Felfelé a lejtőn

Kálmán Györgyöt nem dédelgették a filmesek. Talán igazából ő maga sem szeretett a kamerák előtt játszani. Tehetsége inkább a színpadon nyilvánult meg. Vérbeli színházi ember volt. Egész pályafutása a Nemzeti Színházhoz kötötte, noha nem volt a fogalom klasszikus értelmében az úgynevezett nemzeti színházi stílus követője. Intellektusa és iróniája megóvta a sokáig uralkodó deklamáló játékmódtól. Klasszikus darabokban is modern tudott lenni. Amikor pedig a színházi divatok újabb fordulata a pálya szélére sodorta, szép csendesen visszahúzódott. Előbb a rivaldafény elől, majd az életből is. Nyolcvanéves lenne március 6-án, de már tizenhat éve nincs közöttünk.
A Felfelé a lejtőn volt az első filmfőszerepe. Akkor játszotta el ezt a kissé gyenge akaratú figurát, amikor divatba jött, amikor 1957-ben a Nemzeti színpadán egy francia darabban (A tojás) addigi legnagyobb sikerét aratta. A forradalom leverése után a közönség fura amnéziába esett. Az októberi szép napok emléke a kollektív tudatalattiba került, s 1957. május elsején többszázezer fővárosi hallgatta Kádárt a Hősük terén. A közönség felejteni, szórakozni akart, ezért az efféle, kissé blőd vígjátékokat is örömmel fogadta. Gertler Viktor tudta, hogy a népszerűséghez hazai viszonyok között sztárnak számító egyéniségek kellenek. Ezért játszatta a női főszerepet a nemcsak szép, hanem remek hangú operaénekesnővel, Házy Erzsébettel, s ezért csapott le a csúcsra került fiatal Kálmán Györgyre, aki helyett játszhatott volna Darvas vagy Mensáros is, csakhogy ők épp ekkor börtönben ültek.