Telitalálat

Mese a tizenkét találatról

Ám ki tudja, hogy szerencse-e abban az évben pont október 23-án felvenni hatszázvalahányezer forintot, azaz targoncásunk több mint száz évi fizetését, egy tizenkét találatos szelvényért? A választ elvileg tudhatnánk, mert az eset valóban megtörtént, csak egy a bökkenő: a forradalom sodrában eltűnt a hatalmas nyeremény tulajdonosa. Így hát Szabó Illés nekiállt és megírta saját verzióját a telitalálatos szelvény gazdájának a forradalom során átélt viszontagságairól, és a filmet végignézve az egyszeri targoncást aligha nevezzük szerencsésnek.

Egyes számú probléma: haza kell szállítani a pénzt a kaotikus helyzetben, miután az újdonsült forradalmárok kiszabadítják az ávósok „fogságából” a bankba tartó férfit. Második számú probléma: mi legyen a pénzzel? A boltok és a bankok zárva, a zavaros időkben nem tűnik biztonságosnak otthon tartani egy százforintos kötegekkel telerakott táskát. Mindenféle bonyodalmak esnek a táskával, ami egyszerre szervezi meg a történet dramaturgiáját, és lesz a film központi szimbólumává, valahogy úgy, ahogy a Szabadíts meg a gonosztól című Sándor Pál-filmben a kabát. A táska a sok éves nyomor után a felszabadulás és megkönnyebbülés lehetőségét rejti magában, de amíg magának tartogatja tartalmát a tulajdonosa, addig csak újabb görcsöket okoz és csak akkor fejti ki mámorító hatását, amikor lemond róla és inkább örömet szerez belőle másoknak. Mindenki felolvad az évtizedes szorongás után egy rövid időre és a targoncás ezzel váltja meg magát élete minden nyomorúsága alól. Egyetlen napig. Aztán jönnek a szovjet tankok.

Szabó Illés és Kardos Sándor a sok filmes előzmény ellenére képesek fogást találni és szellemesen kifigurázni az ötvenes évek kommunista diktatúrájának őrültségeit, és igazán elemükben vannak, amikor a totónyeremény áldatlan szerencséjéből fakadó humoros alaphelyzetet kell kibontaniuk. Nem kis feladat 1956 októberéről játékfilmet készíteni, hogy ne a banalitások jöjjenek elő, ám Szabó Illés remek érzékkel választott kiindulópontot magának az egyébként már filmes közhellyé kopott telitalálatos szelvény dramaturgiai ötletével, ami a magyar történelem e magasztos pillanatába bedobva röhejesen eredetinek hat.
A film harmadik harmadában, amikor már inkább a mondanivaló alakítja a történet alakulását és nem a karakter belső élete, a Telitalálat kicsit leül, elérzelmesedik, nem sikerül fenntartani a groteszk és a melankolikus olyan furcsa elegyét, amit a példaként felhozott, a II. világháborút hangsúlyozottan kisemberi nézőpontból megmutató Sándor Pál-filmben láthattunk. A színészek is inkább a groteszkbe hajló komikus jelenetekben érzik magukat otthon: a targoncavezetés gyárbéli bajnokát, a tehetetlen, de tisztességes kisembert Gáspár Sándor, a folyton Naményba, az istenített családjához visszavágyódó feleséget Szirtes Ági, a bibliai szentenciákkal frappánsan példálózó nagymamát Törőcsik Mari, a butuska, naiv, de kikapós albérlőt, aki minden éjszaka más és más katonát hoz fel magához a kaszárnyából, Szalay Mariann, a börtönből szabadult simlis, vagány rokont Kaszás Géza a tipizáláshoz szükséges erőteljes gesztusokkal játssza el.

Kardos Sándor operatőrként kiváló munkát végzett: ezúttal nem érezte szükségesnek, hogy állandóan extrém nézőpontokat alkalmazzon, viszont látásmódjának eredetisége tükröződik minden képsorban, a jelenetek változatos képi feldolgozásában. A Telitalálat minden mozzanatában igényes alkotás, de nem emelkedik ki a történelmet mintegy alulról, hétköznapi problémákon keresztül megragadó, groteszk-komikus hangvételű magyar filmek sorából.