Mulholland Drive - Lynch-hangulat
Persze koronként változik a szorongás is, Hitchcocknál még állt a világ, bonyolult, de leírható volt a lelkek fizikája, mérhető a belőle kizuhanó figurák iránya, sebessége. Lynchnél a világ már csak díszlet, légkondicionált lidércnyomás, ahol normalitás és paranoia egylényegű. A para normális.
Ez a világlátás Lynchnél a Radírfej bizarrsága, a Kék bársony és a Twin Peaks átvezető lépései után a Lost Highway (Útvesztőben) című mozijában radikalizálódott, és ebben rúgta el magát a rendező végérvényesen a közönségtől is. Míg ő egyre nagyobb következetességgel térképezte fel a (poszt)modern kor személyiség-szétszóródásból, doppelgänger-variációkból, korlátlan változatosságú félelem-vegyületekből felépülő neurózis-labirintusát, addig pechjére az instant, primér hatások befogadására trenírozott közönség egyre gyorsuló ütemben veszítette el az ilyen típusú tájékozódáshoz szükséges kódfejtő képességét, „eltévésedett”, elvesztette a fonalat. De ezt a fonalat Lynch talán túlságosan is összegubancolta – meglehet a maga számára is.
A Mulholland Drive a Lost Highway-ben elkezdett út egyenes folytatása, a magánmitológia gyökérrendszere még mélyebbre ereszkedik. Ha bármi kétségünk lett volna azzal kapcsolatban, hogy az általunk ismert világ valójában egy szürreális dimenzió véletlenszerű és alkalmi fénytörése, úgy Lynch újra figyelmeztet erre. Az egyetlen probléma, hogy egyre kevésbé követhető a figyelmeztető tábla felirata. Úgy járunk, mint a II. világháború idején a japánok a navajo nyelven kódolt katonai rádióadásokkal, hiába fogjuk el a kódolt üzenetet, az nem hasonlít egyetlen általunk ismert nyelvhez sem. Csak nézünk, mint a moziban.
Ilyenkor egyetlen dolgot tehetünk, élvezhetjük a nyelv dallamát. Ez a dallam Lynch esetében a szorongás, a rinyálás, azaz a para. Minden Lynch-film szorongás-szimfónia, a Mulholland Drive sem kivétel. A film a Szende Szőké(k)ről és a Démoni Feketé(k)ről szól, majd a Démoni Szőké(k)ről és Szende Feketé(k)ről, és így tovább, Lynch felírja a táblára a romlásnak indult amerikai nő összes para-méterét a naivától a femme fatale-on át az agyhalott nyugdíjasig. Hogy ki, mikor, kivé, miért és hogyan válik a filmben, azt nehéz lenne egyértelműen megmondani, mindenki összerakosgathatja magában a neki szimpatikus változatot – már ha bírja cérnával a metamorfózisokat.
De hiába David Lynch a legtehetségesebb utánzója a Lynch-stílusnak, a filmben valójában nem a parás jelenetek a legjobbak. Ezekben szinte azon kapjuk a rendezőt, hogy „csuklózik”, formagyakorlatokat végez, még ha magas színvonalon is. A film akkor a legjobb, amikor Lynch rögtönöz, elszakad saját stílusától, nem veszi túl komolyan magát, „mást” próbál. Kiderül például, hogy van humora. Favicceket csinál (persze ez is afféle para-fahumor), egy simán és elegánsan induló bérgyilkosság egyszer csak burleszkbe hajlik, végeredménye a „megrendelt” hullán felül egy közelharcban megfojtott 200 kilós asszonyság, egy lelőtt süketnéma takarító és egy kivégzett porszívó. Lynch már csak így nevettet.
Hatalmas erénye a filmnek a színészválasztás, a két női főszereplő egymagában lepipál mindenféle szürreális kavarást, narratológiai csűrcsavart, a fekete nő annyira „fekete”, hogy lyukat éget a vászonba. Miatta érdemes végignézni ezt a hosszúra nyúló, önmagába gabalyodó Lynch-eposzt, amely fel-felparázslik, de nem igazán a nézőknek vetített mozi, mint inkább Lynch magának rajzolt titkos képi nyelvtana. Képrejtvény a Sátánról, nőkről és filmezésről.
Vaskó Péter
Mulholland Drive – amerikai, 2001. Rendezte és írta: David Lynch. Kép: Peter Demming. Zene: Angelo Badalamenti. Szereplők: Naomi Watts (Betty/Diane), Laura Elena Harring (Rita/Camilla), Justin Theroux (Adam Kesher), Robert Foster (McKnight nyomozó), Dan Hedaya (Vincenzo Catigliane, producer), Angelo Badalamenti (Vincenzo bátyja), Monty Montgomery (A cowboy), Missy Crider (A pincérnő), Michael Anderson (A tolószékes stúdiótulajdonos), Rebekah del Rio (A Club Silencio énekesnője). Gyártó: Babbo Inc. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 146 perc.
Díjak, 2001:
Legjobb film, legjobb színésznő (Naomi Watts) - Filmkritikusok Nemzeti Szövetsége;
Legjobb film (megosztva), legjobb rendező, legjobb zene, legjobb színésznő (Watts), legjobb eredeti forgatókönyv, legáttörőbb alakítás (Watts) - Online Filmkritikusok Társasága,
Legjobb rendező, legjobb film, legjobb színésznő (Naomi Watts) Bostoni FilmkritikusokTársasága
Legjobb film - New York-i Filmkritikusok Köre
Legjobb rendező - Los Angeles-i Filmkritikusok Egyesülete
Legjobb rendező – Las Vegasi Filmkritikusok Társasága
Legjobb rendező (Az ember, aki ott se volt című filmmel megosztva) - Cannes-i Filmfesztivál
A legátütőbb erejű színésznő (Watts), az év legjobb 10 filmjének egyike - National Board of Review
Jelölés:
Legjobb film (dráma), legjobb rendező, legjobb forgatókönyv, legjobb zene - Golden Globe, 2002
Legjobb rendezés - Oscar 2002
