Becsületkódex

A történet szinte mértani pontossággal megtervezett. A Becsületkódex erőssége a pontos, átgondolt forgatókönyv. Mert milyen lehet a huszonegyedik század realista, francia gengszterfilmje? Hát ilyen: véres, nem sunnyogó, kegyetlen. Ne keressük benne Duvallt, Brandót, Pacinót vagy De Nirót sem. A bűn, a bosszú eleganciája, a „mindennek meg van a helye és az ideje”- érzés mára kiveszett Európa új gengsztereiből.

Dris (Samuel le Bihan) néhány év börtön után tér vissza barátnőjéhez, Lise-hez. Nem tudjuk, miért került be a sittre, de kint van – a lány meg várt rá. Akár rendbe is jöhetne minden, van lakás, munka is. Ez akár egy viharos történet szirupos vége is lehetne, de a Becsületkódexben: az eleje. Nem véletlen tehát, hogy a rózsaszín kezdet utáni baljós érzetünk már csak erősödhet - a film mindvégig erősíti is -, majd be is igazolódik. Mert összeférhetetlen elemek találkozásából csak olyan vég következhet, mint amilyet a Becsületkódex ábrázol – szárazon, tárgyilagosan.

Az összeférhetetlenség másik „tényezőjét” Yanisnak hívják (Sami Naceri érdes vonású arcát a Luc Besson-féle Taxi-epizódokból kedvelhettük meg, most teljesen más arcát mutatja). Yanis azonnal megjelenik, amint Dris beteszi a lábát a „rendes” világba, hogy szerencsét próbáljon ott is - hajnalonként zöldséges rekeszeket pakolászva. Yanis ezt természetesen nem hagyhatja, már csak a közösen töltött elmúlt idők emléke miatt sem. Na meg szüksége van Drisre ahhoz, hogy álmait megvalósíthassa. Innentől kezdve pedig nem lehet levakarni. A baj csak annyi, hogy a volt bűnöző és a mostani gengszter álomvilága még csak nem is metszik egymást: Dris esélyt lát arra, hogy végre normális, csendes életet éljen a megtalált nő oldalán, Yanis pedig bűnözői ambícióit szeretné – bármi áron – megvalósítani, a magaslatokig (mélységekig) emelkedni. Ehhez van szüksége egy tapasztalt társra, akit nem kell kiokítani a bűnözők becsületkódexének ezernyi törvényére. Minél többet jár azonban Yanis Dris nyakára, utóbbi jelleme annál inkább gyengül: vonzza az éjszakai élet, a kockázatos helyzetek feszültsége. Így kerül egyre távolabb Lise-től. Ám ebben a történetben a nők sem hagyják magukat.

Természetesen a középpontban azért még mindig a férfiak és az ő csatáik állnak. A Becsületkódex ott válik különlegessé, hogy e feszült helyzetek, a csaták ugyanúgy zajlanak belső „helyszíneken” is: azaz a főhős, Dris lelkében.
A gengszterfilmek – korábban a western is ezt a tipologizálást használta és mutatott követendő viselkedési mintákat - sokáig piedesztálra emelték a férfiakat azon tulajdonságaikért, melyeket csak ők teremthettek meg ilyen lehengerlően a vásznon: hidegvér, türelem, pókerarc, kegyetlenség, jéghideg bosszúvágy. A cselekményszálak szövevényében eligazodni és ezen attitűdök hátterét megérteni pedig azok az íratlan szabályok segítettek a nézőnek, amelyek hamar beivódtak a műfajokba is. Ezekről a szabályokról azonban ritkán esett szó: a hős ölt és mi tudtuk, miért teszi. Úgy tűnik, a huszonegyedik század szervezett bűnözői már emlékezet-kimaradással küzdenek, szabályokról beszélnek, amelyeket megszegni nem szabad. Majd mégiscsak megszegik őket. Valami náluk és a törvényeiknél is nagyobb farkastörvény uralkodik el rajtuk, így rohannak a vesztükbe, válnak egymás áldozataivá. Stratégiát, katonai taktikázást vált értelmetlen öldöklés, ez teremt folyamatos feszültséget, s torkollik tragédiába.

Hiteles társadalomrajz, az erőszak nem hatásvadász, dokumentáló bemutatása jellemzi a Becsületkódexet. Ugyanakkor az érzelmek is nagy nyomatékot kapnak: a film végigköveti a családi-baráti kapcsolatok tekergőzését, mégis elkerüli a sztereotip ábrázolást. Jó választás a két színész: különösen Sami Naceri Yanis szerepére. Személyisége megtestesíti a filmben ábrázolt alvilágot: törvényei már homályosak, nyomában vér folyik, értelmetlenül.