Ház a sziklák alatt
1958
Psyché I-II (1980)
Bódy Gábor
Bódy Gábor filmje Weöres Sándor 1972-ben megjelent Psyché című könyvének adaptációja. Vagy talán szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy Weöres Sándor Psyché című műve nyomán készült. Bárhogy is fogalmazunk, tény, hogy szuverén mű készült, amely a legkevésbé sem tekinthető a különös könyv illusztrációjának, noha a filmből kiolvasható történet elemeinek nagy részét megtalálhatjuk Weöres sajátos stílusbravúrjában.
A szándékok viszont alapvetően különböznek. Weöres olyan hamisítványt hoz létre egy tizennyolcadik századi magyar költőnő életrajzát, személyiségét és költészetét megteremtve, melynek nincs eredetije, s ezt a hamisítványt egy nagyon is igazi korszak kereteibe helyezi, miközben derűs kikacsintásokat saját korára. Bódy filmjében az egész hamisítás-keret eloszlik. A film hatalmas kísérleti vállalkozásként áll a néző előtt. A történet epizódok láncolata, melyben a hősök jelleme mint mindig jelenvaló tiszta gyémánt csillog, a változást a körülmények, a keret elmozdulása okozza. A keret kezeli az időt. S ez az idő mitizálja a szereplőket. A film filozófia. A sors az, mely több mint egy évszázadon keresztül röpíti hőseinket. Életük epizódjai korszakok helyszínén realizálódnak. Sorsfilozófia és történetfilozófia, mely az epizódok hihetetlen gazdagságában fel kellene, hogy táruljon.
Bódy Psychéje egy korszak végét s egy új kezdetét jelzi a magyar filmkészítésben. Egyik oldalról a hatvanas és hetvenes évek filmjének önreflexív elemeit hordozza: minden kép arra figyelmeztet: vigyázat, csalok, vagyis filmet készítek, ahol a képek műviek, keretben vannak foglalva, s utalnak, kifejeznek egyrészről; gyönyörűek vagy hervasztóak, tökéletesen komponáltak, vagy kompozíciót tudatosan elrontóak másrészről. A másik oldalról, a reflexiót időnként tovább erősítve megjelenik egy sajátos öncélúság, amely az egyes jeleneteket multimédiás etűdökként építi fel, ahol felsejlik a hang mögötti hang, a kép mögötti kép. Ez a törekvés a némafilmes hagyományban gyökerező avantgárd filmkészítési eljárások egész arzenálját eleveníti föl, újítja meg és helyezi gyökeresen új kontextusba. Vegyük csak a színész szerepét. A színészek e film számos jelenetében - s a megjelenítés némely rétegében a teljes film folyamán - pusztán eszközei a rendezői önkénynek. Ennek a rendezői önkénynek, vagy ha úgy jobb, a szuverén alkotói hozzáállásnak egyik bizonyítéka az a mód, ahogy Bódy a színészek különböző képességeivel gazdálkodik. Cserhalmi Györggyel egy sánta embert játszat, s a hangját is elveszi – így Zedlitz báró Cserhalmi testében egy óvatosabb mozgású ember, akinek Garas Dezső hangja van, Udo Kier meg Cserhalmi hangján szól. A formai elemek hasonló elemzésével fel lehet építeni az egész film rendezői koncepciójának egyik lényeges dimenzióját.
Bódy filmjében a három főhős három különböző minta arra, hogyan éljünk - a huszadik századra kifejlődő - lehetőségeinkkel. Ezek a lehetőségek persze elvontak, melyek a tudomány és a művészet életmód formáló erejét hivatottak megmutatni, vagyis azt, hogyan és miért birtokoljuk azt a tudást, azokat a készségeket, melyeket a történelem számunkra nyújt. Zedlitz báró, Psyché, és a költő Tóth Laci egyformán birtokol képességeket és tudásokat, de nagyon másként használja őket. A két férfi kiegészíti egymást: amennyivel több jut Ungvárnémethi Tóth Lászlónak az önérvényesítésből, annyival kevesebb a szolidaritásból, az empátiából – formájában a romantikát idéző önmagát elégető költő, aki mindig is valami végső igazság és saját hiúsága szorításában vergődik (egy öngyilkos). Zedlitz báró (egy gyilkos) a jó lélek, aki segítséget nyújt az elesetteknek, foghúzással, lakótelep építéssel; támogatja a szegény tudóst (Tóth Lacit), s átmenetileg boldog házasságban él Psychével. Zedlitz báró lesz Psyché gyilkosa, azé a Psychéé, aki személyében egyesíti mindazokat a sorsokat, amit ezek a férfiak tudnak, és még néhány női sorsot is. Psyché az empatikus költő, aki végigkurválkodja Európát, aki érző családanya, belső függetlenségét minden körülmények között megtartó ember és NŐ. Psyché az áldozat.
Szerző: Galicza Péter
