Férfiakt

Az ifjúság édes madara

Bemutató: 2006. október 5.

„Meleg kultuszfilm született?” – szegezték a kérdést több fórumon is a rendezőnek, és ő nem győzött tiltakozni. Ami teljesen érthető, hiszen a Férfiaktban többször, szó szerint és rejtetten is elhangzik, hogy a főhősnek, az öregedő írónak végtére is mindegy, szerelme fiú-e vagy lány.
A 49 éves, kifinomult értelmiségi férfi és a nála harminc évvel fiatalabb parkolóőr-hímringyó-diák (ki tudja?) közt hatalmas a különbség (ez már a második jelenetben nyilvánvaló, amikor a könyvesházban egyikük Schubert-dalokat, másikuk a modernnél is modernebb zenét hallgat, de ennél is árulkodóbb és egyértelműbb a „Ki a fa*om az a Thomas Mann?” kérdés a Mann-regényekkel telipakolt könyvespolc előtt) – talán éppen ezért kívánja az író a fiút, és kívánná talán akkor is, ha nő lenne.

Zsolt Editben is felélesztett valamit, ami elveszettnek tűnt

Ennél is erősebb motiváló tényező Tibor és Zsolt kapcsolatának kialakulásában a fiatalság kultusza. „Istenem, mennyivel fiatalabb volt a nálam idősebb színész!” – hangzik el a kulcsmondat az író szájából. De nemcsak verbálisan, képileg és az utalások szintjén is minden erről árulkodik. Tibor a felkínálkozó srácnak először szőrtelen, sima, fiatal arcát érinti meg (pedig az akkor már teljesen meztelen), a Halál Velencében mondatait olvassa fel szerelmének, íróasztalán az újság Pasolini Feltámadás című írásánál van kinyitva, a moziba betérve a pár az Elveszett paradicsomra ül be, ahol az író Castorról és Polluxról beszél a fiúnak („Az egyik halandó, a másik halhatatlan” – mondja). Harcos „meleg és büszke”-film helyett így a Férfiakt még a férfiszerelemnél is örökérvényűbb témát dolgoz fel: dicshimnusz az ifjúsághoz, sirató az elveszett és soha vissza nem térő fiatalságról. „Ha valaki ilyen fiatal, mindegy, hogy fiú vagy lány” – vallja be Tibor, és ebben a szellemben készült a film is. Ez a legegyértelműbben akkor derül ki, amikor az írónak már szintén a középkoron túl járó felesége is lefekszik a fiúval. Ebben a jelenetben – amely a kölnigyűjtemény darabjait egymás testén kipróbáló srác és az érett asszony, Edit képével az egyik legszebb a filmben – dől el végérvényesen, hogy nem azért vonzódnak Zsolthoz, mert férfiként tetszik nekik, hanem mert „felélesztett bennük valamit, amiről már azt hitték, hogy vége”.

Ez az örök téma adja, hogy a forgatókönyv emelkedett, irodalmias mondatai szólhatnának szinte bármikor, bármelyik korban. Habár a film pontosan meghatározott és konkrétan beazonosítható színhelyeken, itt és most játszódik (a pár az Alexandra Könyvesházban ismerkedik meg, a Szimpla Kertbe térnek be, előtte Tibor egy, a Nyugati tér közelében lévő étteremben vacsorázik, a fiú egy óbudai lakótelepen, barátnője egy pesti belvárosi bérházban lakik stb.), a végéhez közeledve egyre több a szimbolikus helyszín benne. Így lesz a másik közeghez tartozó, a fiatalok lakásában található vörös szoba a beavatás, majd a végső lealacsonyodás és megalázkodás terepe, a folyópart visszatérő, több értelmű színhely, Edit és Zsolt elválása pedig a végén egy teljesen steril környezetben, hófehér fal előtt zajlik le.

Férfiakt - werkfotó

Ezért történhet meg, hogy annak ellenére, hogy az írót – sőt még az egyébként csak mellékalakként felbukkanó feleséget is – a lehető legmélyebben ismerjük meg, a fiú, Zsolt végig maga is szimbólum marad. Habár látszólag sok mindent megtudunk róla, figurája még sincs tökéletesen kidolgozva, motivációi homályban maradnak. „Azt sem tudom, ki vagy” – veti a szemére szerelmének Tibor, és ez végig nem derül ki egyértelműen. Az világos, hogy a józan ítélőképességét elvesztő, szerelméért/szerelmének fizető, hamisan tanúskodó, lealacsonyodó férfi nézőpontját kell magunkévá tennünk, de azért az teremt egy kis hiányérzetet a nézőben és döccenőt a dramaturgiában, amikor Zsolt egyértelműen kiderülő hazugságai számonkéretlenül maradnak. Miért talál ki magának Csernobilban elhunyt apát? Miért dolgozik parkolóőrként, ha fiúkurvaként amúgy is biztosított a megélhetése? Miért kell össze-vissza hazudnia Tibornak, ha pénzét anélkül is megkapja? Mindezekre a kérdésekre nem kapunk választ.

A kérdőjelek száma tovább növekszik a film végéhez érve, amikor is az alkotás művészileg – póriasan szólva – egy kissé elszáll. Mindenért kárpótolnak viszont az ízlésesen ábrázolt meztelen jelenetek (Esztergályos Károly jó érzékkel ismerte fel, hogy még a XXI. században is sokkal hatásosabb egy félig kinyitott, duzzadt száj vagy az állon végigcsorgó fehér folyadék és jó néhány kétértelmű utalás, mint maga a meztelen igazság), a szépen megírt párbeszédek, egymásra feleselő mondatok és mindenek előtt Gálffi László és Kerekes Éva alakítása az ifjúság édes madarához görcsösen ragaszkodó, a másikat megcsaló, kihasználó és önmagukat kiszolgáltató, a végsőkig lealacsonyító, bizonytalan, öregedő házaspárként.