Valami Amerika 2.
Hungarian Hollywood
Ahogy arra számítani lehetett, vetélytársa akadt Goda Krisztina két héttel ezelőtt bemutatott Kaméleonjának. A magyar szélhámosthriller mint közönségfilm az elmúlt 14 napban szinte a mennybe ment, mind a szakma, mind a közönség szemében, de nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy van itt még egy magyar rendező, aki elég jól beszéli a műfajok nyelvét. Herendi Gábor két komédia (a Valami Amerika, illetve a felejthető Magyar Vándor) és egy korrekt melodráma (Lora) után elkészítette az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar filmjének folytatását – és nem okozott csalódást.
Ahogy a Valami Amerika és a Valami Amerika 2.elkészülte között eltelt hat év, úgy a cselekmény szerint is elmúlt egy kis idő: a második film sztoriját nem pontosan ott folytatják, ahol az első rész végén abbahagyták. S akiben esetleg nem élnének olyan élénken a 2002-es előzmény eseményei (vagy aki netalán nem látta volna), annak kedvéért keresetlen módon egy képregényszerű összefoglalót helyeztek el az alkotók az elején, szinte még a főcím alá. A „gyorstalpaló” emlékeztető után pedig már az első részben megszokott remek ritmusban és nagyszerűen megírt párbeszédekkel pörögnek az események és érkeznek a poénok.
Kicsit azonban mintha változott volna a vígjáték hozzáállása. Habár már a Valami Amerika is a (reklám)film és a show business világában játszódott, ez a közeg valójában csak a történések hátterét nyújtotta – az a klasszikus, tiszta komédia, amit a filmhu-nak adott interjújában Herendi Gábor rendező semleges típusúnak nevezett, és ami a helyzetekből adódó poénokkal dolgozott, nem annyira akart a film- és művészvilágra reflektálni, játszódhatott volna bármilyen más környezetben is.
|
| Nagyszerűen megírt párbeszédekkel pörögnek az események |
Ezzel szemben a Valami Amerika 2-t áthatja a kritikai attitűd, a paródia, a film tele van áthallásokkal: ezúttal nem színtiszta, egynemű vígjátékot kapunk – Herendi és alkotótársai oda-odaszurkálnak a kortárs magyar film több szereplőjének is. A folytatásban a lottófőnyereménynek hála megvalósul például az első részben még forgatókönyv állapotban leledző Bűnös város című alkotás, mely a búzamezőn futkosó Kovács Lajos figurájával a szenvelgő, álságos művészfilmek elé tart görbe tükröt, és több magyar rendező is találva érezheti magát általa.
De az alkotók nem kímélik a magyar műfaji filmezést sem: a Valami Amerika 2. cselekményének keretét adó East-West című színpadi darab (melynek tető alá hozására ismét összefog a három testvér, Tomi, Ákos és András) egy hatalmas hangárban előadott romantikus-56-os musical (ami elég egyértelmű utalás az 56 csepp vérre), de kap egy fricskát az elsősorban Sas Tamás nevével fémjelzett új magyar termékelhelyezős közönségfilm is. Az új Herendi-film talán legnagyobb poénja ugyanis a legvégén, már a végefőcím alatt érkezik, amikor a film jeleneteibe komponált product placementeket már a filmen kívül, egy egységben, „crazy creditként” tálalják – ezután már egy magyar közönségfilmes sem hivatkozhat arra, hogy kényszerből kell szétreklámoznia művét!
|
| A Valami Amerika 2-t áthatja a kritikai attitűd, a paródia |
Ebben az irányban Herendi tehát továbblépett, de sok mindenben azért maradt a Valami Amerikával kijelölt úton. Az első résszel való kapcsolatot természetesen elsősorban a figurák teremtik meg: a már hat évvel ezelőtt megszeretett legfontosabb karaktereken kívül nagyon ügyesen sikerült átmenteni Alexet és Timit is. Sajnos a VA1 utolsó perceiben feltűnő, Hámori Gabriella által hozott stopposlány alakja kihullott (pedig rejlettek volna benne lehetőségek), de kapunk helyette egy másik fiatal tehetséget: Tompos Kátyát és az ő szemérmes maffiózócsemetéjét. A legnagyobb telitalálat az új figurák közül azonban kétségtelenül a Csuja Imre alakította Bala nevű gengszter (és „alkalmazotti köre”), de ezúttal remek az annak idején a Lora gyenge pontját jelentő Lucia Brawley forróvérű koreográfusa is.
Hogy egy-egy poén egy vígjátékban kinél mennyire működik, természetesen egyéni megítélés és ízlés dolga, és ez értelemszerűen a VA2-t sem kerüli el. A legtöbb bemondás ezúttal is nagyszerűen beválik, de a ’don’t fos!’ például már egy kicsit elhasznált (bár kétségtelenül jól passzol a New Yorkban játszódó jelenetbe). A gyerekkórus deus ex machina-szerű megjelenésénél pedig nehéz eldönteni – főleg a korábbi kikacsintások miatt –, hogy ezt is viccnek szánták-e (legutóbb ugyanis a Tablóban láttunk hasonlót) – ha komolyan vesszük, akkor sajnos elég „nyálas” megoldás. Megkérdőjelezhető ezen kívül Tamás és a takarítónők „klipjének” beemelése is, ahogy szintén kissé erőltetett, hogy Eszter a dramaturgia kedvéért gyógyszerészből gyógyszerésszé és karvezetővé avanzsál. Ám ez mind csupán részletkérdés, a film működik, és az apróbb hibák miatt nem válik kevésbé szerethetővé.
|
| A közönség szórakoztatásának szándéka |
A Valami Amerika 2. alkotói gárdája ráadásul igen bátran és biztos kézzel használja a nyugati filmes előképeket is, és ügyesen illeszti a magyar közegbe például a Producerek alaphelyzetét (hogy az Alex által lenyúlt 60 milliót visszaszerezzék, a Várnai tesóknak ezúttal egy bukásra ítélt színpadi produkciót kell összehozniuk, de természetesen szinte semmi sem a tervek szerint alakul...). Frappáns a némiképp A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című Guy Ritchie-krimikomédiára emlékeztető befejezés is, ami egyúttal – még az első résznél is hangsúlyosabb cliffhanger helyzetével – egy újabb folytatás ígéretét is rejtheti. Egyelőre azonban örüljünk a második résznek, hiszen azt aztán felhőtlenül lehet. Végre egy olyan magyar folytatást is látunk az idén, amin nem a pénz(sóvárság) szaga vagy a bizonyítani vágyás, hanem a közönség szórakoztatásának szándéka érződik.