Nem félek

A gyermekkor legszebb nyara?

Bemutató: 2004. április 8.

Gabriele Salvatores filmjében egy sötét titok kapcsán a szilárdnak hitt emberi kapcsolatok is lelepleződnek. Mindehhez a biztos hátteret a krimibe hajló izgalmas fordulatok, a remek színészi alakítások és a dél-olaszországi mindennapokat bemutató festői életképek szolgáltatják.   

1978 nyara, Dél-Olaszország. Aranyló búzamezők, szikrázó napsütés, elviselhetetlen hőség. Gabriele Salvatores Nem félek című filmje egy gyermekszereplő (Michele – Giuseppe Cristano) szemén keresztül láttatja egy forró nyár történetét, mely bármennyire megszokottan indul is, végül Michele fiatal életének meghatározó élményévé válik.

A film sajátosan vegyíti az egyes műfajok stílusjegyeit – a zárt, öntörvényű, kissé kegyetlen, megbonthatatlan hierarchiával bíró gyerekközösség láttán, melynek Michele is a tagja, a gyanútlan néző első ránézésre A legyek ura típusú filmekkel érzi rokonnak a mozit, az azonban a felvezetés után hirtelen átcsap pszicho-thrillerbe, mi több a természetfelettivel kacérkodik, hogy aztán a harmadik harmadban visszatérjen az olasz rögvalósághoz és egy izgalmas akciómozi motívumait vonultassa fel.
 
Az általános szegénység sújtotta vidéken a gyerekbanda szokásos nyári játékait űzi – egy szép napon a bújócska után hátra maradt Michele hátborzongató titok nyomára bukkan: a játékok helyszínéül szolgáló tanyasi épület romjai között egy lefedett gödröt talál, melynek mélyén egy piszkos, félmeztelen kisfiú rejtőzik.

A fordulat teljesen irreálisnak tűnik: a talált fiú össze-vissza beszél, a szemét nem hajlandó kinyitni, és szent meggyőződése, hogy a pokol mélyére jutott –hogy a lefedett gödörbe miért is került, hogy miért él kenyéren és vízen, és mindehhez mi köze Michele szüleinek, ez volna a titok nyitja, melyet - lévén épp ez a poén – inkább nem árulnék el.

A moziban két világ- és értékrend csap össze egymással, a gyerekek és a felnőttek világa, hogy melyik közösség az erősebb és az összetartóbb, kiderül a film végére. A gödör mélyén lakó kisfiú és a Michele között kialakuló barátság komoly próbákat áll ki – nem csupán a megbolygatott gyerekcsapat, de a felnőttek is rosszul viselik a két fiú titkos kapcsolatát, mi több Michele maga is nehezen birkózik meg a kialakult helyzettel: gyerekfejjel kell döntenie arról, mi a helyes és a helytelen, kisajátíthatja-e magának a szőke kisfiút vagy annak érdekeit kell szem előtt tartsa.

A Nem félek legerősebb jeleneteit a film első kétharmada tartalmazza – a kiváló gyerekszereplők izgalmas, atmoszférikus mozit varázsolnak a vászonra, mely könnyedén a székéhez szegezi a nézőt, sőt helyenként még a frászt is ráhozza. Miközben azonban azon filozofálunk, hogy a rejtély végül hogyan oldódik meg, a rendező sajnálatos módon a lehetséges variációk közül épp a legbanálisabb végkifejletet választja, így a film utolsó, akciómozivá felpörgetett harmada, ha nem is teszi tönkre az addig látottakat, valamelyest csökkenti azok értékét.

Mindezen kifogások ellenére az Mediterraneo című filmjéért a legjobb külföldi film kategóriában 1992-ben Oscar-díjat nyert Gabriele Salvatores filmje értékes, figyelemreméltó alkotás, mely nem annyira a gyermekkor legszebb, mint inkább legmeghatározóbb nyarának a krónikája, a felnőttek világától megfertőzött gyermeki ártatlanság elvesztésének története.