Intimitás - Ez nem idill
Ez nem idill
Bemutató: 2003. december 17.
Metszően fájdalmas iróniával értsük a provokatív munkáiról elhíresült francia színész, teátrumdirigens, opera- és filmrendező Patrice Chéreau filmjének címét, nem valamiféle biedermeier idill, vagy rokokó finomkodás vár ránk az art moziban: ezt a filmet nem ússzuk meg külsérelmi nyomok nélkül. Érdes mint a smirgli, vág mint a rozsdás penge.
Nyolc találkozás, öt szeretkezés. Több mint a semmi, akár még azt is hihetjük, boldog együttlét, de a szexnek ez a gyors kielégülésre redukált változata inkább az egymásba kapaszkodó fuldoklók vergődésére emlékeztet, semmint az Érzékek birodalma kifinomult mohóságára. Ez a világ már rég leszámolt intimitással, romantikával, szenvedélyes szerelemmel, de még az erotikus kíváncsisággal is, vagy ha mégsem, csak annál rosszabb. Az Intimitás megkontráz minden regényes szerelem-közhelyet, amit a szappanoperák végtelen árja hömpölyögtet a leány- és asszonyka agyakba (a férfiak valahogy mifelénk is ellenállóbbak a cizellált és szövevényes vadromantikus mintákkal szemben, az ötvenszavas bunkó-machó szerep minden igényt kielégít). Az Intimitás botránya ebben a giccs-rontó gesztusban áll, nem a szexjelenetekben. Felháborító, mert mindennapi sorskérdésekről nem illik ma már filmet csinálni, a mozgókép lehúz, altat, befed, olcsó álmot ad azoknak, akiket a társadalom jobb sorsra nem érdemesített, ki ne képzelné közülük ma magát „vad angyalnak”, a végzet asszonyának.
Az Intimitás veszedelmesen realista, itt a „nagy kaland” is a valóság törvényeinek engedelmeskedik, nincs szövevényes machináció, végzetes szenvedély, tragikus félreértés, hirtelen felindulásból megesett bűnök, elcserélt, egymásról mit sem tudó és évekkel később egymásba szerető testvérek, gonoszan intrikáló barátnők, ördögi bosszút forraló megcsalt feleségek. És nincs minden sebet begyógyító, minden ráncot elsimító heppiend sem. Itt valóságosak a kínok, a félelmek és a – jóval ritkább -- gyönyörök is. Ebből a háromszög-történetből nincs kiút. A vége éppoly esetleges mint a kezdete. Chéreau a történet közepébe vágva indít: egy hervadásnak indult nő érkezik találkára egy középkorú pasihoz. Megbeszéltük? - kérdezi meglepetten a férfi. A nő gyengéden megsimítja a férfi arcát, váratlan gesztus e feszélyezett helyzetben, s máris felforrósodik a levegő a vedlett lakásban. Vergődve tépik magukról a ruhát, hogy mihamarabb egymásnak eshessenek. Botrányfilm? Művészpornó? Fuldoklók kapaszkodnak egymásba így.
A szeretők második találkozásával nyitni - provokatív gesztus. Chéreau nem akarja, hogy pontosan számba vehessük, ki, mikor, miért kezdeményezte e kapcsolatot. Nem ez a lényeges, hanem hogy mi kerekedik ki belőle. A nő férjes asszony, az alkut alighanem az ő feltételeihez szabták, minden szerdán találkoznak, de nem beszélgethetnek, kapcsolatukat a szexre korlátozzák, tabu minden személyes kérdés. A játékszabály mindent elárul (persze nemcsak róluk, a világról is), nem kétséges: ezek az emberek már megégették magukat, s „tanultak” belőle, mint a megvert kutya (a férfi egy válás sokkját próbálja kiheverni), az őszinteség, az intimitás, a kitárulkozás életveszélyes, az ember csak rajta veszthet a szerelmen. „Állj tartalékban vonzalmad mögött”, a poloniusi rossz tanács szerint szövődik a kapcsolat. És ez még nem is a legcinikusabb alapállás, láthatóan mindketten azt remélik a precízen megvont határoktól, hogy ha kis tétekben játszanak is, legalább a minimális boldogság-nyereményhez hozzájuthatnak. Hiába a szigorú játékszabályok, másként alakul. A férfi a harmadik találkozás után nem tud ellenállni a kíváncsiságnak, a nő után ered, most még nyomát veszti, de a következő alkalommal feltárul előtte az asszony másik élete. Claire egy kedélyes taxisofőr felesége, egy kedves kisfiú anyja, házassága úgy ahogy rendben volna, ha a férje nem lenne született vesztes, s jovialitása nem lenne lúzer mivoltát alig-alig rejtő álca. Claire egy alagsori amatőr színházacskában játszik, történetesen rosszul, a való életben nagyon is visszafogott asszony túlpörgi színpadi szerepét, hogyan is lehetne másképp, olyan szenvedélyt és naivitást kellene eljátszani, ami belőle már réges-rég kiégett. Persze Kerry Fox tehetségét dicséri ez a ripacskodás is (a 2001-es berlini filmfesztiválon a legjobb színésznő díját kapta Claire szerepéért, Chéreau pedig elnyerte az Arany Medvét). Az Intimitás színészi stílusa realista és anti-hollywoodi, emberi színjáték, nem sztárparádé : az új-zélandi színésznőt a Sekély sírhant tette közismertté, még őrzi szépségét, de már erősen látható rajta a romlás munkája, ahogy a férfit játszó Mark Rylance-ról is fenntartás nélkül elhisszük, képes meghódítani bármelyik nőt, de azt is, hogy bármelyik pillanatban porig alázhatják. Az ő szerepe a nehezebb, Claire az utolsó pillanatig kitart a játékszabályok mellett, Jay kárhozik el, ő nem képes az anonim szex szerény, de biztonságos boldogság-adagjával beérni. ő akar mindent megtudni a másikról, amiben persze nem csak a szenvedély hajtja, hanem kaján kegyetlensége és önsorsrontó hajlam is. ő kockáztat, s ő veszít rajta, mert egy hús-vér személyiséggel már nem lehet laza, könnyű viszonyba keveredni. Csak szerelembe, az pedig errefelé már nem lehetséges. Hogy miért nem, az, ha nem is színről-színre, de a csontig megélt gesztusokban, félszavakban téveszthetetlenül benne van az Intimitásban, ezért kell, minden ellenkezésünk ellenére („hát nincs elég bajunk enélkül is”), rászánni azt a százhúsz percet. „Amit az ész rontott el, csak az ész hozhatja rendbe.” A szexuális nyomorúságnál sincs másképp.
Intimitás - Színes, feliratos, francia–angol–német–spanyol játékfilm - Rendezte: Patrice Chéreau Producer: Patrick Cassavetti, Charles Gassot, Jacques Hinstin Forgatókönyvíró: Patrice Chéreau, Hanif Kureishi, Anne-Louise Trividic Fényképezte: Eric Gautier b>Zene: Éric Neveux Vágó: François Gédigier Szereplők: Mark Rylance (Jay ), Kerry Fox (Claire), Timothy Spall (Andy),Susannah Harker (Susan), Alastair Galbraith (Victor), Philippe Calvario (Ian), Marianne Faithfull (Betty) Gyártó: TELEMA, Le Studio Canal+, Arte – WDR, Arte France Cinema, France 2 Cinema, Azor Films Forgalmazó: Best Hollywood - 2001, 119 perc
