sex hikaye

Jött egy busz

Busz-parádé

2003. január 28. - Horeczky Krisztina

Bemutató: 2003. szeptember 25.

A hamarosan véget érő, elkeserítően lagymatag filmes mustrán örömteli érzés leírni, hogy az idei Szemlén a  Jött egy busz…-ra átkeresztelt hajdani Megálló produkcióban fedeztem föl a legnagyobb szellemi invenciót, játék- és kísérletező kedvet, mindenekelőtt: a bátor kockázatvállalást.
Mindez korántsem jelenti azt, hogy a busz-parádét (özvegy éjszakai) kreatív producerként is jegyző Bodó Viktor, és alkotótársai: Mundruczó Kornél, Pálfi György, Török Ferenc, Schilling Árpád szkeccs-filmjei maradéktalanul beváltották a hozzájuk fűzött szép reményeket, ám az ötösfogat tagjai  - és az animációs filmeket jegyző Igor Lazin – összességében remekeltek.

Az alkotók, Jancsó Miklós anti-passzázskészítő-forradalmár jó tanácsán fölbuzdulva úgy döntöttek, szárnyaló fantáziájukat nem fékezik, és lényegileg sutba vágják a szkeccs-filmkészítés műfaji szabályait.

Pálfi Táltosemberén kívül a 78-as, egyáltalán: a BKV által üzemeltetett Ikarus, nem kapott kiemelt szerepet a filmekben, főleg: az említett ifjú alkotó kivételével senki sem terhelte önmagát ügyes képzettársítással.

Ennél is jellemzőbb azonban, hogy majd’ mindegyik alkotás tragikus végkifejlettel zárul, s amelyik nem (újfent Pálfi volt a renitens!) ott a tragédia kivédése, sikeres elhárítása a történet leglényege.

Úgyhogy: amennyiben néhány elszánt cinéphil arra pazarolná drága perceit, hogy: „No de mi köti össze a filmeket a rokonszenves ifjú rendezők közel azonos korán, előnyös megjelenésén, és abszolút azonos nemén kívül?” mottóval szőrszálhasogasson, azt javallom, érje be annyival: a tragédia.
Schilling Árpád No commentjét, a maga rendkívül intenzív kilenc percével, tartom  a legjobban fényképezett munkának (operatőr: Erdély Mátyás). Kitűnő a „legkisebb” film ritmusa, pontos a dramaturgiája, ráadást Schilling egy igen jó, bár kimondottan „teátrális” jelenetben „veti be” a rendezők mumusát, a buszt.

Török Ferenc női cipői (Cipők), ne kerteljünk: csalódás. A rendező eleve némi szkepszissel viseltetett a produkció, és volt egy olyan érzésem: saját, készülő filmje iránt is, de mindezt a rá jellemző, s igen szórakoztató öniróniának tulajdonítottam. A három nő, és az alpinista, egy napja tisztes, ám Töröktől – most morbid leszek - kifejezetten vérszegény történet. 

Nem úgy Bodó munkája! A Negyedóra forgatókönyve (Bodó-Tasnádi István-Vinnai András trió), a voyeur Gazsó Györggyel (micsoda karakter!) bravúros. Éppen ezért tíz perc elteltével néhány pillanatra úgy tűnt, Bodóék túl gyorsan puffogtatták el petárdáikat. Nem így történt. Bodó Viktor filmje a legemberibb, leglíraibb munka az öt film közül, remek színészi alakításokkal. Pálfi György Táltosembereegyfelől elsőrangú zsáner-paródia, másfelől ragyogó stílusgyakorlat, comics-elemekkel (Batman, Pókember) megbolondítva. Mundruczó operafilmje mellett ez a legbátrabb munka. Ironikus, okos, a szó legnemesebb értelmében: szórakoztató húszperces ötletbörze (hogy stílusosak legyünk: brainstorming). Pálfi valóban képes volt elrugaszkodni a földtől, amellett, hogy igazándiból ő az egyetlen alkotó, aki komolyan vette, történetének „valamilyen módon” kapcsolódnia illenék egy buszjárathoz. Munkája remeklés.

Mundruczó Kornél A 78-as Szent Johannája kortárs operafilm. Egyértelmű, Mundruczó vállalta a legnagyobb kockázatot, úgyis, mint a fináléért felelős rendező. A baleseti mentési gyakorlatokban áldozatot alakító bér-halottak, bér-sérültek története, ráadásul  „megénekelve”, önmagában zseniális. Továbbá igen üdvözlendő, hogy egy filmes alkotó felismerte, manapság az opera a legizgalmasabb „terepe” a kísérletezésnek. Mundruczó – a színészvezetés nagymestere – nagyszerűen boldogult a Szegedi Opera és a Magyar Állami Operaház énekeseivel is, ami nem kis teljesítmény. Filmje forgatókönyve újfent kitűnő. Azonban Harczos Bálint és Térey János produktumát korántsem találom remekműnek; talán tévedtem, mikor azt reméltem, egy kortárs opera librettója kategóriákkal sikerültebb lehet, mint röhejbe fulladóan bárgyú klasszikus „kedvenceink”. Tallér Zsófia kompozíciója, különösen a poéták munkájához képest, meggyőző. Mindazonáltal: Mundruczó munkájáról, egyszeri megnézés után, felelőtlenség érdemi kvázi-kritikát „tákolgatni”.

Végezetül: amennyiben a szkeccs-filmek, figyelemmel az alkotók érdekeire, „egyenként” is forgalmazásra kerülnek (és nem csak egységcsomagban), úgy jóslatom szerint a legnagyobb érdeklődésre, mondjuk úgy: „sikerre” Bodó, Pálfi, és kiváltképp külhonban Mundruczó számíthat.

Címkék

filmnévjegy , premier



nka emblema 2012