Kegyetlen bánásmód
(H)arctalanul
Bemutató: 2003. október 23.
A Coen Bros. - legutóbbi rom-comjukkal a motyójukban - úszik a fősodorban. Történhetett volna másként: a film nyolc évig várt a megvalósulásra, a testvérek eredetileg forgatókönyvírói munkaként vállaltak részt a produkcióban. Egy esztendőn át hevert parlagon a könyv, ám George Clooney fölfigyelt az anyagra, és Coenék elvállalták a rendezést. A Los Angeles-i válóperes „sztárügyvéd”, Miles Massey és a gazdag férjekre vadászó Marylin (állítólag) „párviadala” meglepően soványka történet.
Nem tartom elengedhetetlen kritériumnak, hogy a szpartakiád során vér folyjon, ám műfaji remekléseként (és hogy a Jones-családban maradjunk) mégis eszembe ötlött A Rózsák háborúja, Kathleen Turnerrel, Michael Douglas-szel, Danny De Vitótól.
Ám Coenék filmjében nem hogy a kés, de a hős, hősnő szeme sem villan meg. Ennek oka pofonegyszerű: valójában nincsenek küzdő felek.
 |
Zeta-Jones – mondhatni – a „saját” csapdájába esett: szerepe nem lévén, nincs más dolga, mint hogy bámulatosan elegáns kosztümökben belejtsen egy objektumba, onnan kivonuljon, illetve úgy jöjjön le egy lépcsősoron, mint Honthy Hanna fénykorában. Néha-néha szökkenjen ki a foga kerítésén egy-két öntudatos, ám frivol megjegyzés. Az életunt, üres óráit fogfehérítéssel töltő Massey-Clooney minden ilyen alkalommal elkeseredetten fölsóhajt: ez a nő megigéz!
Úgy tűnik, a férfi („ravasz” ügyvédként) mégsem veszti el a fejét, sutba vágja a fiziológiát, és bebizonyítja, átlát a fondorlaton. Marylin egy peták nélkül távozik az első válóperes tárgyalás után, hiába bérelt föl magánnyomozót, hogy páratlanul gusztustalan férjét in flagranti kapja rajta.
Nincs veszélyesebb egy dühös nőnél – de Csavaros Eszű Massey ezt nem tudja…
Coenék munkájának tagadhatatlanul van humora – ráadásul: „fekete”. Billy Bob Thornton texasi „olajmágnása” bravúros produkció - ellentétben egy szereposztási baklövéssel, a szerencsétlen televíziós producer szerepében „alászálló” Geoffrey Rush-sal. Thornton és Jones esküvői jelenetéért önmagában érdemes megnézni a filmet, mégis: egy idő után minden kiábrándítóan kiszámítható. Egyebek mellett tudjuk: happy end nélkül ember nem megy ki a moziból – ha csak nem távozik „félidőben”.
Egy idő után kifejezetten unalmas nézni-látni, ahogyan az úszómedencéjük mellett napfürdőző, tartásdíjakból „tengődő” nők sanyarú sorsukról csacsognak - amellett, hogy ez az egyik legfárasztóbb hollywoodi közhely.
A Coen fivérek filmográfiájának tükrében: kirándulásuk a mainstream-komédia világába végződhetett üdvösebben is, ám produkciójuk még így is kategóriákkal jobb a zsáner legtöbb darabjánál.
