Deus ex machina

Az Istenek a fejükre estek

Bemutató: 2003. december 11.

A palesztin-izraeli konfliktus egyik aggasztó következménye, hogy az intellektuálisan bizonytalan nyugat-európai értelmiség körében elfogadottá és politikailag korrektté vált a közbeszédben és a publikációkban az Izrael-ellenes, úgynevezett „új”-rasszista, „új”-antiszemita tónus. Suleiman francia-marokkó-német koprodukcióban forgatott munkája éppen ezért (is) rémisztően bátor – bizonyos szempontból: „önző” -  munka.

E.S. (akit Buster Keaton „alteregója”, a rendező alakít) rezzenéstelen arccal, de egyre kétségbeesettebben járkál názáreti lakásában, a falat beborító sárga „post-it” cetlik között, belebonyolódva össze nem álló forgatókönyve részleteibe. Hamarosan beteg apját látogatja a kórházban, és minden egyes nap találkozik Ramallahban élő palesztin szerelmével. A Názáretet Ramallahhal összekötő utat elzáró izraeli ellenőrző pontok miatt a randevúk helyszíne az út menti parkoló. A kapcsolat: sajátos pantomim-előadás. A kezek játéka. Némaságot követel. Nyitókép-jelenete: palesztin fiúk csapata Mikulást üldöz, akinek zsákjából hullanak az ajándékok. A mellében: kés.

A szenvtelenség túlmutat a kirobbanó indulaton

Majd: E.S. vezetés közben kidob egy barackmagot az ablakon, s fölrobban egy izraeli tank. A szomszédok szemetet dobálnak egymás udvarára (ekkor hangzik el a film legszellemesebb, legabszurdabb dialógusa). Egy kocsiból minden este Molotov-koktélt dobnak egy házra. A kórházban az orvosok és a betegek együtt fújják a cigarettafüstöt a folyosón, utóbbiak tolják maguk mellett az infúziót. És meglehet, E.S. némaságra ítélt, gyönyörű-amazon szerelmét (Manal Khader újságíró kolléga filmes debütálása) terrorista-akciók végrehajtása miatt csempészi át a kocsijában, a „határőröket” Jasszer Arafat-lufival megtévesztve az ellenőrző ponton. Az izraeli milicistákat a Mátrix Trinitijeként, ha úgy tetszik, Ang Lee Tigris és Sárkányának nindzsájaként „aprító” szerelmes nő: félelmet kelt. Nehéz elfogadni, hogy ugyanő játszik E.S. kezeivel talán órákig a kocsiban.

Suleiman – E.S.-ként - egyszer provokál, mikor a kipát viselő, mellette a kocsijában várakozó férfinak lejátssza Natacha Atlas arab pop-díva I put a spell on you című slágerét.

A rendező humora gyakran sokkal inkább riasztott, mint hogy nevetésre ingereljen. Ebben a világban nem beszélnek, nem mosolyognak egymásra, és nem is sírnak a szerelmesek. Itt nincs ideje, helye sem a szerelemnek, sem az alkotásnak, kizárólag az „alkotói+ válságnak.

Suleiman száműzi színészi „alakításából” a gesztusokat, a mimikát, mert nem tehet mást, mint hogy  „anti-játékot” mutat be. Elidegenít. Filmjével érzelmileg „azonosulni” nekem nem sikerült. Úgy vagyok vele, mint Petőfi a Kárpátokkal: csodálom, ám de nem szeretem. Intellektuálisan – az értelmezés szempontjából - az egyszeri megtekintést kevésnek ítélem.

A szenvtelenség, talán közöny túlmutat valamin: a dühön, a kirobbanó indulaton – vezérelje azt akár a szerelem -, az agresszión, a gyűlöleten. A Deus ex machina című „szomorújáték” műfaját tekintve: komédia.
Tökéletes, teljességgel „reménytelen” munka.