Max

Max? Min - Menno Meyjes: Max

Bemutató: 2003. szeptember 25.

Aki érdeklődik a történelmi témák iránt, véletlenül se üljön be a Maxra, mert valószínűleg a haját tépi az idegességtől: ugyanis a film teli van történelmi és művészettörténeti pontatlanságokkal. Ez természetesen nem lenne baj, ha a vízió mélyértelmű, hiteles vagy szórakoztató lenne – ha már hazudik, legalább csinálja jól.

Valójában azonban – nevezzük nevén – a hamisításokra azért van szükség, mert a rendezőként elsőfilmes, forgatókönyv-íróként tapasztalt Menno Meyjes egy olyan történetet akart elmesélni, amelyet csak nagy erőfeszítéssel lehet bármilyen történelmi időszakhoz kötni. A film „üzenete” szerint a politika a művészet alternatívája más eszközökkel. Abban Meyjesnek vitathatatlanul igaza van, hogy egy efféle gondolat csakis valamikor az első világháborút követő avantgarde legzavarosabb korszakában rendelkezhet némi érvényességgel, amikor egy határozott gesztussal minden művészetté és mindenki művésszé válhatott – ezt Meyjes néhány szándékoltan korabeli példával gondosan tudtunkra is adja a filmben.

A történet valószerűtlenségéről árulkodik, hogy a főszereplő mégiscsak kitalált figura: Max Rothman (John Cusack hozza a szokásost), az első világháborút megjárt félkarú zsidó műkereskedő és bohém, aki összebarátkozik a szintén veterán Hitlerrel (Noah Taylor kissé karikaturisztikus ábrázolásában), nem létezett. De miért ne létezhetett volna? Miért ne lehetett volna egy ilyen ember Hitler barátja? Önmagában azért, mert a figura rendező-forgatókönyvírónk agyszüleménye, még nem kellene elítélnünk. Ám maga Meyjes is érzi, hogy nincs minden rendben, ezért „bravúrosan” beleírja a forgatókönyve saját apológiáját, amikor Rothman – barátnői ellenvetéseire, miszerint érthetetlen, hogy miért barátkozik ezzel a kis féreggel, Hitlerrel – „megválaszolja” a mi tornyosuló kétségeinket is. Persze ilyesminek nem dőlünk be, mert ugyan nagy dolog a barátság, de nem ennyire, vagy ha igen, akkor azt nagyon jól meg kellene indokolni: az a vékonyka pszichologizálás, amivel a film megpróbál minket eligazítani, senkit sem győz meg.

Érezni az erőfeszítést Meyjes részéről, hogy valahogy beleszuszakolja témáját a korba. A probléma az, hogy a film alapötlete akkora hülyeség, hogy igazából az avantgarde szélsőségesen kitágult művészi világába sem fér bele. Ám éppen ezért jött kapóra Meyjesnek Hitler figurája: a közismert, mindenki számára legalábbis valamit jelentő figura mintegy automatikusan indokolta a gondolat perverzitását, valamint világtörténelmi értelemben „jelentőséget” is kölcsönzött neki.

Na most: ez az igazi giccs.

Mert gondoljunk csak bele, miről van itt szó? Milyen értelemben lett volna művészet az, amit Hitler politikusként csinált? Valóban komoly alternatíva lett volna a népirtással szemben néhány kiállítás? És pontosan mit is mond a film: Hitler tehetségtelen művész volt, aki legfeljebb gigantikus giccset tudott csinálni (a fasiszta Németországot), vagy épp ellenkezőleg, hallgatva barátja tanácsára, és kellően mélyre ásott önmagában (na ez is, mintha ahhoz, hogy nagy művészek legyünk, ásatásokat kellene végeznünk), amíg meg nem találta igazi médiumát? Ha Rothmant nem verik meg, és kiállíthatja Hitler alkotásait, nem lett volna Auschwitz és második világháború?

Kellemetlenül ostoba és lényegtelen kérdések. Ez a film azért lett „független”, mert senkinek sem kellett. (Például Spielberg is arra biztatta egykori forgatókönyvíróját, próbáljon máshol szerencsét.) Szegény Meyjes – amikor elutasították, azt hitte, a „provokatív” téma miatt teszik, és talán udvariasságból nem mondták meg neki, hogy valójában a sztori ostoba.
(Zárójeles, de idekívánkozó megjegyzés, hogy a Münchenben játszódó, de Budapesten forgatott film budapestiek számára teljesen nézhetetlen. A rendező adottnak veszi az ismert pesti épületek „közép-európai” jelentését, és olyan konnotációkat kíván velük sugalmazni, amelyek számunkra vagy nem léteznek vagy nevetségesnek tűnnek. A felbukkanó magyar színészek is inkább zavart keltenek. Szomorú látni, hogy kiváló színészeink habozás nélkül elvállalnak nyúlfarknyi szerepeket. És ugyan mit gondoljunk arról, hogy Rothman otthonában az Ikeában kapható szőnyeg látható.)