sex hikaye

Panelkapcsolat (1982)

Tarr Béla

2006. szeptember 28. - filmhu
Panelkapcsolat (1982)
A Panelkapcsolat Tarr Béla harmadik filmje. Komoly volt a tét: elbír-e a cím mindkét forróvá tett értelmével? 1.) panelkapcsolat: családos mindennapok egy ká-európai hangyabolyban. 2.) panelkapcsolat: a párkapcsolat mindenkori modellje, túl téren, időn és az egyes ponton (azaz: a szociográfián).
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Szocleltár és fekete madár. Rezesbanda nyűvi a szakadt betonpályát, kiscsaládok bámészkodnak a panelablakokban. A villamoshálózat sűrűjében tovaszálló karvalyt elhagyja a tekintet. Hőseinket mintha találomra választaná ki a kameraszem. Gyereküvöltés, taknyos asszonyi sírás, ölelés, taszítás, szakítás, vágás... kilátástalan kibékülés. Szuperközelik szuperszűk térben. Minimal soap-opera. Nő és férfi, már megint mindig ugyanott tartanak.
Ugyanott, ahol az ország. (Netán a bolygó?) Csaták, fegyverszünetek, kényszer-konkordátumok után és közepette.
Robi a férj, „gombnyomogató” elvileg. Nyomás a gyárba! Forgósfotel-foci életre-halálra. Finom bokák, kreatív semmittevés. Erős vízió ez Tarr Bélától: tolókocsijába süppedt magyar csapat a nemzetek virtuális versenyfutásában. Pedig „mi vagyunk a fejlettebbek, csak ők még gazdaságilag erősebbek” - skandálja Robi a szakmunkás érettségit, billentős kanapéján, szinkronban a televízióval. (Kettes alára.)

Pre és poszt az egész generáció. Lemaradtak a jövőről. Posztszocialista és „preposztmodern” tunyaság a kommunizmusra való végtelen várakozásban, dinamikus mozdulatlanságban. Haladni kéne. „Most akkor törjünk be?” - kérdi az asszonyt Robi, száját harapdálva, egyébként teljesen indokoltan.

Profi színészek, Tarrnál először. Pogány Judit és Koltai Róbert, mégis improvizációt sejtünk. Fizikailag-érzelmileg lehasznált férj, és agyonhiszterizált, szociofób feleség tehetetlen küzdelme pereg a forintokkal, egymással, a két gyerekkel. Egyszerű, rokonszenves emberek, sajnáljuk őket. A férfinak annyi ereje nincs, hogy a szeszesital kupakját lecsavarja. Szexet nem kíván. Strandra nem akar menni, inkább a haverral poharazgat. A nő pelenkással a nyakban Himnuszt magol az iskolással („Szánd meg Isten a magyart”). Az unalomig elnyújtott éjszakai társas mulatság megindítja súlyos könnyeit, ám szó nincs megtisztulásról, felszabadulásról. Börtönkönnyek ezek. („gyöngéden ölelj áát éss ringass szereleem...”) Az álszabadság rosszabb, mint a nyílt szabadságkorlátozás.
Mégsem törnek be. Végső soron miért is kéne? A szomorú elválási drámának nincs megnevezhető konfliktus-forrása, sem konkrét irányultsága, mert tényleg semmi nem történik, pontosabban a semmi történik. Nem hal meg senki, nincs végzetes hiba az üzemben, eladósodás, házastársi pofon, erőszak, mint Fassbindernél. Csak ez a vereséggel felérő patthelyzet. A linóleumszürke hétköznapok, azokba kell belepusztulni. Szerencsés véletlen sem jöhet, szélhámos megváltó sem a későbbi Tarr-filmekből, hogy legalább ideig-óráig felszikrázzon egy szebb jövő lehetősége, elmozdulás a katatón meredtségből. Egy dolgot lehet tenni: otthagyni az egészet. Az állapot a főgenerátor. Románia, mint kizárólagos perspektíva, dupla fizuért. Az asszony bevallottan nem híve az ötletnek. Összevesznek. Az egyetlen helyzet, amelyben valamennyire hitelesnek tűnhet a lét. A jól megérdemelt hisztériában. Ide tér vissza hatásos időcsavarral a történet. A nyitó jelenethez, egy picit más valőrben.
Megint mindig ugyanott tartunk.

Tarr Béla, elhagyván a lineáris narratívákat (Családi tűzfészek, Szabadgyalog), a Panelkapcsolatban kezd el komolyan kísérletezni a későbbi „nagy művekre” (Kárhozat, Sátántangó, Werckmeister harmóniák) jellemző körkörös, örök visszatérésre épülő elbeszélésmóddal. De egyelőre még marad a korábbi darabok „dokumentum-játékfilm” keretében. A tágabb tér-idő dimenziókat bontogató, merész narratív törekvés még nem dagadt stilisztikai és tematikus kérdéssé, még nem lett feltalálva az „adekvát világ”, a monoton ciklikusság infernális díszlete. Az első filmek szocialista miliőjének formába hozásáról van inkább szó - ezért fogja a filmes emlékezet míg világ a világ korszaknyitó és korszakzáró, amolyan állomásként aposztrofálni a Panelkapcsolatot Tarr Béla alkotói pályáján. S noha Tarr a panelkapcsolat mindkét értelmét beteljesíti művében, a befogadói fantázia nehezebben nyílik meg a nagyívű konnotációk iránt. A rendszerkritikus fikciós-dokumentum ritkán fogalmaz univerzális léptékben. A Panelkapcsolat 84 perc Magyarország, 1981-ben. Nem világdráma, 450 percben, valahol, valamikor, mint a Sátántangó. És mégis valami hasonlót látunk.
Egy világraszóló tehetség bátor és pontos kűrje.
Szerző: Muhi András Pires





Rendező Bereményi Géza
Szereplők Eszenyi Enikő (Marika, Monoriék lánya)
Papcsik András (Valkó Imike)
Tóth Barnabás (Imi Valkó)
Sőth Sándor
Andorai Péter (Berci)

nka emblema 2012