sex hikaye

Két félidő a pokolban (1961)

Fábri Zoltán

2004. május 7. - filmhu
„Jelenleg bizonyos egészséges nyugtalanság tapasztalható a Hunnia művészei körében. Munkánkkal elégedetlenek vagyunk és a legnagyobb határozottsággal és eltökéltséggel akarjuk megoldani legfontosabb feladatunkat: a mai élet művészi ábrázolását” - nyilatkozik Horváth Márton az 1961-es Filmévkönyv bevezetőjében.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A ködösítő jelentés finoman arra céloz, ami mai szemmel még meghökkentőbb. Az 1959 és 62 közötti három év az utóbbi ötven év magyar filmtörténetének egészen figyelemreméltó mélypontjának látszik. Mindenféle szempontból érdekes jelenség ez: például felmerül a kérdés, miért nem a közvetlenül 56-ot követő éveknek voltak a leghitványabb termései, miért kicsit később? Sokféle oka van ennek. A francia lírai realizmusra és az olasz neorealizmus stílus-értékeire épülő, nemrég még „modernnek” számító hagyomány ekkorra modorossá, másodlagossá vált. Nem feledhető az sem, hogy a kor két legjelentősebb rendezőjét, Máriássy Félixet és Fábri Zoltánt egyaránt „megregulázta” a kultúrpolitika. „Mai témák” címén mondhatatlanul, elviselhetetlenül dilettáns munkák kerültek a moziba.

1961 november elején aztán végre egy olyan magyar filmet láthattunk, melynek főleg értékeiről, és nemcsak hibáinak okairól folyhatott vita. Természetesen nem „mai témájú” film volt. Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című alkotását alapos figyelemmel méltatták az igényesebb kritikák (a Filmvilágban Bóka László, Gyertyán Ervin a Filmévkönyvben). Bár akadt kritikus, aki Fábri filmjét „nagyerejű, hatásos, ám végeredményben eszmeileg erősen vitatható” alkotásként minősíti, a fogadtatás annak ellenére elismerő volt, hogy a forgatókönyv bukfences, csinálmányosan kimódolt fordulatait megbírálták.
Az Egyetemi Színpad előpremierje után jót vitáztunk Fábrival és a forgatókönyvet író Bacsóval egy bölcsészkari előadóteremben. A film arról szól, hogy egy ukrajnai munkaszolgálatos század alkalmi csapata a Führer születésnapján tartott tábori meccsen megveri a német katona-válogatottat, s zendüléstől tartva a németek belelőnek az ujjongó munkaszolgálatosokba. Szilágyi (Sziszi), a Vasas nemrégi gólkirály-sztárja a főszereplő Sinkovits Imre dublőreként brillírozott a futball-jelenetekben. A főiskolás Végvári Tamás dublőr nélkül futott el a jobbszélen, és ragyogóan ívelt középre, Suka Sándor, Márkus és Garas kiválóan csetlett-botlott. Garas Dezső figurája, a labdába belerúgni sem tudó, de futballra jelentkező önjelölt zsidó fodrász, Steiner talán komikusabbra és szánalmasabbra sikeredett, mint akkor illendő volt, ezt sokan hibáztatták ezen a vitán is. Steiner figurája és Garas játéka azonban emlékezetes maradt. A keretlegények gúnyos beköpését sokszor és sokáig idéztük: „Steiner, Steiner, te nagyon akarsz élni, te Steiner...” Egy szép jelenetben a keretlegények faleveleket osztanak ki a munkaszolgálatosok között, és gúnyosan kérik, olvassák fel, mit írnak otthonról, mire Pálos György egy falevelet a kezében tartva elmondja József Attila Ódájának mellékdalát. Szép betét. Meg néhány, a legjobb Fábri-filmekhez méltó megoldás.

Ez a „Németkatonák-Rabok” futballderbi a valóságban is megtörtént, szovjet film is készült belőle: ott a kijevi stadionban mérkőzik a két csapat. Nemrég a magyar rádióban beszélt egy egykori, ma majd’ kilencven éves auschwitzi túlélő, egykori ismert debreceni labdarúgó a krematóriumok árnyékában rendezett meccsről, ahol a németek 6-0-as vezetésénél ő a rabok egyetlen gólhelyzetét félelmében szándékosan mellé rúgta. A téma tehát, az alaphelyzet, a körülmények érdekesek, izgalmasak, de hogyan lesz az anekdotából művészi értékű alkotás?

Talán úgy, hogy Fábri filmje láthatóan kerülni próbálja a sematikus, fekete-fehér ábrázolást. Van a keretlegények között is emberséges őr, és van a rabok közt is több komikus, gyáva figura. A meccsre ellátogató német főtisztet is a szatíra, a komikum eszközével ábrázolja Fábri, sajnos ez közhelyesre-idétlenre sikerült. A két félidő nagy értéke bizonyos „nyitottság” (bár ez a fogalom akkor ismeretlen volt), bizonyos jótékony kiszámíthatatlanság. Nem akar hősöket kreálni, és nem a heroizmusról szól. Kevés kivétellel jól egyensúlyoz a humor és a tragédia közötti nehézjáratú ösvényen. S ha szóltam a színészekről, mindenképp meg kell említenem Szécsényi Ferenc egészen kiváló operatőri munkáját: a film képi világa, ma, negyven év – iskolák, irányzatok, régi technikák – múltán is főiskolai tananyag lehet. A mély lapályra jutott 56 utáni magyar film három-négy szűk esztendejének egyik ritka értéke mai szemmel is a Két félidő a pokolban – aki nem látta, vagy nem hiszi, annak érdemes ráhangolódni.
 
Szerző: Bikácsy Gergely




Rendező Szabó István
Szereplők Karin Boyd (Juliette Martens)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Cserhalmi György (Hans Miklas)

nka emblema 2012