sex hikaye

Moziba be: Jóska, vér és románc

Heti filmajánló

2008. október 28. - filmhu
Moziba be: Jóska, vér és románc
A marketingesek erőteljesen ráfeküdtek az 50-es, horribile dictu 60-as generációra (tán a Mamma Mia! sikere is benne volt-e a pakliban), a héten két romantikus film is kifejezetten nekik szól. Persze a fiatalabbaknak sem kell elkeserednie, egy érdekes cseh és egy remek dán (Csak egy szerelmes)film megnézhető 50 alatt is, mint ahogy Csupó Gábor új filmje is családi mozinak tűnik (bár erről nem  árt konzultálni egy gyerekpszichológussal is). A számítógépes játékból íródott Max Payne pedig 22,5 év felett már nem az igazi.

Csak egy szerelmesfilm (Kaerlighed pa film)

A dánok mostanság eléggé tudnak, vagy legalább is egy szint alá sosem mennek - az utóbbi évek tapasztalatai mondatják ezt velünk. Ole Bornedal is/sem, amint erről pl. a Dina vagyok című filmmel is meggyőzött minket. Legújabb műve még a címében is kellően rafinált és szellemes - erről többet mondani csak azon olvasóknak lehet, akik már látták a filmet, azoknak pedig minek. A Sundance fesztiválon a zsűri nagydíjáért jelölt alkotás főszereplője ismerős, Anders W. Berthelsent a Mifune utolsó dala vagy az Olasz nyelv kezdőknek című csemegékben is láthattuk. Amiben pedig most ólálkodik, nos az egy tökéletes konstrukció, az első képtől az utolsóig ki van találva, és még mélységei is vannak. Rendhagyó módon a történetről essen most kevés szó, izgalom, feszültség, szembenézés vár a nézőre, aki egyszerre szórakozik és fészkelődik nyugtalanul a plüss bíbor fotelben. Mindenkinek szigorúan felügyelettel vagy anélkül ajánlott.

Klasszikus beállítás, tökéletes film

Forgalmazza a Cirko Film imdb előzetes


Éjjel a parton (Nights in Rodanthe)

Richard Gere nagyon próbálkozik: évek óta bizonygatja, hogy színészi kvalitásai miatt is kijár neki a hollywoodi sztár megszólítás, nemcsak a botox injekciói miatt. Az I'm not there - Bob Dylan életeiben vén cowboy akart volt lenni, míg A falkában megkeseredett szocmunkás - de hát azért ő csak Edward Lewis a bunkofonjával és Julia Robertsszel az oldalán a Micsoda nő!-ből. Hát akkor vissza a gyökerekhez, na jó, a sikeres üzletember ezúttal orvos, és valami műhibát is összehoz, amit csak súlyosbít az érzelmi rokkantság. Mint tudjuk, ez utóbbi Amerikában sürgősen kiigazítandó filmalaphelyzet, a család tagjai szomorúan néznek, Gere pedig sürgősen elmenekül. Hát persze, hogy a tenger partjára, ahol  már várja Diane Lane, akit utoljára szintén a bűn legmélyebb bugyraiban láthattunk a Gyilkosság online-ban. És, képzeljék, hát valami romantikus szál is szövődik itten, persze a legmodernebb kellékekkel és elidegenítő effektekkel, némi humorral fűszerezve. De azért a tengerparton robogó lovakat látva elhűlt bennem a vér. (Meg Christopher Meloni láttán is, aki a korszakos OZ börtönsorozat egyik pszichopatája, igaz, most sem túl szimpi.) Szóval romantika 50-en túl, anticinikus kúra, Gere-utóvizsga sokadszor - hátha most.
 

Klasszikus szituáció, nem tökéletes film

Forgalmazza az Intercom imdb  előzetes


Elégia (Elegy)

Nem, semmi esetre sem Maár Gyula legújabb filmjéről van szó, bár a főszereplő mindkét filmben kopasz. És (esetünkben) nem is akárki: Ben Kinglsey egy vérbeli, öregedő amerikai egyetemi professzort alakít (a neve zavarbaejtően magyaros David Kepesh), aki amennyire hiú, annyira éretlen, legfőképp érzelmileg. Kollégája (Dennis Hopper alakítja) nem véletlenül kérdezi tőle: "Miért aggódsz amiatt, hogy megöregszel? Hiszem még fel sem nőttél." A jutalomjátékos társa pedig megannyi nő, idősebbek (a vadító, őrjítő Patricia Clarkson) és fiatalabbak (a nemkülönben rendben lévő Penélope Cruz) - miben is? Ja igen, itt jön a felejthető rész felnövésről, felelősségről, erkölcsi tanmeséről, amit a film így-úgy abszolvál - spongyát rá. Figyeljünk inkább az arra érdemes részletekre, a két (hátom, négy) nagy színész kettőseire, Kingsley éretten éretlen játékára, a belőle sugárzó sármra (a Gandhiban úgyis kevéssé érzékeltük), Cruz bájos akcentusára - vagyis ha nem várunk túl sokat, még jól is szórakozhatunk Isabel Coixet szentimentális filmjén.

Klasszikus szépség

Forgalmazó: Forum Hungary imdb   előzetes


Max Payne - Egyszemélyes háború (Max Payne)

Folytatódik a számítógépes játékokból készült filmek remake-jének a boomja, hogy egy Arany János-i mondattal indítsunk. A helyzetből tőkét kovácsolni szándékozó rendező John Moore (neki köszönhetjük az Ómen, rajongók által fokhagymával és kereszttel fogadott változatát), s a történet is ismerős, alap bosszútörténet némi noiros beütéssel - amely a játékot ismerők szerint a finn Remedy fejlesztő cég által önreflexióval, képregénybetétekkel előre volt filmesítve, fel volt dobva. Amihez képest a film meg visszafordult, és inkább csak látványorgia lett Matrix-os bullet-time betétekkel, Sin City-s noirkodással - Moore továbbra sem tudja magát bedolgozni az egyéni látásmódú akciófilm-rendezők közé, és Mark Wahlberg sem tűnik jó választásnak a főszerepre (a filmben feltűnik még pár zenész is, mint Nelly Fuartado vagy Ludacris, valamint a Quantum csendje új James Bond-filmben is szereplő Olga Kurylenko is).

Klasszikus noir-manírok

Forgalmazó: Intercom imdb előzetes saját honlap


A hazugság szabályai (Pravidla lži)

A cseh Robert Sedláček érdekes filmet csinált: megpróbálta a dokumentrizmust rokonítani a krimivel - ami persze nem új fejlemény, gondoljunk csak a Veled is megtörténhet című belga klasszikusra. A történet szerint leszokni vágyó drogosok önsegítő csoportba szerveződnek, egy távoli farmon munkaterápiába fojtják szenvedélybetegségük. A főszereplő Roman 33 éves, tizenkét társa van - kutya legyek, ha nem bibliai utalás akar ez lenni. A krimibe oltott megváltástörténet mindenesetre jól hangzik, és bár ezeket sosem kell készpénznek venni, számos sikeres fesztiválszereplésen is túl van a film (igaz, ezek jobbára hazai pályán zajlottak, kezdve Karlovy Vary versenyfilmes pozíciótól a Cseh Filmklubok Szövetségének díjával bezárólag).

Cseh poszt-klasszikus

Forgalmazó: Új Budapest Filmstúdió imdb előzetes saját honlap


A filmhu ajánlja:
Immigrants - Jóska menni Amerika (Immigrants - L.A. Dolce Vita)

Csupó Gábor Simpson-szülő legújabb animációs filmje az idei Cannes-i Filmfesztivál legnagyobb magyar sikere volt - kereskedelmi téren mindenképp. A téma is érdekes, no meg a résztvevő hangok sem akárkik: Eric McCormack, Carl Lumbly vagy Christina  Pickles neve bárhol a világban jól cseng. A film az amerikai álom csáberejét mutatja be: Jóska és Vlagyimir sorsán, életén keresztül az emigránslét napos és árnyas oldalát is bemutatja a film, mint ahogy olyan (az am. álmot innen-onnan megjelenítő, szinesítő) sztárok is megjelennek, mint Eminem, Ozzy Osbourne, Madonna, Christina Aguilera, Michael Jackson, Danny DeVito, Michael Douglas, Arnold Schwarzenegger, Samuel L. Jackson, Jennifer Aniston vagy Brad Pitt. A gazdagok és sikeresek cs/kábító világának veszélyei ma aktuálisabbak, mint valaha, hisz a nagy amerikai hitelválság épp ebből kerekedett. A filmképi világa emlékeztet a rendező eddigi legsikeresebb projektje, a Simpsonok világára.

Klassz

Olvasd el a kritikánkat!

Forgalmazó: Hungaricom imdb előzetes saját honlap



Címkék

hír , premierfilmek , csupó , premier



nka emblema 2012