Edukators
Önkényes lakberendezők
Bemutató: 2005. június 16.
Nem első alkalommal fordul elő, hogy egy magyar forgalmazásban megjelenő produkció nem kap magyar címet, ám az Edukators kapcsán ez különösen szerencsétlen döntés, főleg mert a nemzetközi cím nem hangzik el a német moziban, nem is feltétlenül találó, könnyedén lehetett volna találni ötletes fordítást, s nem utolsósorban sok potenciális nézőt el fog riasztani a filmtől. Pedig néhány, mesterkélt megoldás ellenére kellemes élménytől fosztják meg magukat a távolmaradók.
A címben emlegetett „tanítók” tulajdonképpen két szakadár fiatalembert rejtenek, akik a rendszer ellen lázadva próbálnak apró cselekedetekkel félelmet kelteni a felső tízezer tagjaiban. A srácok gondos előkészületek után behatolnak a korábban kinézett és megfigyelt, éppen üres fényűző villákba, ott mindent átrendeznek, s egy levél, vagy graffiti formájában üzennek, hogy a „bőség napjai meg vannak számlálva”. Nem visznek el semmit, nem törnek-zúznak, ám pont a teljes kiszolgáltatottság és a tehetetlenség kelt félelmet a „megtámadottakban”. A fiúk eme cselekedeteikkel próbálnak nyomást gyakorolni a társadalomra, a kapitalista felhalmozás, az értelmetlen fényűzés ellen, felhívni a figyelmet a harmadik világ nyomorára, a szegénységre és nélkülözőkre. Igazi idealisták, akik hiszik, hogy tetteik globális változásokat hozhatnak. De elszántak és ambiciózusak is, s ez feltétlenül becsülendő – kár, hogy az elmaradhatatlan ördögi kísértés alapjaiban változtatja meg életüket.
Feltűnik ugyanis a NŐ, aki előbb csak összekuszálja, majd teljesen átrendezi az erőviszonyokat. Egyikük barátnőjéből másikuk nagy szerelme lesz, ráadásul az érzelmek kölcsönösek, s a szerelem nincs tekintettel semmilyen ideológiára, barátságra, hitvallásra. És a szerelem persze vakká is tesz, aminek az lesz a következménye, hogy a megfontolt és körültekintő „tanítók” lebuknak, miután egyik kiszemelt áldozatuk rajtakapja az önkényes lakberendezőket „munka közben”. A három fiatal első zavarában túszul ejti a milliomost, majd a férfival mikrobuszba vágják magukat, s egy menedékházba vonulnak vissza, ahol világmegváltó terveik mellett Nicaragua is szóba kerül lehetséges jövőbeni lakóhely szempontjából. Ám miközben egy alig őrzött sziget televízió-átjátszóinak felrobbantását, s fél Európa tévétlenítését vizionálják, a rabul ejtett milliomos is bomlasztja a lázadó szellemet, s ahogy megismerik a férfit és annak hasonló múltját, úgy bizonytalanodnak el tetteik morális alapját illetően.
A válságon szemmel láthatóan nem képesek úrrá lenni Stipe Erceg (Peter) és Daniel Brühl (Jan) |
Hans Weingartner filmje különösen aktuális, s találó a németeknél lejátszódó politikai, gazdasági folyamatok fényében. A közös európai valuta bevezetésével bekövetkező látványos drágulást gazdasági válság, növekvő munkanélküliség és az irigyelt szociális háló szétzilálódása fokozta, mely nemcsak politikai, hanem sokkal inkább társadalmi feszültségeket keltett. A válságon szemmel láthatóan nem képesek úrrá lenni a politikai fordulatot sürgető németek, s erre – igaz naiv és mégis érdekes – reflexió a globalizáció elleni lázadás filmje.
A történet két markánsan különálló részből áll. Az első fél a lázadásról, a nagyvárosi Robin Hoodokról szóló pörgős, dinamikus száguldás rövid szünetekkel (mint például a lakásfelújítás képei), a frusztrált fiatalok társadalommal szembeni konfliktusaival. A második fél sokkal moralizálóbb, lelassult emberi dráma, idilli helyszínen és környezetben. A film itt sem válik unalmassá, a markáns stílusváltás nem csökkenti a mozi élvezeti értékét, hanem izgalomban tartja a nézőt – mondom mindezt még annak tudatában is, hogy a film nagyjából húsz perccel hosszabb a kelleténél.
Az Edukatorst semmi esetre sem szabad túlbecsülni, ám értékelni mindenképp érdemes. Apró szépséghiba – ahogy azt egy ismert kritikus is megállapította a sajtóvetítést követően –, hogy maguk az alkotók sem tudták eldönteni, mely véleményüknek adjanak hangot. Az alkotás első száz perce alapján mind optimista, mind pesszimista lezárásra lehetőség nyílott volna, ám a rendező végül a probléma elhárítása mellett maradt, ami azért némiképp szíven ütött az előzmények fényében. Kár, mert a néző véleményére hagyatkozás (ha akarom jó, ha akarom nem a befejezés) helyett egy bevállalósabb, csattanós lezárás sokkal emlékezetesebbé és időt állóbbá tehette volna az amúgy izgalmas történetet. Így viszont marad a kétség és bizonytalanság – csakúgy, mint az életben.