Természetes filmvilág: Vad Magyarország és Endemica Hungarica
A Vad Magyarország és az Endemica Hungarica testvérfilmek, egy régen elfelejtett műfajba lehelnek új életet: a hazai természeti- és kulturális értékeket bemutató filmeknek utolsó virágkora a nyolcvanas években volt. A 12 hónap az erdőnnek, vagy Rockenbauer Pál országjáró szériáinak még mindig nagy a rajongótábora, nem is beszélve az ötvenes-hatvanas évek Homoky-Nagy István és Kollányi Ágoston kultuszáról. Részben ezt a hiányt töltötte be Nagy György Magyarország története című sorozata, de az igényes ismeretterjesztő és természetfilm megújulása váratott magára. Eddig.
Elsőként még 2006-ban debütált az akkori Filmszemlén is feltűnést keltő Mosonyi Szabolcs, akinek Gyapjaspille - Hernyók pokolból című kisfilmje, amely kinagyított lárvaképeivel és szaporodó kártevőjével megdöbbentette közönségét és a zsűrit, amiért aztán rendezői díj lett a jutalma. Kiderült, vannak olyan tehetségek itthon is, akik képesek heteket a természetben tölteni egy gyönyörű vágóképért. A vad Magyarország – A vizek birodalma ilyen fiatal filmkészítőket állított csatasorba.
Török Zoltán filmje ismeretterjesztő alkotás. Ne tévesszen meg senkit az elnevezés, ebben a műfajban ugyanis megengedettek a propagandisztikus eszközök, a nagy durrantások, természetesen a hamisítás kizárásával. Török filmje szimpatikus kampányfilm, amely amellett, hogy gyönyörűen bemutatja az ország állatvilágát, nemritkán kulturális értékeit is reklámozza. Nem hiába, a német koprodukcióban készült film külföldön is kelendő volt, eddig több tucatnyi ország vette át és 21 díjat zsebelt be a különböző fesztiválokon.
A Vad Magyarország a téli pusztán kezdődik és ott is ér véget, a természet körforgását kihasználva, egy év eseményeit, változásait mutatja be. Török abszolút táncrendbe szervezte „szereplőit”, akik az ember és a természet harmonikus egységét hívatnak reprezentálni. Ez az üzenet elég csalóka is lehet, ám mégis érdemes elnézni ezt a filmnek. Nem véletlen, hogy a nyári, balatoni fürdőzőket és a tó élővilágát szimbiózisban mutatja be, a csalfa ferdítésért azonban kárpótol minket a megannyi pompás tájkép.
A télen-nyáron nyáját legeltető gulyás, árterét jegesedés és árvíz idején is gondozó halász évszakról évszakra visszatérő reprezentánsai az ökológiai egységnek. Török és alkotótársai, Jan Henriksson és Mosonyi Szabolcs igyekeztek olyan vízi, vagy vízhez közel élő állatokra koncentrálni, történetüket elmesélni, akikkel vélhetően azonosulni tud a néző. Így a hatalmas madárrajok, halak és őzek mellett visszatérő főszereplőjévé válik a történetnek a játékos, bohókás vidra, a sokat ugráló balin, a hungarikumként kezelt szarvasmarha, valamint egy öregedő monogám réti sas pár.
Az elmúlás és újjászületés bemutatása a film fő forrása, ehhez párosul az elegáns fahrtokban, impozáns kránokban, tág madártávlatban és szűk medrekben váltakozó, panorámaszerű képi világ. A lenyűgöző tájképek, az impozáns lassítások és gyorsítások valójában ugyanazt a fogást használják, mint az ötvenes-hatvanas évek Homoky-Nagy István filmjeinek leleményessége és a modern kereskedelmi csatornák, igényes természetfilmjei; párzik a tiszavirág, pörlekedik a dolmányos varjú, menekül a vaddisznó és állandóan játszik a vidra. Talán kicsit a harsogó zenéből lehetett volna visszavenni. Kolja Erdmann nagy tónusú szólamait némileg ellensúlyozza Kulka János kellemes, mesélő hangja. Török filmje laikus, városi embereknek készült propagandafilm saját hazánkról. Soha rosszabb reklámfilmet…
Mosonyi tapasztalt természetfilmesként azonban a Vad Magyaroszággal párhuzamosan egy rövidebb, fél órás filmet is forgatott, az idén húsvétkor debütált Endemica Hungaricát. A négy éven át készült filmet Mosonyi rendező-operatőrként jegyzi, amelynek középpontjában, az endemikus környezetben, vagyis a Magyarországon található, környezethez igazodó bennszülött fajokat, vagy alfajokat tár nézője elé. Ezek többsége ízeltlábú, vagy rovar. A film sokkal letisztultabbra sikerült, mint a Vad Magyarország. Maga a film a Talpalatnyi Zöld műsorában már decemberben lefutott minisorozat egy részéből lett összevágva, de ez egyáltalán nem látszik a kisfilmen, sőt. Állandó szerzőtársa, Bagládi Erika forgatókönyvíró ugyanis inkább a valódi tudományosságra figyelt, mint a hatásvadászatra. A Fekete bödöncsiga csodával határos túlélése itt éppolyan érdekfeszítő, mint a Magyar tarsza vedlései, vagy a Rákosi vipera párharca.
A film nem egy nagy ívű, óriás szimfonikus körtánc, sokkal inkább egy valódi, fél órás ismeretterjesztő enciklopédia, amelynek gyönyörű képei ugyanolyan szemkápráztatóak és érdekesek, mint az előző filmé. A kevesebb ehelyütt több lett. Nem hiába szokták egy lapon említeni ezt a két alkotást. A zene választása sem olyan bántó és nagylélegzetű, Mátyás Attila Merkaba remek dallamokat hozott össze a filmnek. Szersény Gyula pedig elegáns professzori hanglejtésben kalauzolja nézőjét az Alföld síkján, a Bükk, a Mecsek és Budai-hegység lankáin, valamint az Aggteleki-karszt barlangjaiban. Mosonyi olyan könnyeden kezeli a kamerát és a dramaturgiát, hogy meg se kottyan neki, ha egy különleges Futrinka rovart nem talál élőhelyén, inkább a múzeumi példányt mutatja be.
A Vad Magyarország és az Endemica Hungarica testvérfilmek, egy régen elfelejtett műfajba lehelnek új életet. Bár ez a fajta filmezés roppant időigényes és kiszámíthatatlan, mégis érdemes lesz várni a következő alkotásokat; Lerner Balázs Budapest Underground-ja a főváros alatti élővilágot fogja górcső alá venni, míg Mosonyi legújabb munkája az április óta készülő Csendes gyarmatosítók, amely túlszaporodott állatok kártevéséről fog szólni. Ezek alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy új és izgalmas természetfilmeket láthatunk nemsokára a képernyőn.
