sex hikaye

Redl ezredes (1984)

Szabó István

2006. szeptember 28. - filmhu
A Mephisto világsikere utáni kegyelmi helyzetben, amikor Szabó István bármiről forgathatott volna, persze figyelembe véve a rejtőzködő honi cenzúrát, egy Monarchia korabeli, valóban megtörtént eset, egy homoszexuális vezérkari ezredes árulóvá válásának históriája felé fordult.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Ebben találta meg a lehetőséget, hogy egy másik történeti korszakban, más társadalmi rétegek soraiban lelje meg előző filmje folytatásának lehetőségét. Szabó pályáját, néha ugyan önkényesen, előszeretettel trilógiákra osztotta föl kritikusainak népes serege. Volt azért ebben a hármasságban sok igazság: lám, a Redl ezredes után is megszületett a harmadik darab (Hanussen), amely szintén arról szólt, hogyan változtatja meg az egyént a hatalomhoz alkalmazkodás érdekből, vagy önkéntesen vállalt kényszere.

Ezúttal nem egy elhíresült regény, hanem több, kevésbé jelentős írott forrás szolgált a forgatókönyv kiindulásául. Dobai Péter író John Osborne színművéből, a „száguldó riporter”, Egon Erwin Kisch oknyomozó újságcikkeiből és Stefan Zweig írásaiból dolgozott a rendező társaságában. Ebből forgatták a közel háromórás művet, melynek főszerepét nem is játszhatta más, mint az Oscar-díjas előző film által hirtelen világsztárrá előlépő Klaus Maria Brandauer.
Szabó egy 1985-ös interjúban elmondta, hogy ebben a valódi történetben őt nem a homoszexualitás akkor tájt már divatos témája érdekelte, hanem az árulás, mint életesemény. (Mindenesetre ez a kijelentés a később megismert rendezői élettények fényében érdekes fénytörést kap a mai nézők előtt.)

Nem a saját életünket éljünk. Elemi szinten erről minden közönséges földi halandó meggyőződhet, nem kell hozzá sem művésznek, sem más, a közegéből kiemelkedő egyéniségű embernek lennie. Alkalmazkodnunk kell a világhoz, még akkor is, ha semmi különöset nem akarunk elérni. Hát még annak, aki karrierre vágyik! Az érvényesülés feltétele, hogy valamit adnunk, rossz esetben feladnunk kell magunkból – különben nincsen siker. A világ ugyanis úgy van berendezve, hogy valamilyen árat kér az elismerésért. Olykor az erkölcsünket, olykor az egész életünket. A Redl-eset is ezt példázza.

Alfred Redl egy eldugott kis rutén faluban született egy vasutas-család sokadik gyermekeként. Egy ilyen származású fiúnak a katonai pálya kínálta az egyetlen kiemelkedési lehetőséget. Hogy milyen nevelődési és szocializálódási állomásokon kellett keresztülmennie annak, akit tízéves korában, az elemi iskola után beadtak egy katonai al-reáliskolába, azt – ha máshonnan nem – Ottlik Géza regényéből, az Iskola a határonból megtudhatjuk. Olajozottan működő nevelési gépezetek voltak a kadétiskolák, ahol, még ha később civil pályára is tévedt az illető, hűséges alattvaló, a felsőbb elvárásoknak mindig engedelmeskedő „tulajdonságok nélküli ember” vált belőle – hogy egy másik klasszikus huszadik század regényt, Robert Musilét, legalább a címével ide csalogassunk.
Redl alattvalói karakteréről akkor tesz tanúságot, mikor apja temetésére nem utazik haza, mert a katonaiskolában Ferenc József névnapját ünneplik. Éterien vonzódik egy arisztokrata származású társához; egészen olyan akar lenni, mint az. Mondhatnánk, hogy sznob, ha ez nem lenne sokkal bonyolultabb – és veszedelmesebb – lelki viszony, nem egy emberhez, hanem egy társadalmi réteghez, a hatalom csúcsán terpeszkedőkhöz. Célja elérése érdekében a lelki, és később a teljes emberi önfeladás stációin keresztül eljut odáig, hogy buzgón hajtja fejét a hatalom által számára kínált szerep, az öngyilkosság hurokjába.

Szabóék modern olvasatot kínálnak a mai, azaz a két évtizeddel ezelőtti nézőknek. Redlnek nem azért, vagy nemcsak azért kell eltűnnie a színről, mert kémkedett, hanem mert saját ügyénél jóval nagyobb súlyú koncepciós szövevény, a trónörökös elleni merénylet-kísérlet terepasztalán egy áldozatra kiválasztott sakk-figura volt. A film alkotói ugyanolyan művészi szabadsággal kezelték ezt a Habsburg-mítoszt, mint például Jancsó a Rudolf trónörökös sorsát megörökítő, Magánbűnök, közerkölcsök című művében.
„Mephisto ezredes” – akadt értelmezés, amely ekként aposztrofálta 1985-ben a frissen bemutatott Szabó-opust. A kritikai fogadtatás nem volt egyértelmű. A szakírók ugyan fejet hajtottak az Oscarral dekorált magyar rendező mesterségbeli tudása, a látvány (Koltai Lajos operatőri munkája) gazdag ornamentikája előtt, de épp a film túlságos perfektségét kárhoztatták. Magyarán nem kevesebbet vetettek a rendező szemére, hogy immár elhagyta az amúgy is süllyedő félben lévő új hullámos európai művészfilm hajóját, hogy egy generálisabb, minél több nézőt vonzó, egy amerikanizáltan kiegyenlített, hollywoodi alattvalóknál sikerre számító produkciót tegyen le az asztalra. Akár így volt, akár nem, tudomásul kellett vegyük, hogy véget ért az „álmodozások kora”, s nemcsak Szabó István pályafutásán belül. Azért a Redl ezredes majdnem minden európai filmdíjat elnyert – csak az újabb Oscar maradt el, noha jelölték a legjobb (nem angol nyelvű) külföldi film kategóriájában.
 
Szerző: Kelecsényi László





Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012