Előre!

Hormon-forradalom

Bemutató: 2002. november 7.

Mi sem természetesebb, hogy azok mondják el kimúló Kádár-kor nekrológját, akik kamaszkorukkal együtt búcsúztak a szocializmus elvetélt kísérletétől. Mi kérem, úgy jöttünk, hogy valami épp elment. Kidöglött alólunk a 20. század egyik legszívósabb gebéje, a folt hátán folt pártállami rendszer KGST-vel, Varsói Szerződéssel, úttörősíppal, kisdobbal, nádihegedűvel együtt. Temetni jöttek ezek a fiatalok, nem dicsérni.

Ugyanakkor ez a generáció nem a fiatalon a parlamentbe bevonuló új huszároké, hanem az, amelyik a pubertást, saját hormon-forradalmát élte meg a késő nyolcvanas években, amikor nem a történelem bukfencei, mint inkább természetesen a csajozás/fiúzás életbe vágó gondjai kötik le az ember figyelmét. Lelkes nosztalgia és kényszerű irónia csatáz ezekben a filmekben, s ami legerősebben összeköti őket, hogy természetüknél fogva apolitikusak („Ki a pöcs az a Nagy Imre?”). A történelem mindhárom filmnél szépen hátra is vonul díszletbe, sztorianyag lesz, tárgykultúra, felnőttek dolga, a fiatalok pedig maradnak a forró golyórágónál.

Az Előre! éppen ott bicsaklik meg, ahol túl szeretne lépni ezen. A történet szerint Kutas Zoli és Kerekes Miki padtársak és jóbarátok, akiket 1984-ben (akinek itt bevillanna Orwell, ezúttal felejtse el) avatnak úttörővé. Miki papája fekete mercis pártvezető, míg Zoli apukája röplapgyáros értelmiségi. Ráadásul Miki- és Zoli-apuka is ugyanazon ruganyos testű tanárnő kegyeire pályázik. Mi sem természetesebb ezek után, mint hogy a film végére az erény megtipratik és a jó elnyeri méltó büntetését, ráadásul a két kis úttörő is – akiknek órai rendzavarása indította el a lavinát – országhatárnyi távolágra kerül egymástól.

Ahol a film igazán őszinte és anyagerős, az a két tízéves kissrác világa: rubikkocka, kiájulós úttörőavatás, videóláz, osztálykirándulás stb. Érezhetően a gyerekkornak ezért a titkos, boldog remake-jéért készült a film, Erdélyi Dániel ezt akarja elmondani: ezek mind mi voltunk egykor. A korszakidézetek itt ülnek, találóak, pontosak: palackposta egy lezárult korból. Ennek homlokegyenest ellenkezője igaz az apák világára: pontatlan, közhelyes, elcélzott. A fiatal rendező akkor csúszik el, amikor „komoly dolgokról” szeretne beszélni: pártfunkcikról, rendőrökről, a „rendszer” működéséről, szamizdat készítő értelmiségiekről. Éppen az hiányzik itt, ami biztosan vezette a tízévesek világában: a nem pótolható környezetismeret és tapasztalati anyag. Ez a korszak még nem egyszerűsödött közhelyekké az emlékezetben, mint ahogyan pl. a ’30-as ’40-es, sőt immár ’50-es évek időszaka. A hamis hang itt azonnal lebukik, főként, mivel a ’70-es ’80-as évek felőrölt középkorúiról az egy-két-há’ generációval előbbi rendezők gyilkosan erős és pontos filmeket készítettek (tulajdonképpen szinte ez volt az egyetlen témájuk). Ezekhez képest az Előre! konfliktus-szálai inkább sejtésekre, mint tudásra alapozott tétova és erőtlen próbálkozások. Érthető az is, hogy a ’80-as évek egyhangú lakótelep-szürkeségét Erdélyi egyhangú és csupasz képekkel kívánja visszaadni, s ezt a feladatot az operatőr Pohárnok Gergő kiválóan teljesítette. Sajnos azonban ez a sivárság nem válik hangulatteremtővé, stíluselemmé, képi kellék marad, a főként biztonsági megoldásokkal operáló rendezés nem tudja igazán kihasználni a miliőben rejlő lehetőséget.

A nézőpont és eszközrendszer kiforratlansága akkor különösen szembeszökő, ha az Előrét összehasonlítjuk mondjuk Tímár Péter szinkronidőben készült 1985-ös Egészséges erotikájával vagy Szőke András 1990-es brutál-reál Vattatyúkjával, amelyek az akkori mesélhetetlenül besült és stílustalan társadalomról meséltek égetően fontos történeteket erősen stilizált filmjeikkel. Ez a komikus-drámai keverék az Előre! esetében nem robban, inkább elsistereg. Van számos jó pillanata a mozinak, nosztalgiakedvelők sok érdekes elemet felfedezhetnek benne, de a filmből talán az lehet a legfontosabb tanulság, hogy az eleven abszurd (mint amilyen a ’80-as évek kispolgári szocializmusa) nem tűri az óvatosságot: mind humorban mind drámaiságban több bátorságot, nagyobb pontosságot és makacsabb meggyőződést, azaz több gőzt követel. Egy régi szólás szerint a szakadékon nem juthatsz át két kis lépéssel!
Szamizdatok és elvtársak lakótelepi miliője kis vörös aláfestéssel az orwelli évben. Az élet úttörő módra avagy '84, ahogy mi láttuk. Vörös, hosszú és vágatlan. A bánatos kommunizmus vége gyerekfejjel, az abszurd humor optikájával. "A dolgozó népért, a hazáért Előre!" Egy barátság története a nyolcvanas évek elejéről. Akkor még úgy tűnt, a szocializmus szilárd alapokon nyugszik. Zoli és Miki igazi barátok, egy padban ülnek az általános iskolában, és együtt lógnak tanítás után. Zoli apja a kevés ellenzéki egyike, aki röplapokat készít és szamizdat újság kiadásával próbálja felhívni a figyelmet a rendszer ellentmondásaira. Miki apja a kerületi párttitkár, aki fiatalon került magas pozícióba, úgy dönt emberek sorsa felől, ahogy azt kénye kedve tartja.

A két teljesen különböző férfi többször kerül kényszerű kapcsolatba gyerekeik barátsága miatt. Az egyetlen közös vonásuk, az iskolába érkező fiatal tanárnő iránti érdeklődés. Egy iskolai kirándulás végleg megváltoztatja sorsukat...



1984 tavaszán avatják úttörővé az 524. számú Frankel Leó úttörőcsapat tagjait. Ebbe az osztályba jár Kerekes Miki és Kutas Zoli is. Egy padban ülnek, és együtt töltik a délutánjaikat is. Iskola után együtt csavarognak, közös búvóhelyük van, minden csínytevésük közös. Legjobb barátok, a szó klasszikus értelmében. Barátságukat az sem tudja kikezdeni, hogy szüleiknek teljesen más elképzelésük van a világról.

Kerekes Miki apja pártvezető, fiatal kora ellenére a harmadik kerület párttitkára, a Központi Bizottság tagja. Pártkarrierje töretlen és felfelé ívelő. Kerekes karrier-politikus, aki nem hisz ugyan a szocializmus eszméjébe, de azt tisztán látja, hogy amennyiben a legkisebb repedés is megjelenne az egypártrendszer talpazatán, akkor az egész összeomlik, és azzal az ő karrierjének, jólétének, hatalmának vége.

Kutas Zoli apja pont az ellentéte Kerekesnek. Értelmiségi családban született, és az egyetem után ő is tudományos pályára lépett. A KFKI-ban dolgozik, de hiába briliáns elme, nagyon lassan halad előre a ranglétrán. Főnökei folyamatosan mellőzik. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy ő nem párttag és rokonai sincsenek a pártban. Sértettségének és intellektusának köszönhetően az illegális ellenzék közelébe kerül, és ezzel egy időben a belső elhárítás látókörébe is bekerül.

A film a két barátról szól, akiknek egy apró órai rendzavarás megváltoztatja az életét, egyre vadabb események követik egymást, míg azzal ér véget a történet, hogy a Kutas családnak el kell hagynia az országot. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a gyerekek fiatal és szép osztályfőnöknője mindkét apukának megtetszik, akik között egészséges rivalizálás alakul ki a nő kegyeiért. Végül a csatát Kerekes nyeri, de a történet nem várt fordulatot vesz, amikor Kutas letartóztatásáról értesülve a tanárnő cselesen elintézi, hogy a férfit szabadon engedjék, és a történet boldog érjen véget.
ERDÉLYI DÁNIEL

FILMOGRÁFIA

2001 Előre! ( Forward!) játékfilm 35 mm

1999 Sampion ( Champion) kisjátékfilm 35 mm

1998 Valaki kopog - A katona (Soldier) kisjátékfilm Beta Sp

1997 Nyárelő (Presummer) kisjátékfilm Beta Sp

1996 Második generáció (Second generation) dokumentumfilm Beta Sp