sex hikaye

Jób lázadása (1983)

Gyöngyössy Imre, Kabay Barna

2006. szeptember 28. - filmhu
Az ószövetségbeli Jób „feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő vala”, ám az Úr próbára tette, és egy nap alatt mindenét (hét fiát, összes szolgálóját és állatát) elvesztette. Az (eleinte) az őt ért csapásokat zokszó nélkül tűrő hős az Isten akaratába való belenyugvás szimbóluma.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A mi Jóbunk ezzel szemben, egy egyszerű, ám módos falusi zsidó a második világháború idején – aki szintén hét gyermekét temette már el – nem nyugszik bele Isten akaratába, sőt a többi falubeli zsidó szerint istenkáromló módjára egyenesen ellenszegül neki, amikor a városi árvaházból magához vesz egy keresztény kisfiút, Lackót. Feleségével, Rózával először csak az egész hosszú életük alatt felhalmozott jószágot, házat, vagyont akarják valakire örökíteni, ám végül sokkal több mindent hagynak rá – ahogy ők is rengeteget kapnak a kisfiútól. Ebben az értelemben Jób be is teljesíti a bibliai névrokon sorsát, hiszen „az Úr jobban megáldá a férfi életének végét, mint kezdetét”.

A haszonelvű Jób lázadása tehát eleinte csak a természeti és az ember alkotta törvényeknek szól. A kezdőjelenet – amikor Jób és Róza kiválasztják a gyereket az uszodában a sok pancsoló, úszkáló árva közül – inkább emlékeztet lóvásárra, mint adoptációra („Egyik nyamvadtabb, mint a másik! Azért a két szép bikaborjúért!”; „Akkor megvettük, igazgató úr!”). Morbid módon egyébként az, ahogy a két öreg lelketlenül mustrálja a kicsiket, éppen saját sorsukat előlegezi meg (az orvosi vizsgálatokat a haláltáborokban) – ahogy Lackó tiltakozása, rúgkapálása is üzenet értékű: így kellene majd nekik is tiltakozni, amikor viszik őket.
Később is sokáig ez az anyagias hozzáállás jellemzi a két felnőtt figurát, de ettől fokozatosan egyre messzebb kerülnek. Ennek köszönhetően érdekes módon a Jób lázadása olyan fejlődéstörténet, melyben nem is annyira a gyerek, hanem a két idős, megkeseredett ember megy át óriási változáson. További érdekesség, hogy a pálforduláson nem egyszerre esnek át: Jób útja valamivel megelőzi Rózáét. Amikor a kicsi eltűnik a mocsárban, a férfi fukar vénasszonynak nevezi Rózsikát, aki akkor még nem szeretetből aggódik a gyerekért, csak jószágként félti a két borjú áráért megvásárolt Lackót („De le is vonom a kölköt a béredből, ne félj!” – e szavakkal fenyegeti a szolgálót). Ebből a pozícióból jut el férjével együtt az asszony is oda, hogy már nemcsak anyagi javaikat szeretnék ráhagyományozni, hanem minden tudásukat, tapasztalatukat, emberségüket, szeretetüket, amijük csak van.
Ezt a változást az alkotók nemcsak a három főalak egymás közti relációjában mutatják be: vélhetően a gyereknek köszönhető az is, amikor az addig anyagias Jób – felesége élénk tiltakozása ellenére – odaadja drága óráját a szomszédnak, hogy az „megvegye az életét”. Ezzel párhuzamosan a gyerek is hasonulni kezd hozzájuk. Lackó sokáig egyre csak lesi az imádkozó Jóbot, ám a végén már ő maga is együtt imádkozik a tükör előtt fogadott apjával.

Akárcsak egy mesében vagy balladában, szeretetüket a felnőtt hősöknek három próbán keresztül kell bizonyítaniuk. Ezek a próbatételek nemcsak egyre nagyobb horderejűek (először csak kisebb, hétköznapi riadalmat okoz Lackó eltűnése, majd a gyerek egészsége komolyan veszélybe kerül, mikor megbetegszik, a harmadik, legvégső próbánál pedig valóban az életéről döntenek), hanem úgy változnak, hogy Jóbnak és Rózának látszólag egyre inkább a szeretet szavának ellentmondva kell viselkednie, ha jót akar az imádott gyermeknek. Felületesen szemlélve a férfinak egyenesen bántania kell Lackót, hogy megmentse a torokgyíktól, és abban az adott pillanatban, a gyermek helyzetébe belehelyezkedve kegyetlenségnek tűnik, amikor elzavarják a háztól („Takarodj! Ne is lássalak!”), majd nem vállalják a zsidókat elhurcoló csendőrök előtt; pedig a legjobbat teszik vele, amit csak tehetnek.
Az öreg zsidó házaspár és a kis Lackó kapcsolatának fejlődését rengeteg apró bibliai párhuzam jeleníti meg. Amikor a gyermek eltűnik a lápban, úgy mentik ki a vízből, akárcsak a kis Mózest. A torokgyíkos Lackónál történő radikális beavatkozás a petróleumba mártott késsel a fiát feláldozni készülő Ábrahámot idézi (ezt Róza ki is mondja), majd az ismételt szerencsés életben maradás után átlépünk az Ószövetségből az Újszövetségbe. A lábadozó kisfiúhoz érkező zsidó ismerősök – akik hárman vannak! – a háromkirályok látogatását jelenítik meg a kisded Jézusnál. Az ezt követő jelenetekben pedig Róza úgy tartja a gyermeket, mint a Madonna- vagy az anya gyermekével-festményeken látjuk, majd amikor Jób is megjelenik, hárman együtt a szent családot juttatják eszünkbe (erre képileg is ráerősít, hogy Lackót ilyenkor erősen megvilágítva, szinte dicsfényben mutatják). A Jézus-analógiánál maradva mindez azt sugallja, hogy a kisfiú – aki egyébként a filmben egész végig Istent keresi – kis túlzással maga a Megváltó az öreg pár számára, akit legvégül a Krisztust megtagadó Péterhez hasonlóan meg kell tagadniuk („Ki ez a kölök? Ismeri? / Nem ismerem.”).

Habár a film végig váltogatja a nézőpontokat, egyik jellemzője a kisfiúhoz tartozó voyeur tekintet. A főleg Jób által végzett titokzatos zsidó imádságokat általában kívülről, messziről figyelhetjük csak, a gyerek szemszögéből, sárgásbarna, sötét képekben. De a gyerek ugyanígy kilesi a cigány szerelmeseket és a szeretkező szolgálókat, Ilkát és Janit is. Ennek köszönhetően a néző tudása is sokáig a gyermekével egyenlő, sok mindenbe nem vagyunk beavatva (ám amikor látjuk a házaspár pakolását, készülődését, mi sajnos – az ártatlan gyerekkel ellentétben – tudjuk, miről van szó, és mi következik elkerülhetetlenül – hiába a csodavárás és a kérőcédula a csodatevő rabbinál). Ezzel összefüggésben Lackónak minden képi eszközzel az ártatlanságát, tisztaságát, tudatlanságát hangsúlyozzák (gyakran látjuk szinte szembántóan hófehér háttér előtt, például patyolattiszta párnák közt). Ez az egész végig erőltetett gyermeki nézőpont, a bűbájos gyerekszáj és a hangsúlyozott ártatlanság a film legvégén nyer értelmet: a magyar parasztként élő egyszerű falusi zsidók elhurcolása (méghozzá a magyar csendőrség által) nemcsak a gyerek számára felfoghatatlan, hanem a nézőnek is. Ezt nem is kell, és nem is szabad soha megértenünk, elfogadnunk – ezért a gyermeki tekintet értetlensége és naiv felháborodása. S hogy mindez nemcsak a magyar közönségre volt revelatív hatással, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Gyöngyössy Imre, Kabay Barna rendezők és a 2006. júliusában elhunyt színész, a Jóbot alakító Zenthe Ferenc közös alkotását 1984-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölték.
 
Szerző: Vajda Judit





Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012