Hymypoika - Kitűnő tanulók

Szex, hazugság, videó, finnek

Bemutató: 2004. december 2.

2003, Finnország. A helyszín persze csak annyiban fontos, amennyiben négy tizenéves fiatal érzelmi világának depresszív jellegét kitűnően közvetíti az örökszürke Helsinki nyúlós-csöpögős, naphiányos vidéke. De bárhol másutt is lehetnénk.

A filozófiai gondolkodás által „picturial turn”-nek nevezett (poszt-)modern fordulat, jól tudjuk, alaposan megváltoztatta világunkat. Egy olyan korban, mikor a reprodukciós tevékenység egyértelmű kényszeres jelleget öltve változtat minden másolatot „eredetivé”, vagy mindent egyszerű másolattá, egy olyan korban, mikor a Louvre Mona Lisáját lehetetlen megpillantani az egyszerre felvillanó, ezernyi kíváncsi turista vakuinak vakító energiáitól, meg sem lepődhetünk, ha néhány hétköznapi fiatal egyre fokozódó szexualitásának kielégítésére és kiegészítésére a videókamerát is felhasználja eszközül.

A dolog úgy kezdődik, mint minden gyerekkori-fiatalkori csínytevés. Jön az éppen hogy csak furcsa ötlet, melyet a résztvevők unaloműző lelkesedése megszavaz, s melyből aztán senkinek sincs kibúvó, komoly lelki trauma, komplexus nélkül nem képzelhető el kilépés.

Kizárólag a szexualitás felől nézve válik láthatóvá

Éppen túl vagyunk egy vélhetően átlagos érettségi bankett eseményén, mikor az egyik résztvevő kamerázás közben rögzíti egyik barátja magán jellegűnek tűnő virgonckodását. Az exkluzív felvétel tanulságait másnap megosztja barátaival, s ekkor ők négyen úgy döntenek, hogy onnantól kezdve kamerára vesznek minden szexuális élményt, melyben részük lesz.

A filmben szereplő fiatalok a felnőtté válás küszöbén állnak. Az előre sejthető tragédiák és drámai szituációk mind ebből a pillanatnyi és sorsdöntő helyzetből származnak. Hiszen az általuk végigvitt ötlet értelemszerűen gyermeki, miközben a következmények már a felnőtt ember egyre kontrolláltabb érzelmi-pszichés világában ejt helyrehozhatatlan károkat. Egy olyan életkorban, mikor a világ minden mozzanata kizárólag a szexualitás felől nézve válik láthatóvá és értelmezhetővé, mikor a szexuális kudarc a legfőbb egzisztenciális tragédiát jelentheti, mikor a szerelem még a legtökéletesebb formájában is csak névleges érték a testiséghez képest, akkor eshetnek meg a legbeláthatatlanabb következményekkel bíró események, hozhatók meg a legkönnyelműbb döntések, válhat az ember hirtelen „felnőtté”: illúziótlanná, bölccsé, örökre szerelmessé, vagy halottá.

A Hymypoika igen kemény film. De csak lassan, átgondolt módon szorongatja meg nézőjét. Az olyan erősen botránygyanús jelenetek, mint az egyik főszereplő realista szado-mazo epizódja, vagy (majdnem) ejakulációja egy épp gyermekét szülő anyára, mindvégig a tűréshatáron belül maradnak.

A finn Jukka-Pekka Siili első osztályú és rendhagyó „tinifilmet” alkotott, igencsak expresszív módon képes bemutatni a főszereplő tinédzserek valódi (!) lelkiállapotát. Az egykorú fiúk és lányok közötti érzelmi-mentalitásbeli különbségek, vagy a szereplők eltérő érzékenységéből adódó eltérő döntések, reakciók egyre kontrasztosabban körvonalazódnak előttünk.

A kamera hűen a realista hagyományokhoz, semmi extrém manőverrel, látványos művészkedéssel nem rontja a valószerűséget és átélhetőséget, ebben a filmben nincsenek tinisztárok, „csak” kiváló fiatal színészek. Minden az ő vállukon nyugszik: ugyanis a zenei aláfestéstől kezdve, majd minden töltelék vagy kiegészítő gesztus idegen a filmtől. Jukka-Pekka Siili láthatóan nem tűzött ki merev szabályokat maga elé, de talán épp ezért teljesíti perfekten -- a dogmatizmus és az álszentség minden gyanúját távolról elkerülve -- a „Dogma” célkitűzését: valódi, egyszerű és sokkoló.