Kitagadottak

Mondja Mariska, hogy Lajos bátyától kapott valami képet nagyapáról. Én nem tudom milyen kép az. Én voltam Lajos bátyánál, de én semmilyen képet nem láttam... Azt mondja Mariska, hogy ideadta neki, hogy lemásoltassa, de csak addig, míg gyorsan vissza is viszik, mert ő azt senkinek a kezébe nem adja ki, senki meg sem láthatja, mert ha meghal, azt vele úgy kell eltemetni. Mert az titok, hogy miféle titok, én azt nem tudom, csak titok...
Becsomagolta a vénember, a Lajos, aztán áthozta Mariska. Hát buszon jöttünk, tudod, hát nem tudták milyen kép van benne, csak kép... Aztán elvitte Bányára Mariska, megnagyíttatta a fényképésszel, aztán most van neki egy nagy kép.
Mindig sírok és azt mondom Mariskának, hogy de boldog az, akinek van anyja. Minden panaszát elmondhatja... csak én nem mondhatom soha, csak terítőn láttam, akkor hívtak haza...
Én rossz vagyok, nem szeretem az olyanokat. Csak olyanokat szeretek, mint mink vagyunk. Azt mondtam most is a fiamnak, aki elment, a rossz, hogy az én síromhoz ne álljon, mert a gyerekeket nekem ne csúfítsa el, mert nekem vannak rendes gyerekeim, ő csak maradjon ott, ahova ment. Azt a karincsot ne próbálja megfogni. Lehet, hogy Isten ezért haragszik rám, meg fog verni, de nem bánom, mert Isten egyformának teremtette a népet, de azért mégsem...