Mázli

Magyarkodás

Bemutató: 2008. október 23.

A magyarkodásnak több fajtája van. Az egyik megjelenési formája kétségkívül a szomszéd nője -- szomszéd tehene vonal folyamatos irigysége és az ebből következő károgás. Nincs ez másként a filmezésben is, mindig mindent hasonlítunk, bezzeg a Kusturica, meg a cseh új hullám, az osztrák Oscar-díj és a román Mungiuról már ne is beszéljünk: a magyar film asztalánál üldögélve szomorúan pillantgatunk a boldogan kacsatáncot járó szomszédainkra.

Emellett magyarkodásnak nevezem azt is, amikor valaki arról csinál filmet, hogy a kocsmában sírva vigadnak, ennek nyilván van tragikus változata is, amikor lassan telik az idő és esik az eső, ezzel most itt nem foglalkozunk, és van a komikus, akkor jön létre a magyar filmben fájdalmas előképekkel rendelkező (Hasutasok, Megy a gőzös, Bakkerman) szubzsáner, amit a leginkább falusi komédiának hívunk. 

Keményffy Tamás a reklám világából tért vissza a játékfilmezés pályájára, néhány évvel ezelőtt Berlinben operatőrként, Magyarországon kisjátékfilm rendezőként mutatkozott be, most pedig végre elkészült első nagyjátékfilmje, a Mázli. Keményffy első rendezői munkájában minden értelemben a fent említett magyarkodást vette alapul: története középpontjában az ősöktől örökölt osztrák-magyar ellentét áll, miközben a kocsmában megy a sírva vigadás, a falusi komédia zsánerében. 

Ne lopj magyar!

Adott a falu, mint a falusi komédiák nyilván elengedhetetlen kelléke, de történetesen az osztrák-magyar határon, ahol még mindig a szomszéd zöldebb rétjére irigykednek a magyarok, mert Bécsben minden jobb, Eszterke minden vágya, hogy egyszer a Stefanplatzon legyen pincérnő, ez jelenti a magyar rögvalóságban az álmodozás csúcspontját. Közben apukája nem hajlandó semmi pénzért a csúf gonosz labancok kezére adni a földjét, ezért felköti magát: történetesen egy magyar fára, ami még ahhoz sem elég erős, hogy az (magyar) ember tisztességgel felkösse magát rá, de ahhoz elég zsivány, hogy segítségével, ha véletlenül is, de megfúrható az osztrák AMV olajvezetéke. 

Bécsben is ki van írva: Ne lopj magyar! A magyar viszont röhög markában, és lopja az osztrák olajat, végre itt a jólét, amiből a fejlett, ám irigy nyugati szomszédok nem adtak csupán kacsatáncnyi ízelítőt. A falunak ezen felül még önérzete is van, tehát harcba száll vélt igazáért, noha ebben az értelmetlen háborúban szükségszerűen el kell buknia. A zárlat felmutat ugyan egy deus ex machina típusú megoldást, de vajon hány megélhetési adósságba keveredett embernek üt be a lottóötös (vagy – mint itt – a termálvíz)? 

A vállalt szatírikus modalitásból nem esik ki a film

A Mázli tehát jellegzetesen magyaros témát fog meg, a megszokottnál azonban magasabb színvonalon. Egységben van tartva: van eleje, közepe, vége, és ha a tempó nem is mindig egyenletes, a vállalt szatirikus modalitásból nem esik ki a film. Van tétje, tanulsága és gondolkodni valója, és van hozzá egy főszereplője, akinek érdekel a sorsa. Az egyik legfontosabb erénye, az eddigi magyar falusi komédiákkal ellentétben, ez nem a film rendezője, hanem egy színészóriás, Lukáts Andor, aki nagyszerűen hozza a vesztébe rohanó csökönyös öreg embert. Az egység másik nagy barátja szerintem a film cseppet sem tolakodó zenéje, harsogó slágerek helyett egyetlen vezérmotívum variálódik különböző módon. 

Keményffy Tamás első filmje ettől még nem lett tökéletes. Noha örvendetes, hogy nem a Bonbon hadovál, hanem Monori András muzsikál, de a végére mégis becsúszik egy Sub Bass Monster dal, mert minden magyar filmhez kell egy sláger.  Az alkotók nem merték felvállalni a jó értelemben vett egy nyomtávú történetet, mintha féltek volna csupa ötvenes lúzerről filmet készíteni, ezért kellettek fiatal-romantikus hősök is: Eszter és Iván szerelmi szála teljesen idegen a Mázli-ban: a komótosan, ráérősen, kényelmesen csörgedező film egyik-másik pontján időről időre feltűnnek, hogy lássuk, nem csak a falu őslakosai bolondok, hanem az utódjaik is, legalábbis a fiú által levágott rapjelenetet (amit ugyan tompít a lány feszengő arca) sajnos nem sikerült értelmeznem. A Mázli szatirikusságába szerencsére bőven belefér az eltúlzott és leegyszerűsített karakterrajz a vizet prédikáló papról vagy szifonozó semmirekellőről, a színészek is ezen egyszerű vonások kiemelésére törekedtek, Lázár Kati és Lukáts Andor a helyén van, a plébánost játszó Kiss Jenő néha talán túl együgyű, Gyuricza István néha talán túl sok.

Kedves, jóindulatú darab, de megvannak a maga a hibái

Itt jönne kritikát lezáró, sírva vigadó rész: milyen jó, hogy van új magyar film, és milyen kár, hogy ilyen, mint a Mázli. De nem jön. Nekem tetszett a Mázli, szórakoztatott, fenntartotta az érdeklődésemet 88 percen át. Kedves, jóindulatú darab, megvannak a maga a hibái, de nem arcpirítóak, nem bántóak. Ennek ellenére vannak, és az elképzelhető világok legjobbikában nyilván még ezek sem lennének, de megelégszem annyival, hogy ha ez a magyar falusi komédia új iránya, az bőven jó hír.