Csak ön után!
Flúgos háromszög
Bemutató: 2004. június 24.
A franciák kifejezetten szeretik a „két férfi a pácban” jellegű történeteket, a gall filmkészítők témaválasztási toplistáján a szerelem után kétségtelenül a barátság áll a második helyen. Az olyanféle komoly barátságmozik mellett, mint a Két férfi a városban (Jean Gabin - Alain Delon) vagy a Kalandorok (Lino Ventura - Alain Delon) hamar meghonosodott a könnyedebb stílusban előadott vígjátéki változat. A Pierre Richard-Gerard Depardieu páros méltó konkurenciájaként a furcsa pár-vonal Matthau-Lemmon által fémjelzett amerikai változatának, olyan tempót diktált, amit maguk a franciák se bírtak követni, olyannyira, hogy Depardieu Jean Renóval (Pofa be!) vagy éppen Auteuil-jel alkotott kettőse (Addig jár a korsó a kútra) sem bizonyult tartósnak. A Daniel Auteuil-José Garcia kettős felbukkanásával, amelynek Coline Serreau Romuald et Juliette-jében már volt egy röpke színészi találkozása, a gall mozi újabb lehetőséget kapott egy sikerduó születésére.
Pierre Salvadori, a rendező, már rögtön debütáló alkotásával a figyelem középpontjába került, 1994-ben a Cible émouvante című munkájával a Legjobb elsőfilmes kategóriában versengett a César-díjért. A színészként sem ismeretlen (Philippe Harel: A tiltott nő) Salvadori eddigi kilenc filmjéből nyolcat íróként is jegyez, nem meglepő tehát, hogy a Csak Ön után! sztorija is a rendező tollát dicséri. Salvadori ezúttal visszakanyarodott a ’95-ös Semmihasznák (François Cluzet - Guillaume Depardieu) „baráti alapvetéséhez”, legújabbja, az életmentésre alapozott barátságmozi, azonban éppen azon a ponton megy át háromszög-történetbe, ahol már kimerítené az erősebb nem kettősében rejlő lehetőségeket. A csetlő-botló szerencsétlenség és a mindig tettrekész megbízhatóság egymásra találása számtalan vígjátéki helyzetet kínált az alkotóknak, akik biztos kézzel ki is aknázták a lehetőségeket. Mindez nem elég, mert a film a humorosan ugyan, de egészen komoly lelkiismereti kérdéseket is felvet. Ha csak érintőlegesen is, de felmerül a Vadkacsa Gregersének problémája: szabad-e mások életébe (itt: halálába) beleavatkozni; illetve a közhelyesült nagy igazság, miszerint a pokol tornáca is jószándékkal van kikövezve.
Antoine teljesen elégedett lehet az életével. Egy párizsi étterem megbecsült üzletvezetőjeként pontosan azt csinálja, amit szeret, s amihez ért. Átlagos, de kiegyensúlyozott kapcsolatban él barátnőjével, súlyosabb teher nem nyomja a vállát egészen addig, amíg az - szinte szó szerint - a nyakába nem szakad az öngyilkosságra készülő Louis személyében. Az életmentés olyan jól sikerül, hogy a főúr dajkává lép elő, az ezután következő életkedv-mentési kísérletek során viszont túl messzire merészkedik. Felkutatja ugyanis a depresszióba esett Louis egykori menyasszonyát Blanche-ot, a virágáruslányt. Ahogy az várható, a bonyodalmak itt kezdődnek, mert a nem túl szép, ámde kedves ex-ara rögvest háromszöggé bővíti a bimbózó barátságot, s a hazugságok olyan áradatát indítja el, amiből leginkább a nevetni vágyó néző profitál. A kölcsönös előzékenykedés természetesen oda vezet, ahová a Sors akarja, s miután mindenki kiesett a jól megszokott szerepköréből, kénytelen újat keresni magának, vagy úgy-ahogy helyrepofozni a régit.
