Grimm

Ez nem mese!

Bemutató: 2005. november 10.

Le kell szögezni, hogy Terry Gilliam-nek nem ez a legjobb filmje. A Grimm testvérek élete és meséi köré szőtt fantasy-világ, noha itt-ott nyomokban tartalmazza a gilliami látásmódot, a piton-humort, és a mesedimenzió borzongató fordulatait,  nem állt össze igazi „mozgó képpé”. A Grimm-legendárium megszólalt, de nem szólított meg, bemutatott, de nem tárt fel. A történelmi palettára felfestett élénkszínű mesetabló, noha arra volt hivatott, hogy saját rémálmainkkal szembesítsen, nem lett egyéb, mint egy a nagyköltségvetésű, nagyágyúkkal tűzdelt fantasy-thrillerek sorában. Gilliam mester a stúdióval folytatott huzavonát okolja, a kritikusok kikezdik a felfeslőben lévő életművet, a közönség meg próbál kapaszkodókat találni, s kerül, amibe kerül, megkeresi a szösszenetnyi gilliemeket a történetben, de legalábbis boldog, hogy az amerikai illetőségű „őspiton” hazánkba látogatott.

Egy kis horror, egy kis szürreál, és némi nagyoperai színezet Heath Ledger, Peter Stormare és Matt Damon

Ha úgy vesszük, a Grimmnek minden adottsága megvolt hozzá, hogy valódi Gilliam-gyerek legyen, de legalább annyi esélye volt rá, mint a hasonló miliőből érkező, egyébként szintén nem a legnagyobb sikerek között számon tartott,  Münchhausen báró kalandjainak. Gilliam azonban addig-addig pakolta egymás mellé a műfaji és látványelemeket, míg a végére létrejött egy tetszetős, ámde sehova sem sorolható hibrid. Benne a tündérmesék szorongató erdei, a mindig hálás témaként felmerülő farkasember-vonulat, néhány komikumra élezett helyzetpoén (no de hol van már a Fekete Lovag!), a videójátékok izgalma, a kísértethistóriák köde, egy kis horror, egy kis szürreál, és némi nagyoperai színezet. Pedig a hollywoodi csodagépezet résen volt. A látványt a Japánban gyakornokoskodó Guy Dyas (Arthur király, Majmok bolygója, Mátrix – Újratöltve), a jelmezeket a Münchhausen megálmodója, az Oscar-díjas Gabriella Pescucci (Charlie és a csokoládégyár, Az ártatlanság kora) tervezte, míg a forgatókönyvet A kör 1. és 2., a Sikoly 3. és A titkok kulcsa szerzője, Ehren Kruger jegyzi.

De a szereplőlista is tele nagy nevekkel. Matt Damont és Monica Belluccit aligha kell bemutatni, megjegyzendő, utóbbi telitalálatos a világszép Gonosz Mostoha szerepére, mint ahogy  a Brazil hőse alias Münchausen báró esküdt ellensége, azaz az elmaradhatatlan Jonathan Pryce is remekel a francia kormányzó egyenruhájában. Aztán itt van a feltörekvő ifjúság. Matt Damon Grimm-testvére az egykori ausztrál színpadi színész, Heath Ledger (Lovagregény, Szörnyek keringője, A hazafi) lett, a szerelmi háromszög női csúcsába pedig a „kosztümösben” otthonosan mozgó Lena Headey (Lápvilág, Napok romjai, Mrs. Dalloway) került. És ha már a színpadi színészeknél járunk: felbecsülhetetlen segítséget jelentett Gilliam-nek a hóbortos olasz kínzómestert megszemélyesítő Peter Stormare komédiázó kedve, aki eddig is olyan filmekben asszisztált az elsővonalasoknak, mint a Fargo, A nagy Lebowski  vagy akár A Millió Dolláros Hotel.

Találkozik a farkassal, aki persze nem volt mindig farkas

És végül a történet: senki ne várja, hogy megismerkedhet a Grimmek valós sztorijával. A Grimm, eltekintve néhány támogató jelleggel beszúrt történelmi utalástól, no meg a gazdag német népmeseanyag szolgáltatta alaptézisektől, színtiszta kitaláció. Nem mese, de nem is valóság, csakis fantázia. Nem véletlen, hogy amit a korhatár bizottság megszavazott Angliában már a 12, Amerikában a 13 éveseknek, azt nálunk csak 16-tól fölfelé engedélyezték. Piroska ugyanis találkozik a farkassal, aki persze nem volt mindig farkas, berántja a gonosz erdő, ahogy 12 másik ifjú szépséget is, hogy egy-egy koporsóba zárva álomba dermedten várják, hogy a gonosz varázslat eszközei lehessenek. A rengeteg elveszejti Jancsi Juliskáját is, a kiutat csókért a béka mutatja, a boszorka pedig kedveskedő szavakkal almát kínál a vándoroknak. A főgonosz azonban nem más, mint Hófehérke tartós szépségről álmodozó mostohája, itt Tükörkirálynő, aki pechjére eleddig csak az örök élet titkát szerezte meg, s nem az örök fiatalságét. A felmentő sereg már jóval vegyesebb képet mutat. Élén egy igazi kardforgatóként elhíresült elátkozott királylány, egyben vadász, akinek megváltásul mindjárt két herceget is rendelt a sors. Két, gyakorlati dolgokban alig használható ál-szellemirtót, akinek egyetlen tudománya, a szélhámosság, nem hatásos ellenszere a valódi varázslatnak. Persze ebbe is bele lehet tanulni, ha az ember elengedi magát, s átvált képzelet-vezérlésre. Rájön, hogy a pentagramma és a kereszt még nem minden, de a valódi érzelmek még a legszorultabb helyzetből is kiránthatnak. No és ha mindezt gondosan elraktározza az emlékezetében, aztán könyv formájában az utókor rendelkezésére bocsátja, akkor még az is előfordulhat, hogy mesemondóként híresül el. S talán egyszer, évszázadok múlva vászonra kerül – persze csak ahogy azt Terry Gilliam elképzeli.