Terminál

Airport 2004

Bemutató: 2004. szeptember 16.

A kalandfilmek és a sci-fi atyjaként számon tartott Steven Spielberg évek óta a legkülönbözőbb filmes műfajokkal kokettál. Legújabb filmjét nehéz besorolni bármelyik zsánerbe: a Terminál részben románc, hagyományos értelemben vett romantikus komédia, részben azonban valami abszurd utópiaféle –az utóbbiban rejlő lehetőségektől mintha maga a mester is megijedt volna, filmjének ezt a vonulatát minduntalan felülírja és legyőzi a nézőbarátabb, inkább az érzelmekre, mint az intellektusra apelláló másik műfaj.
 

Megkönnyezzük, mint E.T. sorsát

A film abszurd szituációval veszi kezdetét –egy képzeletbeli országban, Krakhoziában zavargások törtek ki, a kormány megbukott, a külföldi államok nem ismerik el az új vezetést.  Az ország állampolgárai lényegében haza nélkül maradtak, így hősünk, az angolul csak alig-alig beszélő Tom Hanks is, aki a New York-i reptéren szembesül a ténnyel, hogy érvényes útlevél híján sem haza, sem pedig a városba nem mehet.

Kénytelen hát a légikikötőben berendezkedni: megtanulja hogyan szerezhet élelmet, miként végezheti el a napi tisztálkodását, hol tudja kipihenni magát, hogyan kommunikálhat nyelvismeret nélkül a reptéri alkalmazottakkal etc. Mintha Robinson történetének inverze elevenedne meg a vásznon: „hajótörés” egy lakott szigeten. 

A film magában rejti annak a lehetőségét, hogy valamiféle parabolává fejlődjön –a szinte végig egy helyszínen játszódó moziban maga a terminál szimbolikusan is értelmezhető, hiszen akárcsak a főszerepet játszó Hanks hazája, Krakhozia, a reptér is valamiféle állam, saját törvényekkel, szabályokkal, uralkodóval (ő légikikötő igazgatója) és szigorú hierarchikus rendszerben élő állampolgárokkal (takarító, légi utaskísérő, könyvesbolti eladó etc.). 
 
Spielberg a film felütésével megcsillantja annak a lehetőségét, hogy ha akarná, mozija akár utópia vagy társadalmi szatíra is lehetne. Csakhogy nem akarja.
A szép légi utaskísérő felbukkanásától (Catherine Zeta-Jones) a Terminál átmegy édes-bús románcba, középpontjába pedig a formálódó emberi kapcsolatok, a barátság és a szerelem kerül, melynek örömeiből és keserűségeiből főszereplőink mellett természetesen a mellékszereplők sem maradhatnak ki.

A film megható emberi történetté alakul, a számkivetett Hanks sorsát végül ugyanúgy megkönnyezzük, mint évekkel ezelőtt E.T.-jét, aki hasonlóan elveszett és magányos volt a Föld nevű bolygón, míg barátokra nem lelt, mint mostani hősünk, ráadásul neki is gondjai adódtak a hazautazásával.
 
Spielberg, akárcsak az AI –Mesterséges értelem esetében, most sem tud ellenállni a hollywoodi dramaturgia kísértésének: új moziján győz az érzelgősség, mely kissé giccsbe hajlóan tetőpontját akkor éri el, amikor is kiderül, hősünk miért utazott az Államokba.

Ha az eljátszott lehetőségen nem bosszankodunk, egészen biztosan jól szórakozunk majd a filmen. Legalább is: sírva vigadunk.