Rocksuli

Disney mozidélután

Bemutató: 2004. március 25.

Richard Linklater nagyon szerette volna elhitetni magáról, hogy ő egy igazi cool csávó, film, életérzés, rakenroll. Egy darabig még hihető is volt az imidzs, mert jó filmeket tett le az asztalra az amerikai kertvárosi/félproli fiatalságról, némi retro és sok zene. A Slackers és a Dazed and Confused teljesen nézhető indie filmek voltak, rajtuk volt a hitelesség pecsétje - az, hogy láthatólag az alkotó tudja miről beszél. A Rocksuli alapján viszont úgy tűnik, már azt sem tudja hol van. És mikor.

A filmben egy lecsúszott rocker (ahogy azt Móricka elképzeli, kb.) elmegy egy puccos magániskolába tanítani, pénzért, a lakótársa helyett. A kisgyerekekből hamarosan ütőképes rockbandát gyúr, mert tanítani nem tud: zenészek, fénytechnikusok, biztonságiak, menedzsment és groupie-k(!). Az iskolai tantárgyak helyett zenélnek és rocktörténetet tanulnak. Aztán elmennek a "Bandák versenyére", és zenélnek egy jót, természetesen némi bonyodalom után. Aztán megint zenélnek egy kicsit. Tombol az elementary school.

Ez a film szüzséje, tomboljunk mi is.    

Linklater magabiztosan hozza a "Családi Mozidélután Disney-vel" hangulatát, ám míg az infantilizáló stupiditás a Disney filmekben kellemesen szürreális is lehet, a Rocksuliban inkább kínos. Mint a főszereplő. Meg a zene. Ami pár akkordnyi Led Zeppelin és Black Sabbath idézettől eltekintve harmadvonalbeli izzadtságrock. És akkor a szabadság - rakkenroll - monddmegahatalomnakafrankót oviba butított változatáról ne is beszéljünk.

Ilyen film születik, ha egy jobb sorsra érdemes alkotó monomániásan ragaszkodik egy olyan témához, amiben már nem tud újat mondani. Jack Black az ideális "színész" a Rocksuli főszerepére. Se tehetsége, se karizmája, de legalább jó értelmesen tud nézni. Mint egy túlkokszozott pandamaci a harmadik csík után.

Anno a Titanic filmfesztiválon volt néhány éve Alex Proyas filmje, a Garázs-rock. Akkoriban fanyalogtunk, hogy jó-jó, nézhető film, de nem az igazi. Pedig. Most látjuk csak, hogy meg kell becsülni a korrekt munkákat, mert hiába nem volt benne az az isteni szikra, amitől lángralobban a nézőtér, azért mindent elmondott, el tudott mondani arról, aminek a Rocksuli még a közelében sincs, hiába erőlködnek a szakiparosok.

De ha már zene és film, akkor jó szívvel ajánlanánk mindenekelőtt Julian Temple főiskolás diplomafilmjét 1980-ból. A Great rock and roll swindli a Sex Pistols körüli őrületről szól, mára már klasszikus zenével és értékelhető vizuális ötletekkel. A szellemről pedig csak annyit: ahogy Sid Vicious előadja a filmben a My way punkverzióját, na az például rakenroll.