Mephisto
1981
Egy pikoló világos (1955)
Máriássy Félix
Az 1953-as politikai fordulat (Sztálin halála, a Nagy Imre–kormány megalakulása, a politika szorításának enyhülése, a népművelési miniszter, Révai József leváltása) a művészeti életben is megtette hatását. A magyar film kezdte levetkőzni korábbi tézisszerűségét, a perspektivikus társadalomkép, a vezetők–dolgozók dualizmusa helyett a mikroközösségek, a hétköznapi emberek mindennapi problémái kerültek előtérbe. A szereplők életének fő mozgatórugóját már nem a munka, hanem hétköznapi gondjaik, örömeik jelentik. Az ötvenes évek közepének néhány évében a korábbi korszak sematizmusával szemben művészi igényű munkák születnek. Rendezői stílusok látszanak körvonalazódni, melyek közül az egyik példa adó életút épp Máriássy Félixé.
Bár ő maga tiltakozott ez ellen, filmjeinek ebben az évtizedben készült csoportját az olasz neorealista művekkel szokták párhuzamba vonni: az itt elemzendő Egy pikoló világost pedig Bíró Yvett – egy ’62-es tanulmányában – egyenesen a „magyar neorealizmus reprezentatív alkotásának” nevezi. Akár a neorealizmus hatásának, akár a korábbi típusfilmek „formai elhanyagoltsága” utáni szabad lélegzetnek, akár Máriássy személyes beállítottságnak (Hegedűs Zoltán a rendezői pályaképet felrajzolva arról értekezik, hogy Máriássy „már neorealistának született”, benne az olasz irányzat nélkül is „készen volt mindaz”, ami szükségszerűen egy effajta filmes ábrázolásmód felé jelölte ki számára az utat) köszönhetik ezek a filmek realista szemléletüket, tagadhatatlan, hogy valamiféle hamisság nélküli hang, ember- és valóságközelség, visszafogottság, keresetlenség máig érződik rajtuk.
Az Egy pikoló világos történetének helyszíne Budapest VI. kerülete. Az előző évtizedek játékfilmjeinek idillikus, kulisszaszerű főváros-képével ellentétesen az itt élő emberek mindennapjainak reális élettereivel: bérházakkal, macskaköves utcákkal, kerthelyiséges kisvendéglővel találkozunk. A film nyitó képsorában a Hősök tere elől indulva, hosszú úton kanyarogva jutunk el egy a körfolyosós bérházig, ahol egy hétköznapi délelőtt hétköznapi eseményei közt (valakik hazaérnek a bevásárlásból, mások szőnyeget porolnak…) a kamera egy katonának bevonuló fiú és egy cserfes lány lépcsőház-románcára irányítja a figyelmet. A történet innen indul, s – az ősztől nyárig tartó időszak történéseit összefoglaló montázssor, majd a hazautazás, és a gyárbeli jelenetek után – ugyanennek a háznak a gangjáról vesz új lendületet. Két napba sűrítve a két főszereplő: Cséri Juli és Kincses Marci akadályokkal tűzdelt bontakozó szerelmét követhetjük nyomon.
Az akadályok pedig egy tőről erednek: a két fiatal, s a köréjük felsorakozó barátok, ismerősök képviselte életstílus összeütközéséből. Marci idealizált képe Juliról és az igaz, tiszta szerelemről, valamint Juli valósága: szabadságvágya, szórakozó-csapongó életmódja nem egyeztethető össze. Amilyen fokozatosan szerez (illetve vesz) tudomást a fiú az elmúlt hónapok történéseiről, olyan ütemben próbál a lány hozzáigazodni az új értékrendhez. Lassan megszakítja kapcsolatait a régi „haverokkal”, akikkel „csörögni” jár esténként a Fekete Rigóba, s új ismeretségeket köt a fiú társaságából. A korábban lenézett kolleganő végül a legjobb barátnőjévé válik. A Római parti kollektív fürdőzés és a híradósok gyárlátogatásának jeleneteiben tetten érhető, hogyan élnek tovább ’53 után az ideologikus társadalomkép egyes jellegzetességei, s ennyiben a termelési filmek világát – az eltévedt bárányka nyájba való visszatalálását – sugallják. Azonban mindennek itt valós, emberi motivációja van: a szerelem. A szerelmesek lépései, a problémákra adott válaszaik, reakcióik lélektanilag hitelesek. Az érzéseik irányítják őket. Megfelelni pedig Juli nem egy társadalmi elvárásnak, hanem a számára fontossá vált fiúnak akar. S ott áll mögöttük hétköznapjaik világának aprólékos felrajzolása. A kispolgári lakásbelsők, a mindennapi gondok (például a vásárlás a boltban), a hiteles gesztusok, az elejtett félmondatok, az olyan aprónak tűnő kívánságok, mint Juli divatos napszemüveg utáni vágyakozása – ezek hivatottak megteremteni a filmbeli történet atmoszféráját.
Juli és Marci árnyaltan jellemzett, karakteres figurák. Hiteles a varrónő anya, Marci öccse, a pletykálkodó házbeliek, a Fekete Rigó pincér öregúrja, de nem azok sajnos a jampecek elnagyolt, néha szinte karikírozottnak tűnő figurái – némileg erősítve ezzel a fentebb leírt sematikus képletet.
Juli és Marci árnyaltan jellemzett, karakteres figurák. Hiteles a varrónő anya, Marci öccse, a pletykálkodó házbeliek, a Fekete Rigó pincér öregúrja, de nem azok sajnos a jampecek elnagyolt, néha szinte karikírozottnak tűnő figurái – némileg erősítve ezzel a fentebb leírt sematikus képletet.
Mindezek a kisebb hibák azonban eltörpülnek a film értékeihez képest. Közvetlen hangjával, reális helyszínrajzával, az egyéni sorsokba visszacsempészett személyes drámájával Máriássy Egy pikoló világosa (mely 1956-ban Karlovy Varyban megosztva első díjat is nyert) a magyar film megújulásának tartott néhány év egyik fontos sarokköve.
Szerző: Mecseki Anett
