Szegénylegények
1965
Pacsirta (1963)
Ranódy László
Gyárfás Miklós fejtegette egyik esszéjében, hogy az emberi arcnak a filmen stílusa van: Greta Garbo arca olyan, mintha Tolsztoj írta volna meg, Wallace Berry-t Steinbeck, Makláry Zoltánt Mikszáth. Érdekes megfigyelés, melyet kiterjeszthetünk rendezők és tollforgatók szellemi rokonságára is.
Várkonyi Zoltán mesemondóként Jókai Mór örököse a moziban (aligha véletlen, hogy a klasszikus regények az ő tolmácsolásában elevenedtek meg), Huszárik Zoltán művei krudysak és szindbádosak, napjainkban termékeny szimbiózis Tarr Béla és Krasznahorkai László szövetsége s efféle termékeny kapcsolat rokonítja Kosztolányi Dezső és Ranódy László művészetének gondolati-hangulati rímeit. Nem alkalmi ihletésről, hanem teremtő inspirációról van szó: az Aranysárkány, a Kínai kancsó és a Pacsirta csakis ennek a költői realistának a műhelyében születhettek meg. A humanista mondanivaló, a pszichológiai mélységek, a csipkefinom szerkesztés, a hangulatok sokszínűsége alapján egyáltalán nem erőltetett párhuzam a prózai remekek és kvalitásos filmek közös nevezőiről beszélni.
A Pacsirta tragikus történetét áthatja az elbeszélő együttérző szeretete a sorsüldözött hősök iránt. A tehetetlenség, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság légköre nyomasztó súllyal nehezedik a polgári famíliára. A nyugalmazott megyei főlevéltárosnak nem sikerül dédelgetett lányát férjhez adnia. Köznapi esemény ez, szürke epizód, mélyén mégis csüggesztő fájdalmak örvénylenek. Az író kivételes megjelenítő erővel ábrázolja a századforduló világát (total plan), benne a családi vergődést (second plan), továbbá a csúnya lány kudarcát (premier plan). Ranódy László tehetséges interpretátornak bizonyult – s nem csupán azért, mert mélyen visszhangzik jeleneteiben a kosztolányis emberszeretet. De fogalmazzunk pontosabban. A kifejezés – „interpretátor” – semmitmondó. Némi túlzással inkább azt állíthatnánk: a filmrendező saját témáját bontja ki előttünk, a „hozott anyagnál” jobban érdekli a személyes mondanivaló.
Keresztury Dezső – a jeles író-költő szerelmes volt a vetített képekbe s ennek a vonzalomnak míves filmjegyzeteket köszönhetünk – számbavette az újjáteremtés erényeit, a dráma eredetiségének sajátosságait. Eszerint Huszty Tamás forgatókönyvíró azonosulni tudott Kosztolányi szemléletmódjával és látomásvilágával, jó arányérzékkel építette fel Vajkay Ákos lánya köré a drámai erőteret, a forgatás irányítója pedig jól választotta meg a célja eléréséhez szükséges eszközöket és személyeket. A mű olyan, mint egy nosztalgikus dal, szomorú románc, elhaló sóhaj. A tárgyak önálló életet élnek, bár a szimbolikus képsorok között akad szokványos is (madár-metafora). Találóak az ellenpontozások és környezeti rekvizitumok, kifejezőek Farkas Ferenc zenei futamai. Nagy Anna nem csupán az elesettséget játssza el, hanem a gyengeséget és a reménykedést, a bánatot és a befelé fordulást is. Páger Antal nemzetközi kitüntetéssel elismert alakítása külön értéke a filmnek: a színész felejthetetlen a bánatát elfojtani képtelen apa szerepében.
A Pacsirta tragikus történetét áthatja az elbeszélő együttérző szeretete a sorsüldözött hősök iránt. A tehetetlenség, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság légköre nyomasztó súllyal nehezedik a polgári famíliára. A nyugalmazott megyei főlevéltárosnak nem sikerül dédelgetett lányát férjhez adnia. Köznapi esemény ez, szürke epizód, mélyén mégis csüggesztő fájdalmak örvénylenek. Az író kivételes megjelenítő erővel ábrázolja a századforduló világát (total plan), benne a családi vergődést (second plan), továbbá a csúnya lány kudarcát (premier plan). Ranódy László tehetséges interpretátornak bizonyult – s nem csupán azért, mert mélyen visszhangzik jeleneteiben a kosztolányis emberszeretet. De fogalmazzunk pontosabban. A kifejezés – „interpretátor” – semmitmondó. Némi túlzással inkább azt állíthatnánk: a filmrendező saját témáját bontja ki előttünk, a „hozott anyagnál” jobban érdekli a személyes mondanivaló.
Keresztury Dezső – a jeles író-költő szerelmes volt a vetített képekbe s ennek a vonzalomnak míves filmjegyzeteket köszönhetünk – számbavette az újjáteremtés erényeit, a dráma eredetiségének sajátosságait. Eszerint Huszty Tamás forgatókönyvíró azonosulni tudott Kosztolányi szemléletmódjával és látomásvilágával, jó arányérzékkel építette fel Vajkay Ákos lánya köré a drámai erőteret, a forgatás irányítója pedig jól választotta meg a célja eléréséhez szükséges eszközöket és személyeket. A mű olyan, mint egy nosztalgikus dal, szomorú románc, elhaló sóhaj. A tárgyak önálló életet élnek, bár a szimbolikus képsorok között akad szokványos is (madár-metafora). Találóak az ellenpontozások és környezeti rekvizitumok, kifejezőek Farkas Ferenc zenei futamai. Nagy Anna nem csupán az elesettséget játssza el, hanem a gyengeséget és a reménykedést, a bánatot és a befelé fordulást is. Páger Antal nemzetközi kitüntetéssel elismert alakítása külön értéke a filmnek: a színész felejthetetlen a bánatát elfojtani képtelen apa szerepében.
