Palindromák

18 éven felülieknek!

Bemutató: 2005. július 14.

Todd Solondz opusának ismeretében elmerengtem egy paradoxonon: ha egy bizonyos szó vagy mondat(ki)fordítva is jelentéssel bír, egyben – ennek következményeként –  „értelmes” is? (Továbbgondolva: feltétlen átalakul, megváltozik egy szituáció, ha a visszájára fordítjuk?)

A babaház mélyén

Solondz (Isten hozott a babaházban, A boldogságtól ordítani, Helyzetek és gyakorlatok) voyeur-műve betekint a rózsaszín leányszobákba – ha úgy tetszik: babaházakba -, és megmutatja a Barbie-világ mögé rejtett rémségeket. A direktor-forgatókönyvíró nem kíméli nézőit – ahogyan a pubertáskor sincs tekintettel a „felnőtt”-létre egyszerre vágyódó, és attól iszonyodó gyerekre. Szánalmas szexuális kísérletek, abortusz, gyilkosság, halálvágy, gyerek-prostitúció, pedofília, megnyomorított test és lélek – a Palindromákban a kamaszkor „tünetegyüttese”.

Dorothy útban a mézeskalács-ház felé. Todd Solondz: Palindromák

Solondz filmjében tizenéves - fizikai megjelenésüket tekintve túlérett, ám mentálisan-intellektuálisan a szakadék szélén egyensúlyozó - Henrietták és Avivák hajszolják a szemükben felNŐttséget jelentő élményeket. Ennek elérése minden esetben „férfi”- pontosítva - pénisz-függő.

Az alkotó bizonyos, az amerikai tömegkultúrában a gyermekkortól, és az óceánon túli néplélektől elválaszthatatlan szimbólumokat (így: az Óz, a nagy varázsló Dorothyja és különös barátai) jelenít meg, a végletekig eltorzítva. Az alkotás legerősebb epizódjainak éppen ezért a Napsugár Mama (Mama Sunshine)-jeleneteket érzem, amelyek ugyanakkor számos, elsősorban a filmkészítő emberi-morális felelősségével kapcsolatos kérdést vetnek föl.


A hatalmas, magát vonszolni alig bíró, fekete lányra egy erdőben talál rá Peter Paul, majd elviszi őt édesanyja (Napsugár Mama), és családja mézeskalács-házába. Az „Úr-Szeretet-Hit” „templomában” fogyatékos, fejlődési rendellenességgel született gyerekek leltek „menedékre”. Napsugár Mama mikrovilága valójában a - keresztény-konzervatív Bush nevével fémjelezhető - prűd-hipokrita Egyesült Államok Solondz-féle lenyomata. Amennyiben kétségeink lennének, Aviva - sanyarú sorsáról szóló - monológja eloszlatja ezeket. A torzszülött a szeptember 11-i terrortámadáskor veszítette el szüleit. Ezt követően agydaganatos nagymamája nevelte, majd annak halálakor árvaházba, és egy alkoholista, pedofil nevelőhöz került… 

A "látvány-effektek" emberi jogai

Ez a kegyetlenül abszurd-groteszk, Solondz alkotói szándékait egyértelművé tevő beszámoló a Palindromák kulcsjelenete, kódja. Ugyanakkor: a filmcsináló fogyatékos amatőr szereplőket használ (sic!) filmje fönt említett epizódjaiban; kétségbevonhatatlan, a minél nagyobb iszonyatot keltő – mondjuk úgy – „művészi” hatás érdekében. Solondz erkölcsi-emberi kérdéseket feszeget (az Egyesült Államok család- és abortusz-politikája, etc.), miközben művében a legkiszolgáltatottabb emberi lények: látvány-effektek. Mivel meglepne, ha tudomásomra jutna, az ominózus epizódokhoz testüket-arcukat adó szereplők komputer-animáltak, és mert az amatőrszereplők testi fogyatékossága természetszerűen lelki-szellemi korlátozottsággal jár, a rendező eljárását rendkívül visszásnak - sarkítva: botrányosnak - találom. Mindazonáltal: feltétlen érdemes volna egy tartalmas vitára. (Egyébiránt, a Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh trió Solondz előtt évekkel megörvendeztetett minket Óz-történetével – Pesti Mese: Óz, a csodák csodája – repedt sarkú Dorothy, és a pedofil Bádogember igyekeztek az orosz Maffi-Ózhoz.)

A filmkészítő emberi-morális felelőssége. Todd Solondz: Palindromák

Solondz munkája az erkölcsi relativizmust tűzi zászlajára, és sok szempontból vitathatatlan, hogy műve intellektuális fölényről, legalábbis nagy fokú nyitottságról tanúskodó szellemi kaland. Az alkotó, filmje vége felé, a gyerekmolesztálással vádolt, kerti gyerekzsúron magányosan tébláboló
Mark Wiener szájába adja ars poeticáját: szabad akaratról, a determinációról, fatalizmusról. Röviden: Solondz nem hisz a változásban; ergo az énfejlődésben sem.

Az alkotó „anti-Amerika”-tablója az utóbbi évek egyik legprovokatívabb műve – sokszor egyedülálló epizódokkal. Solondz „főállású” aktorai, a briliáns Ellen Barkin, továbbá Stephen Adly Guirgis, Debra Monk, vagy egy kurta epizód-jelenetben Jennifer Jason Leigh mind-mind remekelnek. Kitűnő – és dramaturgia szempontból alapvető – a film zenehasználata. (Különösen zseniális a Napsugár-gyermekekből verbuvált Sunshine Singer gospel-kórus-epizód!)

Todd Solondz alkotása hamisítatlan felnőtt-film, alternatív érettségi-feladat - szigorúan erős idegzetűeknek. A figyelmeztetést kéretik komolyan venni.

Az élet néha olyan, mint egy palindroma. Visszafelé olvasva is ugyanazt kapod. A 12 éves Aviva gyermek utáni vágyában lelép otthonról, s egészen Kansasig jut, hogy onnan visszapattanjon. A Boldogságtól ordítani rendezőjének új road movie-ja, egy főszerepben tucatnyi színésszel.

Aviva félszeg és érzékeny lelkű kamaszlány, 12 évesen elhatározza, hogy anya lesz. Hozzá hasonló lelkületű és vérmérsékletű szülei ellenzik a korai ötletet, mire a lány megszökik otthonról azzal a tervvel, hogy teherbe fog esni. Vágyai olyan világba sodorják, amely merőben ellentéte az addig megszokott környezetének, viszont több lehetőséget kínál felfedezőjének. Aviva útja végül visszavezet a kiindulási ponthoz, de vajon mennyiben változik meg a lány személyisége kalandjai során?

„Az optimisták hajlamosak hinni a változás lehetőségében, azzal a kitétellel, hogy a dolgok jobbá válnak.  Az a kérdés, hogy milyen irányban lehetséges a változás, és milyen irányban nem. Talán bizonyos értelemben természetünktől fogva „palindromaszerűek” vagyunk, képtelenek a változásra, bár paradox módon folyton változunk. Sokak szerint az a felfogás, hogy az emberek nem változnak, borúlátó és determinista gondolkodásra vall. És mégis, a változás képtelensége sok szempontból felszabadító: megszabadít többek között attól a sürgetéstől is, hogy változzunk és változtassunk. Az, hogy elfogadjuk: képtelenek vagyunk a változásra, egyfajta vigaszt is jelenthet: senki nem kivétel, mindenkinek az a sorsa, hogy az legyen, aki. Olyan ez, akár egy ítélet, de magában foglalja a kegyelem lehetőségét is. Kicsit olyan ez, mint egy találós kérdés.„