Harry Potter és az azkabani fogoly

Sötét varázslat

Bemutató: 2004. június 10.

Megérett az idő, hogy elkészüljön egy fulldarkos Potter-adaptáció is

Ahogy az újabb Potter-könyvek (HP és a Tűz serlege, HP és a Főnix rendje) egyre kevésbé szólnak a (kis)gyerekeknek, úgy a legújabb Potter-film sem a bontakozó gyermeki léleknek való. A mese bűvölete az egy dolog, a lelkeket kiszívó dementorok meg a horror suspense az egy másik. Alfonso Cuarón filmjéből persze kivágták az igazi hardcore-sötét részeket, de az a nyálkás dementor száj közeli valahogy mégis bennmaradt. Minden kisiskolás és óvodás szüleit óvnánk attól hogy megmutassa csemetéjének a legújabb Potter-filmet, ha csak nem akarja utána örömmel fizetni a lélekgyógyászt.

A történet, J. K. Rowling regényének köszönhetően természetesen brilliáns. A szüzsé lényegében megegyezik a regény sztorijával, bár pár fontos (és magyarázó) rész kimaradt, lerövidült, picit átíródott, de hát az adaptációk már csak ilyenek. Néhány kulcsinformáció  szinte csak mellékesen hangzik el, két akció közt foghegyről odavetve - ami nem feltétlenül baj, de vagy ismerni kell kívülről-belülről a sztorit, vagy nagyon kell koncentrálni.

A harmadik könyv sötét hangulatát Cuarón és csapata remekül mentette át a filmvászonra. A belső és külső terek, a különböző fantázialények és az apró varázsmotívumok jól illeszkednek a történethez, az operatőrre és a trükkmesterekre nem lehet panasz. A mágikus világ koherenciája ugyan megtörik olykor, főleg a tanító-nevelő didaxis beszüremkedésével, de ez még épp a tűréshatáron mozog.

A jó gyerekszínész ritka, mint Haley Joel Osment

A három fő gyerekszereplő (Ron, Hermione, Harry) sajnos a regénybeli árnyalt és bonyolult karakterekhez képest sokkal sematikusabb, a színészi játékuk pedig elhanyagolható, mert nincs. A jó gyerekszínész ritka, mint Haley Joel Osment (ld.: Hatodik érzék). Gary Oldman Sirius Black szerepében korrekt, David Thewlis Lupin professzorként és Emma Thompson a jóslástanár bőrében telitalálat. Sajnos alakításaikkal elég mostohán bánt a honi művészi hozzájárulás - ami minősíthetetlen, az a szinkron. A hangkeverés néhol a legendás hangalámondásos kalózvideók minőségét idézi, de ez még csak a bájosabbik baj - az igazi eltolás az, hogy szerencsétlen szereplőkhöz (főképp a mellékkarakterekhez) sehogy sem illik a magyar hangjuk, se tónusban, se intonációban, se sehogy. Ez a mi kis nemzeti hozzájárulásunk a Potter-franchise-hoz, legyünk büszkék rá. 

A harmadik J. K. Rowling-adaptáció a különböző hibák ellenére nézhető film minden korosztálynak - kivéve mondjuk a gyerekeket. Se a szkript, se a megvalósítás nem az ő horizontjukra van belőve - de nem is a felnőttekére. Az még odébb van.

Úgy tűnik megérett az idő arra, hogy elkészüljön egy igazi, fulldarkos Potter-adaptáció is, egy varázslatos midnight movie a hollywoodi boszorkánykonyhában. Harry Potter kalandjai egyre sötétebbek lesznek, egyre örvénylőbbek, egyre mélyebb bugyrokat laknak be a szereplők. A celluloid-varázslat pedig sokmindenre jó. Arra biztos, hogy megfagyassza ereinkben a vért.