DVD: Fiúk, lányok ugyanúgy nőnek

Ahol a vadak várnak és Az ördög bújt beléd

Az Ahol a vadak várnak-ban nincsenek felesleges szavak, monológok, narráció. Nincs segítség. Maurice Sendak archetipikus, klasszikus, minimalista gyerekregényének gyémánttiszta adaptációja. Szörnyűségesen őszinte, amint megválaszolhatatlan kérdésekkel bombázza a nézőt; gyerekekről, felnőttekről és a felnőtté válás horrorjáról mesél riasztó erővel. Sendak, az író főleg megtestesült Holocaust-mementóként közismert, és még ez a mesekönyve is olyan, mint a koncentrációs tábor cellafalaira írt imák gyűjteménye. A gyermekkor végének fantazmagóriája: apák utáni kutatásról, a világvégét hirdető tanítókról, széthulló családokról, majd a világ az egyénbe vetett hiten keresztüli helyreállításának nehézségéről szól. Nyugodt, visszafogott, és éppen emiatt lenyűgöző film.

Hőse, Max, a gyerek frusztrált, magányos, dühös, szomorú. Az anyja frusztrált, magányos, dühös, szomorú. Egyik este, miután a srác kitalál egy történetet és az anyja azt bepötyögi a komputerbe, összevesznek, mint már sokadszor, ám ezúttal Maxot elragadja valami, és egy évig meg egy napig a Vadak társaságát kénytelen majd élvezni, ezekét a busa szörnyekét, akik között van frusztrált, van magányos, van dühös és van szomorú. Ám a Vadak mégsem írhatóak le csupán a zavart psziché kivetüléseiként vagy az eszképizmus földjének benépesítőiként. A rendező, Spike Jonze distanciát tart fenn velük, hiszen a lényegük mégiscsak, hogy gyerekevő mesebeli szörnyek.

A maga módján tökéletes a film; az emberi vadság utóízét hagyja maga után. Pont mint a gyerekek, egyik percben visszafoghatatlan, a másikban bújós. A Vadak királyaként Max játszadozik a lényekkel, az élet történéseinek konzekvenciáit tapasztalva meg, hogy végül rájöjjön, kicsinek lenni múlandó luxus. Jobban már nem is szólhatna arról, milyen gyereknek lenni. Szívesen kiragadnék belőle jeleneteket, de az egész, úgy ahogy van, saját érzés-emlékeinkre való ráeszmélés. Az Ahol a vadak várnak ritka galamb bármely médiumban: olyan műalkotás, amely előcsalogatja belőlünk a valódi, hígítatlan melankóliát, régen megbánt dolgaink érzetét.

DVD-n Magyarországon forgalmazza a Fórum Home Entertainment.

Sosem volt tehetségem az átvezetéshez, úgyhogy most is direktbe csűröm: Diablo Cody előző izéjénél, a Juno-nál jobban nem tudom, mikor gyűlöltem erősebben filmet. Ha létezik hamis, mesterkélt és gusztustalan film, akkor a Juno az - egy történet, amely olyan világot és emberi reakciókat hazudik, melyeknek a leutánzására való felbujtás felér egy bűncselekménnyel. Cody Az ördög bújt beléd-ben forgatókönyvíróként működik közre, és még csak nem is ő meg a hallgathatatlan dialógjai teszik a filmet kényelmetlenül semmilyenné. Nem, jelen esetben a rendezés a ludas: Az ördög bújt beléd, bár horrorfilmnek vallja magát, egyáltalán nem horrorfilm, mert nem hajlandó horrorfilmként funkcionálni.

Nincsenek benne sem beijesztések, sem kimódolt, vérfagyasztó, a hangulati előkészítésre alapozó jelenetek. És ez egyébként kár, mivel a két főhős, a két barátnő kapcsolata beleérzés szempontjából az egyik legprecízebben lefestett, amellyel az utóbbi időben moziban találkozhattunk. Ez meg bizony Cody forgatókönyvének érdeme. A Juno-tól eltérően, ahol mindenki mintha valami irritáló popkulturális-párhuzamos univerzumban létezett volna, ahol a szereplők idegesítő posztmodern pebop-ot beszélnek, ennek a filmnek a hősei hihető figurák, átélhető viszonyrendszerrel. Kivéve persze, mikor megszállja őket valami démon. Persze mifelénk, Dél-Pesten még ez is mindennapos.

Megan Fox meglepően jól hozza a címszerepet (ez eredeti cím: Jennifer's body - a szerk), bár a film igazi sztárja a szerencsétlen barátnőjét alakító Amanda Seyfried, akit ahhoz, hogy másodhegedűst játszhasson, tele kellett aggatni mindenféle mérnökhallgatós tartozékkal, mert egyébként Hollywood jelenleg messze legszexisebb színésznője.

DVD-n Magyarországon forgalmazza az  InterCom.