sex hikaye

Dögkeselyű (1982)

András Ferenc

2004. május 12. - filmhu
Akkor már harminc esztendeje készültek hazai gyártású bűnügyi mozidarabok, még ha a sor első darabja a szabotázsfilmek szánalmas sémájához igazodtak is. A hatvanas évek elején mindenesetre már nincs többé nyugatról irányított politikai kártevő, legfeljebb kém és diverzáns, azután már csakis nyereségvágyból dolgozó bűnöző, legfeljebb külföldi fölbujtóval, megbízóval, orgazdával.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Ami viszont a nyolcvanas évek elejéig nem változik: a bűn hazai világa nem él meg a filmben külföldi szál nélkül: zártan és belterjesen vagy nem elég hiteles, vagy nem elég egzotikus, vagy nem elég nagyszabású. Ez utóbbi talán a legfontosabb: a szocialista valóságban nincs a bűnnek filmre kívánkozó tétje. A pénz elkölthetetlen, az ékszer viselhetetlen, a műkincs és az ingatlan birtokolhatatlan és élvezhetetlen.

Meglehet, a Dögkeselyű hőse sem hagyományos indítékkal lép a bűn útjára, viszont már olyan közegben mozog, mely izgalmas és belterjes egyszerre. A film sokat idézett nyitóképe Budapestet mutatja helikopter-távlatból. Látszólag nem sokban különbözik más turistacsalogató panorámaképektől, mégis ez az első felvétel, melyen először sejlik fel a „veszélyes város” képzete. Nem attól veszélyes, hogy a veszély valahonnan a múltból érkezik, hazalátogató disszidens lopja be a mit sem sejtő utcák közé, vagy ügynökök és idegen szervezetek érkeznek ide a békét zavarni: a város, éppen hogy hétköznapjaival lesz a veszély forrása. A nyolcvanas évek Budapestjén – így szól az állítás mozgóképnyelven - a kicsi- és nagy törvénysértés, a vagány stiklik, és halálos szélhámosságok most már egyszerűen őshonosak. Innen kell kiindulni, és a város-dzsungelről eleve föltételezni, hogy benne minden megeshet, ami egy kemény akciófilmbe, vagy egy divatja után bő negyedszázaddal föltámasztott valódi magyar „film noir-ba” belefér.

Ez a hiteles és csak azért is egzotikusnak megmutatott „honi bűn-közeg” a haldokló szocializmusban a Dögkeselyű egyik erénye.

A másik erény: a dühös indulat, a hős elszántságának hitelessége. Ehhez Cserhalmi György kitűnő játéka kevés volna. Kell hozzá egy megváltozott világ, melyben már elképzelhető, hogy egy napról-napra vergődő elvált férfi egyetlen anyagi természetű csapás következményeként kerüljön egzisztenciális végveszélybe, és hogy fölvillanthasson előéletéből éppen annyi kudarcot és botlást, amennyi ahhoz kell, hogy elhiggyük, éppen itt, éppen most szerzett elegendő muníciót egy sorsa ellen való őrült lázadáshoz. És persze, az is kell, hogy elhiggyük, nincs egyedül. Noha még nyolc esztendővel a rendszerváltás előtt vagyunk, mégis világos hogy ebben a városban újabb és újabb áldozatoknál csordul ki az utolsó csepp a pohárból: ők ugyan nem emberrablók lesznek, pusztán csak alámerülnek a fél-legalitásba: pályájukat elhagyják, elindulnak seftelő, ügyeskedő külön-útjaikon a „veszélyes városban”: az eredeti tőkefelhalmozás egyik, ha nem is éppen legszerencsésebb pozícióból induló versenyzőiként. Egy évtized múlva, (ha ezt az évtizedet épen túlélik) belőlük lesznek az új rend első emberi roncsai és közülük kerülnek ki - a maroknyi szerencsésből - első nyertesei.

A film harmadik erénye igazi rendezői erény. András Ferenc filmjéből kiderül: fakószínű Zsigulik kergetőzését is lehet olyan izgalmasan vágni, a forintos téttel számoló bűnt is lehet olyan pontosan szervezni, a szervezést dialógusba tördelni és fényképezni, mintha mindez Hollywoodban készült volna. A Dögkeselyű sikerének nem elhanyagolható hozadéka, hogy önbizalmat adott mindazoknak, akik az értékes magyar közönségfilm ideájában már régen nem hittek, ügyét éppen a „kisszerűség” elháríthatatlan fátuma miatt tartották reménytelennek.
 
Szerző: Hirsch Tibor