Iván gyermekkora
Túl a heroizmuson
Bemutató: 2004. december 15.
Az Iván gyermekkora volt Tarkovszkij első igazi nagyjátékfilmje, amely meghozta számára a nemzetközi elismerést is. 1962-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjjal tüntették ki. Ezen kívül a film még több mint harminc rangos elismerésben részesült világszerte. Ennek ellenére hazájában, a Szovjetunióban elég volt Hruscsov egy odavetett megjegyzése, miszerint ilyesmire (kémkedésre/felderítésre) mi nem használtunk gyerekeket, hogy éveken át csak nagyon kevés nézőhöz jusson el.
Vizsgafilmjével, az Úthenger és hegedűvel, Tarkovszkij már tekintélyt szerzett magának, amelyet tovább erősített azzal, hogy egy befuccsolt forgatás „maradékából” készítette el az Iván gyermekkorát. Ugyanis a Moszfilm Művészeti Tanácsának utasítására leállított egy korábban kezdődött, ugyanezt a témát feldolgozó forgatást. Ekkor kapta Tarkovszkij a lehetőséget, hogy a stábbal, forgatókönyvírókkal, köztük a film alapjául szolgáló mű írójával Vlagyimir Bogomolovval, és a még megmaradt fél költségvetéssel, készítse el az Iván gyermekkorát. A végeredmény: Tarkovszkij megújította a szovjet háborús filmet.
Az Iván gyermekkora új módon mutatja be a második világháborúban harcoló szovjet katonákat. Mind a rendező, mind pedig a stáb tagjai átélték a háborút. Tarkovszkij 14 éves volt a háború végén, és az ő családjában is voltak háborúban elesett rokonok és barátok. Az ekkoriban is uralkodó háborús filmek leginkább emberfeletti lénynek ábrázolták a főhőst, aki tucatszám öli a gyilkos fasiszta fenevadakat. Ehhez képest Tarkovszkij hősei nem gyilkolnak halomra zászlóaljnyi németet, és robbantanak fel egymaguk vonatokat, tankokat, ahogy a helyzet kívánja, hanem saját személyes problémáikkal őrlődve teszik a kötelességüket. Ők már nem mitikus hősök, hanem a háború valóban egyszerű sorkatonái, akik ugyanakkor képesek az önfeláldozásra is.
Ezért nagyon jó választás a DVD extrái közül az Archív menüpont alatti propaganda film, amely az eizensteini és a kulesovi filmes eszköztárat (montázs, képekkel létrehozott asszociációk hatványozott ereje) narrációval megerősítve állít meglehetősen didaktikus kontrasztot az Iván gyermekkorának. Láthatjuk, hogy a szovjet úttörők idilli hétköznapjait miként robbantja szét a háború. Archív képekkel összevágott megtervezett dokuk együtt mutatják a gyilkolás szörnyűségeit, és annak gyermek áldozatait. Ezt követően pedig beindul a mítoszteremtés, és szinte egy kaptafára, sorra születnek meg a szovjet honvédő gyerekhősök. A „sorozatgyártás” következtében némelyiküknek már annyira sablonos a története, hogy az szinte már szentségtörően megmosolyogtató.
A DVD film bonuszai közt három interjút is találunk Tarkovszkij még élő alkotótársaival. Az egyik főszereplőt, Galcevet alakító Jevgenyij Zarikov úgy emlékezik vissza Tarkovszkijra, mint ideges, szúrós tekintetű fiatalemberre. A rendező ekkor harminckét éves volt, Zarikov pedig még húsz sem. Személyes élményeket mesél a forgatáson résztvevő többi színészről: a Kolint alakító, Valentyin Zubkovról és az Ivánt játszó Kolja Burlajevről. Tarkovszkij sokat foglakozott vele, instruálta, és később is sokat foglalkoztatta őt filmjeiben. Zarikov visszaemlékezésében lefesti azt a boldog, majdhogynem gondtalan alkotói időszakot, amelyben az akkori fiatal 20-30 éves filmes nemzedék élt.
Az operatőr Vagyim Juszov Tarkovszkij művészi hitvallásáról beszél. Az extrák közt található még egy interjú a film zeneszerzőjével, Vjacseszlav Ovcsinnyikovval, aki azonban nem sokat árul el a rendezőről, helyette inkább saját magát igyekszik igazolni, és előtérbe állítani.
