sex hikaye

Petőfi ’73 (1973)

Kardos Ferenc

2006. október 12. - filmhu
Az Egy őrült éjszaka, az Ékezet és az Egyszeregy rendezőjének, Kardos Ferencnek 1973-ban bemutatott filmje, a Petőfi ’73 bármiféle pozitív vagy negatív felhang nélküli értelemben egyedülálló kísérlet a magyar filmtörténetben. A rendhagyó történelmi filmben – a főcímben közölt felirat szerint – „600 pápai és budapesti diák elképzeli és újraéli Petőfi életét”.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Szó szerint véve a márciusi ifjak fogalmát a rendező teljesen hétköznapi, átlagos fiatalokat – bár azóta néhányan közülük, például Kovács Nóra, Kánya Kata vagy Can Togay színészként, illetve rendezőként lettek ismertek – vett rá, hogy részt vegyenek vállalkozásában, amely még az alkotók és a szereplők szerint is inkább tűnik történelmi happeningnek vagy cirkuszszerű passiójátéknak, mint filmnek.
Az említett ifjak pedig Petőfi-megemlékezésük során egy izgalmas megoldással egyszerre játsszák magukat és fiktív szerepüket (Petőfi Sándort, Szendrey Júliát, Kossuth Lajost, Bem Józsefet, Görgey Artúrt stb.). Ez azonban inkább önreflexív, mint dokumentarista gesztus, amely azt a célt szolgálja, hogy minél szorosabb kapcsolat alakuljon ki a fikció (pontosabban a fikcionalizált egykori valóság) és a jelenkori valóság közt. Ez a két világ közti állandó átjárás adja ugyanis a film lényegét a későbbiekben is. A két szint között már a legelején azzal az aktussal teremtődik meg a kapcsolat, hogy – a Tizenkét pont kihirdetésének és a Nemzeti dal felolvasásának analógiájára – a diákok nyilvánosságra hozzák a szereposztást. Miközben a film a forradalom történéseivel párhuzamosan folyamatosan megjeleníti saját maga elkészültét is, a fiatalok állandóan kilépnek szerepükből: a Petőfit alakító fiú például a „Te ki vagy? Melyik gimiből jöttél?” szavakkal fordul egyik társához, miután kifakadt, hogy besúgók vannak körülötte, de az is megesik, hogy néhány lány pótvizsgázni jönne abba a terembe, ahol éppen a márciusi ifjak gyűléseznek.

A Petőfi ’73 hivatalosan Petőfi Sándor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc költője születésének százötvenedik évfordulója alkalmából született. A film egyik tisztán jelenkori betétjében azonban – amikor az elkészült mű tanulságait átbeszélő fiatalokat látjuk – egészen nyíltan elhangzik, hogy ily módon akarták bebizonyítani, hogy a hetvenes évek langyosságában (amikor semmiféle politikai aktivitásra nem volt lehetőség) öntudatra ébredő generáció is képes valamilyen tevékenységre. Tény és való, hogy 1968 után néhány évvel egészen másként szólnak Petőfi sorai („Európa csendes, újra csendes, / Elzúgtak forradalmai…”), így a film a XIX. század közepén és az 1970-es években uralkodó elnyomás közt von párhuzamot. 2006. ősze Budapestre is „forradalmi” (vagy legalábbis lázadó) hangulatot hozott (kísértetiesen ismerősek lesznek például a filmben szereplő várostáblák – Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg –, csak politikai nagygyűlés helyett itt a szabadságharcba igyekvőket jelölik), de ami miatt a Petőfi ’73 napjainkban is aktuális lehet, annak okát valami másban kell keresni. A fent említett különböző szintek közötti átjárás, s így a múlt és jelen határainak képlékenysége miatt a filmben szereplő fiatalok és az általuk megformált hősök között olyan élő, közvetlen kapcsolat alakul ki (lásd például: „Szevasz, nyomtasd ki a Nemzeti dalt!”), aminek köszönhetően csodálatos módon elenyész az addig erre a viszonyra erőltetett merevség. Igaz, hogy az ifjak történelmileg pontatlanul és Petőfi szimbólumokkal terhelt figuráját és a forradalomban játszott szerepét tovább túlozva rekonstruálják a történéseket, de időben egyre távolodva a történelmi eseményektől, azaz most is nagy szükség lenne arra, hogy a történelemkönyvek papírízű figurái élettel teljenek meg és beáramoljanak az iskolák folyosóira, a kollégiumok szobáiba.

Az alkotók – Kardos Ferenc rendezőn kívül öccse, Kardos István forgatókönyvíró és Kende János operatőr – olyan szabadsággal nyúltak az alapanyaghoz, amit talán a résztvevő fiataloktól kölcsönöztek. A filmben Petőfi sorai mellett egy másik népi költőt, József Attilát is előszeretettel idéznek (lásd a Tél és a Levegőt! című verseket). Az esetleges, fésületlen dramaturgia miatt időnként mintha nemcsak a fiatalok sodró lendülete, hanem maga a film vinné előre saját magát. Mivel egzakt forgatókönyvre a történtek közismertsége miatt nincs is szükség, csak végigszaladnak címszavakban az eseményeken Landerer nyomdájának elfoglalásától a segesvári ütközetig, felvillantva a legfontosabb történéseket. Ennek során a csatát egy focimeccs jeleníti meg, a sortüzet taps, az esőt slag, a vért pedig vörös festék. A színészek utcai ruhában játszanak, a néző csak néhány eligazító jelzést kap zászlók és transzparensek formájában.

Ennek az alkotói szabadságnak köszönhetően nemcsak a fiataloknak sikerült közeli kapcsolatba kerülniük a múlttal, hanem a filmnek is a fiatalokkal. Az első és az utolsó jelenetet leszámítva a nagy tömeghez képest szűk képkivágatok a jellemzőek. Szinte végig bent járunk a tömegben, az események sűrűjében. A kamera merészsége annál inkább figyelemre méltó, mivel a Petőfi ’73 nem úgy akar élethű és hiteles lenni, hogy megteremti az 1840-es évek végének tökéletes illúzióját, hanem úgy, hogy hosszúhajú-farmeros fiatalokat használ, akiktől a lázadás szelleme amúgy sem áll messze, és ilyen ihletett formában a hangulatot, a „feelinget” akarja átadni, és egy az egyben megfeleltetni az akkori fiatalok nyelvének, zenéjének, közegének. A filmben az Ezek a fiatalokhoz hasonlóan szoros kapcsolat alakult ki a kor könnyűzenéjével, így Petőfi versei az Illés és a Tolcsvay Trió tolmácsolásában, beatkoncert jelleggel szólalnak meg.

Kardos Ferenc tehát – rengeteg fiatallal a háta mögött – megmutatta, hogy kellő elszántsággal és lelkesedéssel lehet díszlet, jelmez, fegyverek, trükkfelvételek, pontosan kidolgozott forgatókönyv, korhűség és profi színészek nélkül is működő történelmi filmet készíteni. Olyat, amelynek frissessége és eredetisége máig hat, a hősök elestén és a forradalmak elmúltán búsongó utolsó jelenetének lírai szépsége pedig méltó emléket állít az 1848-49-es eseményeknek
 
Szerző: Vajda Judit





Rendező Bereményi Géza
Szereplők Eszenyi Enikő (Marika, Monoriék lánya)
Papcsik András (Valkó Imike)
Tóth Barnabás (Imi Valkó)
Sőth Sándor
Andorai Péter (Berci)

nka emblema 2012