Kvartett - április 4-től a mozikban

A mai idők filmese semmitől sem fél jobban, mint hogy filmjét publicisztika gyanújába keverjék. Spiró György, akinek 1996-ban írott, s a következő években Pécsett, Kolozsvárott szép sikerrel játszott darabját vitte filmre Vecsernyés János, színpadi művei tanúsága szerint nem osztja ezt a félelmet. Talán azért nem, mert amikor aktuális, és többnyire robbanásveszélyes témákat választ, sohasem a pőre újsághír-érdekesség izgatja, hanem az a pusztítás, amit az eszmék, a meg nem gondolt, vagy nagyon is megkövesedett gondolatok az agyakban, lelkekben végbevisznek. A Kvartett sem publicisztika, mégoly élesen és direktben bukkanjanak is fel benne a mai magyar balsors szalagcímei, hanem dráma; a személyiség nem kelléke, plakátoszlopa az eszméknek, hanem szenvedő alanya.

A most moziba került darab kvartett négy magányos hangra, négy elrontott életre.

Egy nyugodalmas délutánon váratlan vendég érkezik szoba-konyhás lakótelepi lakásba, egy jómódú amerikás magyar, akinek annak idején a házigazda mentette meg az életét, s most ezt szeretné meghálálni. Történt mindez 1956-os forradalom leverése után, mikor is egyikük - a vendég – a forradalom, másikuk – az Öreg – a bosszúálló hatalom oldalán állt. Azóta eltelt negyven év, és még mindig az ellentétes oldalon állnak. Szólhatna a darab erről a évtizedekig tartó állóháborúról is, Spiró azonban mélyebbre száll a magyar politikai paranoia bugyraiba. A mogorva vendéglátó, a veterán bolsevik, aki eleinte nem akar emlékezni semmire, nem azért gyűlöli a vendégét, mert az a politikai ellenfele volt. Hajdani emberséges énjét gyűlöli, aki 57-ben pufajkás létére megmentette a börtöntől (talán a haláltól) a feketelistára tett forradalmárt. Ha elfogadja a hálából felajánlott földi javakat (amerikai utazást, hitelkártyát, családi házat) cserébe a negyven éven át gondosan óvott, nevelgetett (rög)eszméiről kell lemondania. És ugyan mi lehetne becsesebb egy igaz magyar ember számára, mint a politikai kényszerképzetei. A Kvartettet nézve a közép-európai nyomorúság kellős sűrűjében töltünk másfél órát: mifelénk nem adatik meg senkinek, legfeljebb évszázadonként „néhány boldog évre” egy-egy nemzedéknek, hogy kibújjunk a politika igája alól, s civilként, polgárként, férfiként, férjként, apaként, barátként éljük és határozzuk meg a sorsunkat, „nekünk Mohács kell”, politika, vészhelyzet, hősi pózok, az eszmék adják az önbecsülésünket, ahelyett hogy fordítva lenne. Nincs értelmes forgatókönyvünk a szabadságra, sem a politikában, sem a magánéletben nem tudjuk mihez kezdjünk magunkkal, ha bármihez kezdhetünk. Aki nem tud, nem szeret élni, az – az életerő utolsó fellobbanásával -- csakis a halálba lehet szerelmes. A magyar átok nem múlik felőlünk, Spiró 1996-os látlelete óta drámaian romlott a helyzet.

Pro:Jellemek. S rögtön négy, alaposan kidolgozott, telibe talált karakter. Az ezredforduló magyar filmjében hiánycikk az effajta drámai igény és lélektani pontosság. S amitől ezek az elrontott életű emberek szenvednek, abban mind nyakig ülünk. Ritka, s emiatt nagyra becsülendő, hogy magyar filmbe ennyi gyúanyag legyen belezsúfolva.

Lukács Andor bravúros alakítása mellett, Blaskó Péter a Vendég, Molnár Piroska a konyha és a szvetterkötögetés bódulatába menekülő Feleség, Bertalan Ágnes a pénzéhes lány szerepében szintén kiváló, ha olykor-olykor a színpadias túlzás rontja is játékuk hitelét.

Kontra: Spiró Kvartettje eszmedráma. A színpadon, ahol a „szó, szó, szó” a legfontosabb építőanyaga a képzeletnek, tökéletesen helytáll. Vecsernyés János korrekt, de invenciótlan átiratában azonban szembetalálja magát a mozi gyökeresen ellenkező természetével. A kép mozog és minden áron mozogni is akar. Spiró drámájában minden a lélekben és a mondatokban történik, egy lakótelepi konyha, egy szabványélet klausztrofóbiájába vagyunk zárva. Ami a színpadon nagyon is sokkoló, de a moziban egy idő után paradox módon veszít erejéből, s ahelyett, hogy egyre fojtogatóbb légszomj fogna el, e bezártság láttán, inkább unalmat érzünk. Annak ellenére, hogy a dialógus mindvégig pattanásig feszül. Makk Károly és Tóth János a Szerelemben hasonló kondíciók közt dolgozott, s a bevillanó emlékképek révén képes volt feloldani ezt a paradoxont. Vecsernyés is beúsztat egy-egy múltbeli és amerikai emlékképet, de ezek az emlékfoszlányok – ellentétben Tóth Janó kézigránátként robbanó flashbackjeivel – nyomtalanul tűnnek tova. Valamit ki kellett volna találni, hogy a néző ne unja a játszmát, amiben történetesen az élete a tét.
_{Epres Viktor}


Kvartett - színes magyar film rendezte: Vecsernyés János operatőr: Márton Balázs zene: Berkes Gábor szereplők: Bertalan Ágnes, Blaskó Péter, Lukáts Andor, Molnár Piroska producerek: Hollósi G. Zsuzsanna - Varga Gábor gyártó: Filmplus támogatók: MMK * NKA hossza: 90 perc forgalmazó: BUDAPEST FILM megjelenés: 2002. április 4.