Mélyen őrzött titkok

Titoktalanul

Bemutató: 2004. március 11.

A Mélyen őrzött titkokban a rejtegetett terhesség és az álnéven lefolytatott szülés az a bűn, amely nemcsak a leányanya, de a világra hozott gyermek és a csalást vasszigorral betartató nagyapa életét is tönkreteszi. A titok addig marad eltemetve, amíg az árvaházba bedugott lány tizennyolc éves korában ki nem szabadul az intézetből és nem ered szülei nyomába. A véletlen és egy félszeg fiatalember siet a segítségére anyja keresésében, akivel vargabetűk után Torontóban történik meg a nagy találkozás. A szembenézés anyja elrontott életével győzi meg véglegesen a még intézetben teherbe ejtett lányt, hogy ne szülje meg és adja el saját gyermekét Kanadában, hanem maga nevelje fel a belészerelmesedett férfi oldalán.

Talán már ez a rövid leírás is kellően érzékelteti, hogy milyen kevéssé sikerült az író-rendező Böszörményi Zsuzsának megmunkálnia a gyermekvállalás felelősségének konfliktusát, hogy mennyire csekély mértékben volt képes művészi formába bújtatni a direkt üzenetet, aminek alárendelte filmjét. Átlátszó filmet rendezett a „mélyen őrzött titkokról”. Az a legnagyobb probléma ezzel az üzengetős filmkészítői attitűddel, hogy tökéletesen uralma alá hajtja a film dramaturgiáját, ami ahhoz vezet, hogy a történet és az egyes jelenetek nem saját belső logikájuk szerint fejlődnek ki, hanem az elkerülhetetlenül a tanulságos befejezés felé törő szerkezet rángatja dróton a szereplőket. A legkínosabb melléfogás a mélyen őrzött titkok, a Torontóban élő anya képeslapjai felfedezésének jelenete, ami vélhetően egyszerre akart félelmetes, felemelő és drámai lenni, ehelyett egy rossz családi dráma ellenállhatatlanul mulatságosra sikeredett paródiájának tűnik. Villámok csapkodnak, mint egy B-szériás horrorfilmben, amikor a lány a „kastély” parkjában elválik szerelmétől, akivel azután, akár egy hetvenes évekbeli ifjúsági kalandfilmben, állandó rádiókapcsolatban maradnak az akció végbevitele során. A „kastély” örököse, a lány nevének kölcsönzője, a családi vagyont kizsaroló álanya felriad álmából a kulcszörgésre, de ahelyett, hogy izmos szeretőjének segítségével azonnal nyakon csípné a felismert betolakodót, riadtan habozik, mintha legalábbis egy állig felfegyverzett bérgyilkos lopakodna a ház lépcsőin és nem egy törékeny, kiszolgáltatott kamaszlány, akit ráadásul nem sokkal ezelőtt fenyegetett meg halálosan és kényszerített rá egy előnytelen szerződés aláírására. Ki tudja, miért, a szerető-bűntársnak is pontosan ebben a pillanatban kell ráunnia a nőre, akivel mindeddig nagyszerűen kijöttek, úgyhogy azonnal jó alaposan cserben is hagyja a váratlanul felbukkant örököstől rettegő asszonyt. Bizony, bizony, így megy ez, ha nem a szerelem, hanem az érdek fűzi össze a szeretőket egymással! Ebben a film mélypontjának számító jelenetben sűrűsödik össze mindaz az élettelen sematizmus, ami a forgatókönyvet és a rendezést jellemzi végig az egész filmben.

A Mélyen őrzött titkoknak azért vannak jobb pillanatai is, ami elsősorban a főszereplő Bagaméri Eszternek, a bicegő rádióst játszó Nagy Ervinnek valamint a Torontóban élő, szívtelen édesanyát alakító Fullajtár Andreának köszönhető. Nem tudom, honnan táplálkozik, de Bagaméri Eszterben csak úgy fortyog az indulat és a kamaszos sértettség, amivel állandó, magas érzelmi hőfokon képes jellemezni a tizennyolc intézeti év után a nagyvilágba egy szál magában kilépett ifjabb Varró Irmát, akinek minden mozdulatát, minden gesztusát a szeretetéhség és a bizalmatlanság feszültsége határozza meg. Nagy Ervin a megszokott szerepeitől igencsak távol eső karakternek, a félszeg, zárkózott, ámde becsületes és jószívű Józsinak legalább némi elevenséget kölcsönzött, ha már nem is lehetett meggyőzően életszerűvé tenni ezt a papírízű figurát. Fullajtár Andrea a többiekhez képest rendkívül takarékosan, nagy filmszínészi rutinnal oldotta meg a tőle szintén szokatlan szerep, a kiégett, megtört anya eljátszásának feladatát. Nem véletlen, hogy a film legjobb jelenete éppen a történet legkényesebb pontja, anya és lánya találkozása. A bingószalon monoton zajaival, tompa fényeivel, a szelvényeik fölé hajló, leszedált asszonyok soraival – erős atmoszférájú közeg, ami önmagában elegendő egy elrontott élet pontos jellemzéséhez. A találkozást ebben a lelketlen környezetben a rendezőnő meglepően jó dramaturgiai érzékkel építi fel: a hosszas, egyre feszültebb várakozás után az egymásra ismerés robbanásszerű gyorsasággal, az összekoncentrálódott, hatalmas energiákat hirtelen felszabadítva megy végbe. Ezt a jelenetet látva igazán csak sajnálni lehet, hogy a film legtöbb pontján Böszörményi Zsuzsa beérte a könnyen kínálkozó megoldásokkal. A panelekből összerakott filmépület olyan steril, mint egy lakótelepi ház. A titkok más helyeken lakoznak.