sex hikaye

Hervadó virágok – Broken Flowers

Don Juan virágcsokorral

2005. október 7. - Schubert Gusztáv

Bemutató: 2005. október 6.

1-1  /  2
Hervadó virágok – Broken Flowers
Hervadó virágok – igazi ó-hollywoodi cím, mintha csak a Griffith/Lilian Gish klasszikus, a Letört bimbók folytatása következne, Jarmusch filmjében azonban nyoma nincs semmiféle ódon hangulatnak. Pedig a melodramatikus alaphelyzet bőven adna rá módot, egy öregedő Don Juan tér vissza - húsz év múltán - hajdani szeretőihez. Pontosabban ahhoz a négyhez, akik okkal gyanúsíthatóak azzal, hogy ama titokzatos rózsaszín levél szerzői lehetnének, amely megbolygatta Don Johnston (Bill Murray), a visszavonult szívtipró rezzenéstelenül unalmas és problémamentes életét.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A levél ismeretlen feladója tudatja Donnal, hogy apa lett, még tizenkilenc évvel korábban, és a fia egy napon felkeresi majd. A hír hidegen hagyja az életunt amorózót, szomszédja az ötgyerekes etióp bevándorolt, botcsinálta Sherlock Holmes, azonban addig unszolja méla barátját, megszervezve mindent, míg neki nem vág az útnak.

Jarmusch hősei általában ugyanoda jutnak vissza, ahonnan elindultak, filmjei peripatetikus filmek, nem nagy megvilágosodásokkal járnak, hanem körkörös elmélkedéssel, halovány, de hasznos illuminációkkal. Jarmusch nem drámai alkat, hősei sem azok, filmjeiben az akciónál mindig fontosabb a kontempláció, nála még a bérgyilkos is rezignáltan szemlélődő filozófus.

Ha a melodrámai alaphelyzetből kivonjuk a szenvedély forrongását, nem sok marad, vélhetnénk, de telibe tévedünk, a minimalista Jarmuschnál (és a pókerarcú Murraynél) minden rezdülés számít, minden lépés izgalmas,
akár a sakkban. Persze, kit érdekel ma már a sakk, a póker vagy az irodalom, csak azt vesszük észre, ami a képünkbe robban. Régen azt hívták unalmasnak, ami nem tud mit mondani választott tárgyáról, vagy nem találja a történetéhez illő tempót, ma már minden „unalmas”, amihez két lépésnél többet kellene előre látni és gondolkodni. Jarmusch egyik hibát sem követi el, története szellemes és izgalmas (már ha nem grandiózusan viharzó romantikus érzelmeket várunk, hanem pontos jellemrajzot).

Hervadó virágok - lankadatlan érdeklődés?
Nem venném el a figyelmes néző örömét, legyen elég néhány villanás e gondosan eltervelt érzelmes utazásból. Mulatságunk kezdődik azzal, hogy Jarmusch (meg talán a rejtélyeket kedvelő barát, aki alighanem az egészet kitervelte, hogy életre galvanizálja barátját), olyan helyzetbe sodorja hősét, amit egy igazi donjuán magától sohasem tenne, visszatér a tett színhelyére. A múlton merengeni a megcsalt szeretők szokása, nem a csábítóké. Don nem akar semmit hajdani szeretőitől, esze ágában sincs bármit újrakezdeni, de még csak elsimítani, megmagyarázni sem, nehéz is lenne, mert megjelenése az első látogatás kivételével (Sharon Stone és Lolita lánya), inkább zavart, sőt dühöt vált ki. Okkal, a „húsz év múlva” párhuzamos montázsa természeténél fogva a könyörtelen igazság eszköze, nem a boldog nosztalgiáé. Olyan volt, ilyen lett -- múltbeli szerepálmainkat jobb nem szembesíteni a jelennel. Jól csak az jöhet ki az összehasonlításból, aki ideje korán eltávozik, mielőtt betelne rajta a gonosz idő, az ötödik asszony, a kis Michelle Pepe sírjánál még a fapofa is sírásra görbed.

Négy női karakter, négy különböző életút, négy eltérő reakció a váratlanul megelevenedő múltra: Laura (Sharon Stone), akivel akár húsz év múltán is újra lehetne kezdeni, a szelíd Dora (Frances Conroy), akivel szintén, ha nem vágott volna el kíméletlen tudatossággal minden visszautat valaha volt mondén énje felé, a pikírt Carmen (Jessica Lange), aki rövid úton lerázza magáról múltja kellemetlen szemtanúját, és végül Penny, a húsz éven át fortyogva lávázó harag.

Négy elcseszett élet. És mi a helyzet az öregedő, depressziós Don Juannal? Jobban ő sem jön ki a kényszerű múltba révedésből. A díványán naphosszat életuntan heverő férfi a csábító karikatúrája inkább, semmint Don Giovanni tengerentúli alteregója. Az étvágytalan csábító maga a perfekt önellentmondás, a csábító nem annyira adottságaival, szépségével, képességeivel hat, hanem a benne lobogó tűzzel, azzal, hogy minden nőt megkíván. Don Juan nem játszik, igazán szeret – egészen a beteljesülésig. De egy perccel se tovább.

A Hervadó virágok csábítója egy ponton kifejti a filozófiáját: „A múlt mindig múlt marad. A jövő, akármit hoz is, még nem jött el. Csak a jelen van.” A magabiztos csábító kalkulál így az ige- és életidőkkel, csakhogy a mának élni csak akkor lehet, ha nem áll meg az idő egy végzetes kedden vagy csütörtökön. Bill Murray ugyanúgy belefagy az időbe, mint ahogy az a Groundhog Day-ben egyszer már megtörtént vele.

Helyre tudja-e zökkenteni a kificamodott időt? Aki figyelmesen nézi a Hervadó virágokat, jó eséllyel megtippelheti.



1-1  /  2

nka emblema 2012