Hogy szeretsz?
A szakács, a tanár, az orvos és a felesége
Bemutató: 2003. augusztus 28.
A The One and Only című, Dániában nagy sikert arató vígjáték után Susanne Bier elkészítette első Dogma-filmjét – mint egy interjúból megtudtam, inkább jó mulatságból, semmint a társadalmi kérdések iránti elkötelezettségtől vezetve.
(A Mifune… a harmadik, a Levring rendezte A király él a hatodik, a Hogy’ szeretsz? a kilencvenötödik a Dogmák sorában.)
Bier filmje – amely több szempontból megszegi a Kiáltványban lefektetett elveket, pl.: külső zene használatának tilalma – zavarba ejtően keveri a vígjáték és a melodráma műfaji szabályait. (Nyilván, mert a Dogma a „fősodor” része, így sikerre tör, feltűnő, a „mozgalmárok” mennyire kedvelik a melodrámát. Lásd a Hullámtörést von Triertől, Jean-Marc Barrtól a Szerelmeseket, vagy a legutóbbi, jubileumi Titanic egyik legnépszerűbb filmjét, az Olasz nyelv kezdőkneket.)
 |
A jó kiállású, ironikus-cinikus, harminc körüli földrajz tanár, Joachim (az Idiótákból ismert Nikolaj Lie Kaas) egy hangulatos vendéglőben megkéri Cecile (Sonja Richter) kezét. A hamvas szakács(nő), magunk sem tennénk másként, igent mond. Egy reggel beülnek a lány kocsijába, a férfi kiszáll az autóból, búcsúzkodnak, majd egy másodperc leforgása alatt Joachim a földön fekszik, elgázolták.
Amint eszméletéhez tér, közlik vele: nyaktól lefelé örökre béna marad. A másik kocsiban a kórház egyik orvosának felesége, Marie ült (Paprika Steen), mellette pubertáskori zavarokkal, és szerelmi bánattal küzdő kamaszlánya, Stine (Stine Bjerregaard).
Cecile – egészen addig, míg lényegileg ki nem dobják a kórteremből - minden áldott nap meglátogatja betegágyánál a vőlegényét, aki egyre durvábban utasítja el. A lány – kétségbeesésében – szerencsétlensége okozójának férjétől, a nála jóval idősebb, háromgyermekes egészségügyi dolgozótól vár lelki támaszt. Niels (Mads Mikkelsen) – nyilván lelkiismeret-furdalástól (is) vezetve – sosem mond nemet Cecile-nek, majd szexuális úton enyhíti a mentális kínokat. Hamarosan kéz a kézben kószálnak egy lakberendezési áruházban, hogy a családfenntartó ülő és fekvő alkalmatosságokat vásároljon szeretőjének.
Pszichológiai értelemben igen izgalmas, hogy a katasztrófát végignéző – ha azért nem is „felelős” – Marie tökéletesen közönyösnek mutatkozik Joachim és Cecile sorsa iránt. Jó ideig különösképpen az sem érdekli, hogy a lány belépett privát életükbe – eleinte „csak” úgy, hogy nem telik el nap anélkül, hogy ne kérne segítséget Nielstől.
Bier munkájának legnagyobb erénye a pontos színészvezetés: a kitűnő Lie Kaas valóságos szörnyeteggé válik: nem csak menyasszonyát kergeti el maga mellől (be kell látni, érthetően), hanem a fiát elvesztő, rendkívül jellemerős ápolónőt is szüntelenül bántja. Lévén a nő egy apáca és egy szamuráj lelki tulajdonságaival bír: hasztalanul. Cecile látszólag kiismerhetetlen: nyilvánvaló, hogy Joachimot szereti, éppen ezért képtelen elfogadni a visszautasítás tényét. Egy idő múlva azonban fittyet hány a morális korlátokra, kihasználja Niels elvakultságát. A feleségétől elhidegült férfi egy alkalommal nagyon pregnánsan fogalmaz, bármilyen abszurd is az állítása: Cecile mindent megkap, amit akar.
Bier – talán mert úgy érzi, már-már elviselhetetlen a nézők számára ennyi lelki és testi szenvedés látványa – egy középfajú vígjátéktól is kínos, kiábrándítóan infantilis epizódokat csempész filmjébe. Nézőként állítom, kizárólag szabadlábon lévő ámokfutók voltak vevők „humorára”.
Dramaturgiai szempontból nonszensz, egy rendezőtől pedig legalább következetlenség, hogy az egyik megrázó epizódot a számtalan közül „közönségbarát” jelenettel, nevezetesen az élelmiszer-megastore-ban garázdálkodó kölykökkel kívánja „tompítani”. Miközben az atya az őt szüntelenül hívogató szerelmével mobilozik, a zabolátlan gyermekek minden, a kezük ügyébe kerülő portékát, egyebek mellett három WC-pumpát tesznek a bevásárlókocsiba.
Bár kiábrándító, amikor hulladék kerül az igazgyöngyök közé, Bier alkotása tagadhatatlanul figyelemre méltó, kivételesen szép emberi történet.
