sex hikaye

Szerelmem, Elektra (1974)

Jancsó Miklós

2006. szeptember 28. - filmhu
Az antik görög mítosz királylánya nemcsak a korabeli drámaírókat (Aiszkhülosz, Szophoklész) ihlette veretes tragédiák költésére, de a huszadik század is megteremte a maga feldolgozásait. Eugene O’Neill (Amerikai Elektra) az akkor divatos pszichoanalízist vonta be a mítosz újramesélésébe. Gyurkó László a huszadik századi történelem egyik kritikus esztendejében, 1968-ban szólította színpadra a kérlelhetetlen királylányt, hogy Elektra és öccse összecsapásából kortársi drámát teremtsen, amelyben a kérlelhetetlen forradalmiság és a realitásokhoz alkalmazkodó józanság csap össze. Gyorsan népszerűvé lett, hosszú szériában játszott drámáját, a kor gyors változásainak hatására 1972-ben átdolgozta. Ez utóbbi változat alapján készült két évvel később Jancsó Miklós filmvariációja.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Jancsó ekkor egy el nem hanyagolható itáliai alkotói kitérő és honi életműve jelentős darabjai (Égi bárány, Még kér a nép) után fogott bele, némi hezitálás után az Elektra-történet megfilmesítésébe. A drámaíró mellett természetesen ott volt állandó forgatókönyvírója, Hernádi Gyula. Bár ebben az esetben nem is a mindig lazán kezelt szcenárium, nem is a jancsói színészvezetéshez tökéletesen alkalmazkodó, a maguk tárgy-létét hellyel-közzel elfogadó színészek, hanem a Szegénylegények után újra főszerepet nyerő díszlet „játszotta” a főszerepet. Banovich Tamás, a tervező megint egyenrangú alkotótársnak bizonyult.
Az antik mítosz újramesélése nagyobb teret engedett Jancsónak, hogy közvetlenül szóljon hozzá a magyar politikai élet akkoriban zajló kedvezőtlen átalakulásához. Immáron klasszicizálódott művei (Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Csend és kiáltás), melyekkel világhírét is megalapozta, még csak áttételesen szóltak a mához, parabola-olvasatuk kezdetben tagadott, később csak vitatott maradt. 1968 és főként 1972, az amúgy is csak félig-meddig végigvitt magyar reformok visszavétele után immár elérkezettnek látta az időt, hogy akár a saját maga által kialakított filmnyelve feldúlása, elvetése árán is, beleszóljon a hétköznapok politikai átrendeződésébe.  

A történet röviden összefoglalható váza a hazai ötvenes évek eseményeire utal. A zsarnok trónra lépésekor a nép hallgat, a felejtés bódulatába merül. Csak Elektra viselkedik már-már eszelősen, aki egy másik, magasabb rendű elv védelmében ágál, és rendíthetetlenül várja a bosszú óráját, mikor apja gyilkosa, az új zsarnok elnyeri büntetését. Oresztész meg is érkezik, és kettőjük egymást maró, de mégis szövetségesi küzdelmének eredményeként bosszút állnak apjukért, de a két, egy célért küzdő, a másikat mégis mindig marcangoló szövetséges egymás életét is kioltja. A mítoszok és legendák azonban örökké élnek: Jancsó nem lenne Jancsó, ha két hőse nem kelne új életre, és a film végén megjelenő vörösre mázolt helikopter nem ragadná el őket egy olyan világba, ahol még szükség van a zsarnokölőkre.

Habár a rendező univerzumának vissza-visszatérő színészei jelennek meg a főbb szerepekben, a korábban kipróbáltak közül itt van Törőcsik Mari a címszerepben, Madaras József a zsarnok alakjában, és csatlakozik hozzájuk a fiatal Cserhalmi György, a rendező színészvezetési szokásait ismerőknek nem mondunk újat azzal, hogy itt a díszlet, a kameramozgás és a „balettkar” legalább olyan fontos tényező. Ugyanis akár rituális balettként is nézhetjük a Szerelmem, Elektrát, vagy legalábbis jó értelemben színházias produkciónak, nem véletlenül, hiszen korábban a Katona József, majd a Huszonötödik Színház pódiumán szerepelt az alapul szolgáló Gyurkó-dráma. Jancsó tehát bátran kísérletezhetett, meg is hívta a filmbe az utóbbi színtársulat jó néhány közreműködőjét, és szereplő dalnokként az akkor még a Bereményi-dalok népszerűsége előtti, csak önmaga súlyára támaszkodó Cseh Tamást. A szabadság mámorában forog a mozgó szereplők körül Kende János kamerája. Fura megállapítás a forradalmiság és zsarnokságellenesség témájával gyötrődő filmről azt mondani, hogy szereplői élvezték ebben a más jellegű Jancsó-moziban történő közreműködésüket, de így van, ez sugárzik a sajnálatosan színét vesztő kópiáról. A rendező meg tudta bolondítani munkatársait. Belevonta őket a rögzítendő heppening, csak egyszer létrejövő varázsába (nem véletlenül volt jelen a forgatáson az akkor még Szentjóby Tamásként ismert későbbi emigráns St.Auby, aki a hetvenes évek e felszabadító művészeti mozgalmának élharcosa volt nálunk). Az eredmény egy rendkívüli, csak egyszer – akkor és ott – működő modell, megint egy újabb Jancsó-balett, melyet sokan fanyalogva fogadtak. Többen a politika szemráncoló feddésének hatására, a szigorodó idők marxista reformereit külső vagy belső emigrációba szorító, még a nagyhatalmú Aczél Györgyöt is ideig-óráig háttérbe állító döntések miatt, mások a szokásos, kabaré-beütésű Jancsó ellenességük okán. Megint külföldről jött a nagyobb elismerés: elragadó és irritáló egyszerre – írták róla a cannes-i premier után. Csakhogy a hazai nézők – csekély kivételüktől eltekintve – nem szerették, ha irritálják őket, jó volt nekik a kis honi Aigisztosz zsarnok-utódok országlása, kenyeret kaptak cserébe, olykor cirkuszi játékokat is. Hogy Jancsó Szerelmem, Elektrája is némiképp efféle, kissé magasabb rendű cirkusz, ez keveseknek jutott csak eszébe.
 
Szerző: Kelecsényi László





Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012