Zuhanás a csendbe
Siula Grande
Bemutató: 2004. december 30.
A perui Andok ezen nyugati vonulatát (mely a tragikus esemény helyszíneként szolgál) azóta nem háborgatta sem csáklya, sem hágóvas, legalábbis nem abban az úgynevezett szabadstílusban, mely leginkább a hetvenes évek alpinizmusában dívott. Ennek lényege egyszerű volt: a hegymászóknak mindenfajta komolyabb segéderő nélkül, egyhuzamban kellett feljutniuk a csúcsra, s le onnan, vagyis az úthoz nélkülözhetetlen felszerelést nekik maguknak kellett vinniük, táborok nem segítették őket, egyszóval csakis önmagukra számíthattak.
Ilyenformán indult neki e csábító kalandnak majd két évtizeddel ezelőtt Simon és Joe. Útjukat a csúcs felé minden különösebb (nem-várt!) megpróbáltatások nélkül tudták teljesíteni, azonban, mint azt minden valamirevaló hegymászó tudja, és most már mi nézők is, a valódi nehézséget mindig a lefelé menet jelenti. A hegy lábától feltekintve, tisztán csillogó gleccser, majd a jeges hósapkaként tündöklő csúcs semmi veszélyérzetet nem kelt. Az éjszakai vihart verőfényes idő követi, a vészterhes megpróbáltatások mégis ezzel a nappal kezdődnek: a leesett porhó ugyanis magasan takarja a jeges vonulatot, így az sem tudható már biztosan, hogy a leereszkedés kiindulópontja minek is a teteje valójában…
Joe egyik csákánya kiszakad a jeges falból, és több méternyi zuhanás után súlyos térdtörést szenved a már egyre inkább feltámadó orkánban. Miután Simon beéri, egy mindent tudó pillantás, és törnek tovább lefelé: Simon egy 300 méteres kötélen engedi maga alatt sebesült társát, mígnem Joe-t egyszer egy kiugrónál túl mélyre nem ereszti, ahol már képtelen megkapaszkodni, s ezért Simon kénytelen előbb-utóbb elvágni a kötelet…
A Zuhanás a csendbe sokféle érzésnek és gondolatnak lehet gerjesztője. Kezdve az ember kiszolgáltatottságától a természetnek, vagy a szélsőséges és végső egyedüllét elementáris élményétől, a felelősség és önfeláldozás határának kérdéseitől, a tehetetlenség pillanatain át, egészen a megsemmisülés megtapasztalásáig. Önvizsgálatra kapunk felszólítást, mikor pőrén látjuk magunk előtt az embert, szemvillanás alatt, minden segítség nélkül dönteni élet és halál dolgában, ítéletet vagy áldozatot hozni, az életért küzdő akarat olykor félelmetes működéséről tanúbizonyságot tenni.
A káprázatosan szépre sikerült felvételeknek köszönhetően betekintést nyerhetünk a hegyek monumentális, rideg szépségének egyszersmind vonzó és taszító, lelket melegítő és fagyasztó valójába. Ami pedig a sztori hátterét illeti, valójában teljes értetlenül állunk a film végén kapott információ előtt, mely szerint később sokan vádolták Simont döntéséért. Én úgy vélem, kevés olyan kiváltságos ember létezik, aki kívülállóként jogos kritikát engedhet meg magának egy hasonló szituáció kapcsán.
