Faust 5.0

A vírusos Faust

Bemutató: 2003. március 6.

Aki manapság Faustónak kereszteli filmje főhősét, igen merész tettre vállalkozik. Főleg ha egy, a mai világban játszódó szexuál-pszichothrillerről van szó, ahogy azt az előzetes alapján várni lehetett. Mind az alkotók, mind a nézők oldaláról elfogadottá vált az az íratlan szabály, hogy az előzetes sokkal többet sejtet, mint amit a film valóságos cselekménye nyújtani tud. Azt azonban már komoly átverésnek tartom, amikor az előzetes a film egyetlen rémálom-jelenetére van felfűzve, következésképp műfajt hamisít.

Az egészen máskor, máshol és más kontextusban játszódó jelenetfoszlányok egymásután rakosgatása, illetve egy jelenet részeinek a trailer hosszában történő szétszórása helyett a Faust 5.0 előzetese komolyan csal, amikor egy kifejezetten lassú, identitás- és midlife crisis drámából ipari környezetben játszódó thrillert hazudik.

A történet első számú színtere egy rákkutató konferencia, ide érkezik meg a főhős (Miguel Ángel Solá), aki – figyeljük a fausti problematikát – gyógyíthatatlan rákos betegekkel foglalkozik, és előadásának szerves részeként a halál elfogadásáról filozofálgat, nemhogy saját halálával békélt meg teljesen, de az ifjúságot is erre okítja.

Mivel tehát a főhősnek esze ágában sincs eladni a lelkét, a Mephisto figura (Eduard Fernández) kénytelen keményebb hangot megütni, és a thriller-klisének megfelelően, mint volt beteg kezdi üldözni és bosszantani a tudóst. Ez az a pillanat, ahol a film tényleg lehetne akár thriller is, minden kellék a helyén van hozzá, ám, a Álex Ollé, Isidro Ortiz és Carlos Padrisa rendezőtrió alkotása ekkor mintha megfeledkezne saját magáról, és elkezd ész nélkül rohangálni a műfajspektrum két vége között, végül se Faust, se posztó, és még a legjobb csajt, a doktor asszisztensét (Najwa Nimri) sem dugják meg.

Faust 5.0-ás verziója tehát egyáltalán nem vágyik már örök életre, ezt rá kell erőszakolni, a tudományos világot képviselő orvosok közül pedig ő az egyetlen, aki az emberi értékeket részesíti előnyben, aki el tud vonatkoztatni a tudománytól, így végül ismét kívülálló lesz, miközben a világ 180 fokos fordulatot tett körülötte.

Ez a gondolat valóban érdekes, de nincs végigjárva, mint ahogy a Lynch-filmekből valahogy idekeveredett öreg hölgy cselekményszála sem, mely még gazdájának filmjeiben sem szokott ennyire motiválatlan lenni, noha ott éppen a motiválatlansága a funkciója.