekintve alig marad el a hollywoodi produkcióktól |
