Farkasok ideje

Az Élet egy átszálló-pályaudvar

Bemutató: 2004. április 22.

Amikor a testetlen víziók újra és újra kísértenek, amikor a világ vége után eggyel az Élet nem adja meg magát, amikor a Tér és az Idő lényegtelen aprósággá zsugorodik, az ember embernek farkasa lesz. Életbe lép az Erő törvénye, s a természetes szelekció ősi jogát senki és semmi nem vonja kétségbe többé. Michael Haneke filmjében felfordult, ostromállapotban lévő világ a „játszó tér”, ahol az események nagy része egy helyszínen játszódó, sokszereplős kamaradarab formájában tárul elénk. Párhuzamokat vonni lehet, sőt talán kell is. A semmi közepén veszteglő vasútállomás, amely ezúttal átszálló-pályaudvarként is funkcionál, talán maga az Élet, a várva várt vonat ezúttal Messiásnak is beillik, maguk az utazók, vagy inkább menekülők pedig a társadalom különböző rétegeit, az emberiség változatos karakterisztikáját vázolják fel. Az eszmei mondanivaló történetváza voltaképp nem túl bonyolult. Anne (Isabelle Huppert) férjével és két gyermekével, a beteges Bennel és a kamaszkor világnagy problémáit vállain hordozó Evával egy katasztrófa után eldugott vidéki házukban keres menedéket. Amikor azonban illegális beköltözőket lelnek a birtokon, elszabadul a pokol, s a családfő nélkül maradt kis família tovább menekül az ismeretlenbe. Nemcsak az élelem, a víz és hírek hiányával kell megküzdeniük, de az önmagukból kivetkőzött emberekkel is. Végül az egyre növekvő tömeg látszólagos biztonságában várnak egy vonatra, ami talán el sem indul soha. A kis állomásépület rémületbe bebábozódott minitársadalma számára az utolsó remény, hogy „talán majd holnap megjelenik egy pasas, kiszáll a sportkocsijából, s azt mondja, megint minden rendben van”.

Katasztrófafilm a katasztrófafilmek teljes eszköztárát sutba dobva

Michael Haneke ismét világvégét jósol, a reménytelenség észrevétlenül kúszik belénk, s alattomosan fojt meg. Az egykori filozófia-pszichológia szakos hallgató utópisztikus drámát írt a jövő sötétebb verziójáról, katasztrófafilmet rendezett a katasztrófafilmek teljes eszköztárát sutba dobva. A Farkasok ideje arra az igen egyszerű és kézenfekvő kérdésre keresi a választ, hogy vajon mit tennénk, ha valóban elérkezne a nagy kollektív világvége. Mi marad az emberből, ha semmi sem biztos többé, ami eddig az volt? A törvények használhatatlanná válnak, a kőbe vésett szabályok elillannak, az erkölcs és az igazság alapvetéseit pedig felülírja a túlélés ösztöne. A rendező saját bevallása szerint nem kíván megoldási javaslatokkal élni a problémára, egyszerűen csak eljátszadozik a lehetőséggel, a „kimenetekkel”. Persze a nagy drámai bonyodalomhalmaz nyomasztó katarzisélménye, éppen az ábrázolásmód játék voltából adódóan a film végére egy egyszerű alapvetésben oldódik egésszé. Megnyugodhatunk, mert ha a celluloidnak hinni lehet, még Haneke is a szeretet erejére bízza a megoldást, igaz, persze a maga hanekei módján.