sex hikaye

Bástyasétány 74. (1974)

Gazdag Gyula

2004. május 6. - filmhu
Gazdag Gyula filmjeiről mintha kevés szó esne az utóbbi években. A magyar film hetvenes évek-beli ifjú tehetsége, aki hamar beváltotta a nagy reményeket, és fényes fejezetet írt a Balázs Béla Stúdió, és általában a magyar dokumentumfilm történetének lapjaira, hosszú évek óta csak látogatóban jár Magyarországon: fényes magyar fejezeteit egyelőre lezárta. Filmrendezőből már itthon is tanárrá vált, gondos főtanszak-vezetővé a Filmművészeti Főiskolán: majd egy kicsit távolabb, Los Angeles-ben folytatta a tanári pályát.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Bámulattal vegyes keserűséggel tekintek erre a fordulatra: Amerika megnyert, a magyar film elvesztett valakit.
Előre a múltba: 1974-et írunk. Gazdag példaadó nagy dokumentumfilmjei, melyekből többet tudhatunk meg a Kádár-rendszer lényegéről, mint bármely történelmi vagy szociológiai munkából, dobozva zárva, csak zártkörű, titkos vetítéseken (vagy még úgysem) láthatóak. A Hosszú futásodra mindig számíthatunk az egykori jubileumi Budapest-Moszkva csodatávfutó kenderesi futamáról szólott ironikusan. Ezen fejcsóválva méltóztatott nevetni a hatalom. A Válogatást is csak bocsánatos bűnnek tekintette, bár eltanácsolta a mozikból. Az Ember Judittal közösen készített Határozatot már szigorúan dobozba zárta és jól lelakatolta: abban az állampárt hatalmi mechanizmusa nyersebben tárult fel, hideglelős röhögést vagy vértolulásos indulatot keltve (bár a nagyközönséget megkímélték e próbától).
 
Gazdagnak egy nagyon fiatalon készült játékfilmje már éreztette, hogy a fikció valóságához is van ironikus érzéke. A Sípoló macskakő 1969-ben még a valódi vagy látszatreformok nyitottabb korszakában készült, és el lehetett hitetni, hogy gimnazisták nyári táborozásának nevelésügyi szatírája csupán. A reformokat azonban lefújták, és 1974-ben a híres hazai operettblődli, a Bástyasétány megfilmesítését már sokkal gyanakvóbb figyelemmel kísérték. Gazdag filmjében a buta történetet két operettszerző írja és irányítja, Rezső úr és Dezső úr (Iglódi István és Ewald Schorm). A fordulatokba minduntalan bele kell avatkozniuk, mert figuráik nem engedelmeskednek, sőt önálló egyéniségekké akarnak válni, fittyet hányva a felsőbb operett-parancsokra. Akiket a librettisták összeboronálnak, azok mással állnak össze, a boldog jövő csak úgy kell nekik, ha nem hatalmi szóra és nem felülről érkezik. A végén az eltévedt operettfigurák kusza zűrzavara már zendüléssel fenyeget, ekkor Honthy Hanna érkezik, és mint az Operett Istennője, megnyugtató dallal láncolja őket a nyugalom és butaság birodalmába.
 
A filmet sajátos helyszínen, Magyarország legnagyobb szeméttelepén forgatták: volt ott felrobbantható régi ház meg csobbanó bányató is, elegyes, szennyes vizek. Monori Lili és Koltai Róbert (meg a többiek) kiválóan komédiáztak: a főbb jeleneteknek mind volt egy lakkozott operettváltozata és egy haragosabb, “reális” verziója, ezeknek az ellenpontjára épült a film. Itt még Őze Lajos és Temessy Hédi is idétlen dalra fakadt, a Vén budai hársak-at az az Ewald Schorm énekelte (magyar szinkronnal persze), akit a prágai tavasz letörése után eltiltottak a rendezéstől, és néhány év múlva mindenből kiábrándulva halt meg.
 
Az Aczél-féle filmelhárítás nem volt olyan buta, ahogy néhányan hiszik. A Gazdag-filmmel párhuzamosan folytak Sára Holnap lesz fácánjának, e diktatúra-ellenes nyári parabolának az utómunkálatai. Elterjedt, hogy két filmet egyszerre csak nem tilthatnak be, tehát van esélyünk a premierre (dramaturgja voltam Gazdag filmjének). Az épp búcsúzó filmfőigazgató tollvonással elfogadta (neki már mindegy volt), az új főigazgató a Filmművészeti Tanács nevű tanácsadó gittegylet összehívását kérte. A gittegyletben Rényi Péter, a Népszabadság fölöttes al-szerkesztője pipacsvörösen és oktató haraggal, Király István akadémikus papos kenetteljességgel mutatott rá a film dilettáns jellegére, és ravaszul árnyalt, nem-marxista, a frankfurti iskolára hajazó filozófiai sugallatára... (hogy mire nem képes a dilettancia!) A Bástyasétányt mindenesetre elzárták a közönség elől. Majdnem erre a sorsra jutott s majdnem ugyanakkor egy rokon színházi előadás, a kaposváriak ÁllamiÁruháza. Nagy merészen, kissé szelídített kiadásban Pesten bemutatták Gombrowicz Operettjét, pedig abból aztán valóban sugárzott a nem-marxizmus.

Gazdag Gyula 1975-ben a legtöbb betiltott filmmel büszkélkedő magyar filmrendező volt. Akkor nem disszidált, dolgozott tovább. A rendszerváltás éveiben egy felnőtteknek szóló szép és tartalmas mesefilmet készített (Hol volt, hol nem volt). Egyelőre ez a búcsúja. Emigránsnak tekinthető, vagy “vendégprofesszornak” a világ film-fővárosában? Talán van jó visszaút.
 
Szerző: Bikácsy Gergely





Rendező Bereményi Géza
Szereplők Eszenyi Enikő (Marika, Monoriék lánya)
Papcsik András (Valkó Imike)
Tóth Barnabás (Imi Valkó)
Sőth Sándor
Andorai Péter (Berci)

nka emblema 2012