Young Adam

Bűnbeesés után

Bemutató: 2004. november 18.

A misztikus cím – Trocchi Cain’s Book című regénye fényében - leginkább bibliai utalásnak (Ádám a bűnbeesés után; Ádám – esetleg meg nem született! - „gyermeke”) értelmezhető Young Adam műfaja, némiképp elnagyoltan, az „erotikus-érzéki thriller” műfajába tartozik. Valójában egyértelmű előképei a francia egzisztencialisták, különösen Camus Közönye, az 1938-42 között keletkezett „abszurd triptichon” legismertebb darabja - ámbár a magam részéről Gide-et sem feledném el. A Young Adam-ben ábrázolt nihilizmus és a nietzschei cselekvés-elméletet (Meztelen), majd az „ingyenes”-„motiválatlan cselekvés”-t, action gratuite-t (A vatikán pincéi) megfogalmazó Gide között világos analógiát vélek fölfedezni: gyanítom, Trocchi Gide köpönyegéből bújt ki. (Trocchi egyébiránt számos erotikus regényt írt – Helen and Desire; White Things; Thongs. Sőt, a Young Adam-nek létezik „pornó”-változata is, mivel a kiadó csak úgy jelentette volna meg a regényt, ha minden negyedik oldalra jut egy aktus. McKenzie ezt a könyvet a 24. oldal után „befejezte”.)

Trocchi anti-hőse, Joe (Taylor) Glasgow-ba vetődik, majd munkát vállal egy, a Glasgow és Edinburgh csatornái között ingázó uszályhajón. Egy légtérben létezik az alkoholista Les-szel, annak fáradt-kielégületlen feleségével, Ellával és kisfiúkkal, Jimmel.

Joe egy nap női holttestet emel ki a Clyde folyóból; hamarosan izgatottan keresi munkaadója, Les, a gyilkosságról szóló híreket a lapokban; a rejtélyes férfi pedig viszonyt kezd Ellával, aki a holttestet betakaró, ám előtte a meztelen hátra a kezét lassan ráhelyező Joe mozdulatára fölfigyel – és azt (magában) leleplezi.

A regényből – amely egyes szám első személyben íródott – viszonylag gyorsan kikövetkeztethető, hogy a moralista mű főalakja egy tengődő kvázi-értelmiségi, ám Mackenzie azzal, hogy McGregorral játszatta el a szerepet, ezt rögtön kétségbevonhatatlanná teszi. (Mackenzie munkájában nincs narráció – ez önmagában bravúr.) Mindemellett: Joe – kivált a film elején – költői, illetve lírainak szánt, valójában „túlcizellált”, „túlfogalmazott” mondatokban reagál a legegyértelműbb kérdésekre is; ehhez képest különösen föltűnő, ahogyan a dialógusok leegyszerűsödnek, Joe verbális stílusa egyre hidegebb, érzéketlenebb, deprimáltabb, „közönyös”-ebb és közönségesebb. Ezzel párhuzamosan (a filmidő szempontjából: mintegy három hónap során): a férfi-(négy)nő közti kommunikáció már-már egyetlen és kizárólagos formájává, és a film legalapvetőbb dramaturgiai elemévé válik a szexualitás.

Mackenzie kivételes munkájának egyik legnagyobb erénye ez utóbbi. Zavarba ejtem magam, mégis leírom: a skót alkotó filmjében „értelmet” nyer a szexualitás. Az európai alkotók között talán csak Bertolucciról állítom ugyanezt. (Egyébiránt: a Young Adam producere, Jeremy Thomas jegyzi Az utolsó császárt, az Oltalmazó eget, A kis Buddhát, a Lopott szépséget és az Álmodozókat is. A Bertolucci-életműből kiragadott, Utolsó tangó Párizsban-ra történő szüntelen kritikusi-riporteri-újságírói utalás kikerülhetetlen.)

McGregor a világhálón keresztül üzent: aki a hímtagját látni szeretné, a londoni filmszínházakban megteheti

Mackenzie filmjében a szexualitás Joe lelkiállapotának és lelkiismeretének tükre – „láthatóvá” válik benne, „lecsaphatunk” rá, mint amikor kezébe veszi a halott Cathie-től kapott ezüst cigarettatárcát, amelybe belegravírozták: „Engem láss, ha az arcodba nézel”. A Young Adamben ott van a gyengédség, az intimitás, a lassúság – ahogyan a brutalitás, a színtiszta önzés, animalitás, a gyors-azonnali kielégülés, a „korai öröm”. Az aktusok „színhelyei” közül nem egy kifejezetten „extrém”, ám mégis: a legmegrázóbb, legkegyetlenebb, de mind közül az egyetlen romantikus szex-jelenetre egy fiatal nő, Cathie lakásában kerül sor.(Az Egyesült Államokban – ahol a film (Joe esetében: „elidegenedett) szexualitását promiszkuitásnak értelmezik - cenzúrázták a filmet. McGregor a világhálón keresztül üzent az óceánon túlra, híveinek: aki a hímtagját látni szeretné, a londoni filmszínházakban megteheti.)

A tengerparton üldögélő, elegáns, ellenállhatatlan, vakmerő és vonzó kalandor egy idő után – akkor már majd’ mindig ugyanabban az elhasznált pulóverben, nadrágban, kabátban – egyetlen útjába kerülő nőt sem hagy ki, mindenki a céltáblája. Nem telik el sok idő és három „saját” halottja lesz: az egyiket (talán) szerette, a másikat nem szerette volna, a harmadikat nem tudta megmenteni – kivégzik.

Joe Taylor a „bűnjelek”, nyomok eltüntetése mellett folyamatosan válik meg – dobja a folyóba – mindazt, ami a kudarcaira (így: meg nem valósult írói ambíciók) emlékezteti: írógép, egy fekete-fehér fotó, cigaretta-tárca.

David Mackenzie nem kedveli az „egyértelmű” dolgokat, sőt, egyenesen hadat üzen nekik. Ewan McGregor egyszerre lenyűgözően intelligens, vonzó, taszító, bátor, gyáva, élményeket-élvezeteket kergető, menekülő, kifinomult, közönséges, szelíd, durva, nagyravágyó, megalkuvó, erkölcstelen, igazságot kutató-hajszoló. Bűnös és ártatlan. Miközben – vélhetően – elbukik.

Recenzenstől McGregor-ügyben tisztánlátás-objektivitás lényegileg nem várható – noha Obi-Wan Kenobiként nem volt hajlandó megtekinteni. Mindennek dacára: kétségtelen, hogy a 71-es évjáratú skót aktornak a Trainspotting óta nem volt lehetősége igazolni (vagy cáfolni) -- ő nemzedéke legjelentősebb színésze. Joe Taylorként (eddigi pályafutása során a második skót alkotásban) erre módja adódott – és élt a lehetőséggel. Emellett: végre kilépett a nem kismértékben infantilis, „töketlen” rajongó szerelmes kifejezetten nyomasztó (bár „azért” a gázsiért?!) szerepköréből.

Tilda Swinton (Ella) a Joe-t egyszerre akaró, ám tőle viszolygó, végül a férjétől megszabaduló és már a házasságot tervező, elhasznált, majd szánalmas, a fiatal férfi köré pókként hálót szövő nőként lehengerlő.

Az epizód-szereplőket – Peter Mullan (Les Gault), Emily Mortimer (Cathie Dimly), Therese Bradley – méltatni (kvalitásuk ismeretében) „felesleges”.

Fájlalom, hogy Gilles Nuttgens kinematográfusnak nem „jutott”BAFTA, munkája feltétlen díjazásra érdemes; mellette okvetlen meg kell említeni a Talking Heads-ből „szakadt” David Byrne filmzenéjét.

David Mackenzie egyszerre kitűnő forgatókönyvíró és határozott, a színészvezetés tekintetében briliáns alkotó.

A Young Adam, amely (figyelemmel a szintúgy az ötvenes évek Nagy-Britanniájában játszódó, most készülő skót regény-adaptációra, a Silem-re, és a rendező további terveire) valószínűleg egy trilógia nyitó darabja lesz – igen prózaian – a bennünk és másokban élő „Jó”-„Rossz”, a „Szentség” és az „Ördögi”, a „köztes”filmje. Olyan világban nézzük, ahol a bulvár-lapok, párkereső „valóság-show”-k tákolják össze az erkölcsi KRESZ-szabályokat.

Mackenzie filmjében egy férfi bármikor kielégülhet - de már semmitől-senkitől sem vár örömöt; Kínába vágyik – de nem jut tovább a csatornákon.

A Young Adam az év „legfelnőttebb” import-mozija.