Pókember 2

Behálózva

Bemutató: 2004. augusztus 12.

Karrier avagy család? Ezen probléma nem egy, a gyerekvállalás és a munkaerőpiac szorításában fuldokló harmincas szingli dilemmája, hanem egy szuperhősé, Peter Parkeré (Tobey Maguire), a Pókemberé. Hősünk már a képregény filmváltozatának első részében is ezen hamleti dilemmán morfondírozott: megengedheti-e magának, hogy gyarló módon M.J. (Kirsten Dunst) szerelmét válassza, amikor egy mérges pók csípésének köszönhetően lehetősége nyílik arra is, hogy szolgálja és védje New York City lakosságát?

Petert az első részben a temetőben hagytuk magára, ahol épp a Zöld Manó (Willem Dafoe) sírja felett utasította el Kirsten szerelmét, letéve ezzel a világmegmentési-projekt mellett a voksát – mikor a második, színesebb, szagosabb, látványosabb, akciódúsabb részben újra felbukkan, már az egyetem padjait koptatja, de még mindig ugyanabban a hálóban vergődik: szuperhős legyen vagy hősszerelmes?

A comics-figurákra jellemző skizoid állapot (nappal jelentéktelen, gyáva kisember, az éj leple alatt lasztexnaciban nyomuló bátor akrobata) Peter számára nem a vágyott létforma – a tudattalan ebben a filmben nem a pattanásos kamaszból tör elő, aki szuperhős szeretne lenni, hanem a szuperhősből, aki sokkal szívesebben maradna pattanásos kamasz. Nem véletlen hát, ha hálója folyton elszakad, egyre rosszabbul lát, és már a falra mászás sem megy úgy neki.   

Sokkal szívesebben maradna pattanásos kamasz

Megnyugtatásul: válsága átmeneti csupán. A Zöld Manó halott ugyan, de itt van helyette Dr. Octopus (Alfred Molina), a (meg)őrült tudós, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy atomkísérleteit folytathassa, ráadásul legalább annyira megszenvedi a szuper-antihős szerepkört, mint Peter a szuperhősét. 

Sam Raimi rendező dilemmázó karakterei felvállalásával filmjében sikeresen árnyalta a comics-adaptációk megszokott, dipólusos világképét, ráadásul a series és a serial elemeit is ügyesen keverte – az új kalandok mellett az első rész szálait is felvesszük: Zöld Manó fia és egyben Peter Parker legjobb barátja, az apja haláláért bosszút esküdő Harry Osborn (James Franco) ugyanúgy feltűnik a vásznon, mint a két fiú rajongásának közös tárgya, az időközben színésznővé lett Mary Jane, más néven M.J. (Kirsten Dunst). A három barát titkolt érzelmektől, elfojtott feszültségektől terhes kapcsolata brazil szappanoperákhoz méltó fordulatokat vesz az új részben, mindehhez pedig a képregény-adaptációktól elvárt és megszokott, igaz, kissé fárasztó pirotechnikai arzenál és kompjúter-generálta látvány szolgáltatja a háttért.

Zsánerfilmeket csak adott műfajon belül illik kritizálni, ezt a pókot csak denevérekkel, macskákkal, pokolfajzatokkal és fenegyerekekkel ildomos összehasonlítani.
Hozzájuk képest egész barátságos.