Szerelem utolsó vérig

A magyar filmtörténetben szinte páratlan Dobray György vállalkozása: részben azért, mert évtizedeken átívelő filmsorozatot alkotott, másrészt pedig azért, mert egy filmből hármat csinált. A Szerelem első vérig (1985) tisztes sikere - mert nem a története (!) – folytatásért kiáltott. Füge és Ágota alig beteljesülő szerelme a második részben (Szerelem második vérig, 1987) majdnem házasságba torkollott, de végül a sok vihart, veszekedést és szenvedélyt, de kevés boldog pillanatot megélt pár nem folytatta együtt a felnőtt életbe lépve. Azóta eltelt 14 év. Dobray újra összehozta a csapatot, hogy elkészítse a történet utolsó részét. (Nem kis iróniával persze, elhamarkodottnak érzem ezt a lezárást: évtizedek állnak még a főhősök előtt, bármikor ugyanilyen érdekes lenne találkozni velük.)

Az a legizgalmasabb az ilyen hosszú időt átívelő folytatásban, hogy megtudjuk, mi lett egykori kedvenceinkből. Füge nem nőtte ki a kamaszkort, hasonlóan kallódó, átmeneti állapotban élő srác maradt (csajok, balhék, szerelemgyerek). Foglalkozását tekintve dj, de pénzt a maffiával kapcsolatos piszkos munkákból szerez. Ágota Olaszországban él (akárcsak az őt játszó Szilágyi Mariann), két gyermek anyja, a férje pedig nyomozó. A család többi tagja körül minden változatlan, mintha bennük megállt volna az idő – legalábbis a forgatókönyv szerint. Egyedül Ágota nagyanyja (Jászai Jolán) fiatalodott. A nagy találkozás persze Ágota férjéhez is köthető: éppen Magyarországon kénytelen nyomozni, méghozzá Füge bandáját is érintő piszkos ügyekben. Ágota, aki tervezte a hazalátogatást, később érkezik (bár férjével együtt indult el…) Magyarországra és egyből Füge karjaiba rohan. Az érzelmes, nagy egymásra találástól megkímél (vagy megfoszt) minket a film, hiszen épp tűzvonalban vannak a fiatalok. A romantikus akció-vígjátékok szabályainak megfelelően Ágota pillanatok alatt a honi bandaháború középpontjába kerül, megkínozzák, Füge megmenti stb. Eközben férje – mit sem sejtve felesége hollétéről – forró nyomon követi az eseményeket. A családi botrány elkerüléséről Lajoska (Kovács Lajos) gondoskodik, aki magyar kollégaként beosztja magát olasz, családi jóbarátjához.

A film talán legélvezetesebb része Kovács Lajos komédiázása, gyötrelme az olasz szavakkal, figyelemelterelési kísérletei. Az ilyen színészi teljesítmény mellett még kínosabb a legtöbb szereplő bárgyúan hamis, erőltetett karakterjátéka, mintakövetése. A történet „végkifejletét” egy kriminél elmesélni bűn, egyébként is olyan zavaros, hogy a néző végképp elveszítheti a fonalat: miről is akart szólni ez a film? A rádiótelefonok percenkénti csörrenésével, maffiakarakterek botladozásával, manökenek mórikázásával „mélyen” illusztrált korunkról, vagy egy melodráma divatos elemekkel felcicomázott remake-jéről.