sex hikaye

Az Objektívről objektíven

dokumentumfilm 10 perc,
színes magyar

Szinopszis

Az 1976-ban alapított Objektív Filmstúdió mindezidáig több mint száz filmet gyártott, ehhez körülbelül negyven filmrendezőt foglalkoztatva, akiket felsorolni is sok lenne. Többek között Gábor Pál, Gazdag Gyula, Gyarmathy Lívia, Jancsó Miklós, Kézdi-Kovács Zsolt, Kósa Ferenc, Kovács András, Makk Károly, Rózsa János, Sándor Pál, Sára Sándor, Szabó István, Tarr Béla, Tímár Péter neve fémjelzi a stúdió rendezőinek alkotói sokszínűségét, hazai és fesztiválsikereinek zálogát.
Az Objektív Filmstúdióban készült többek között az Oscar-díjas Mephisto és Szabó István több más nemzetköz sikere, a Redl ezredes, a Hanussen, az Édes Emma, drága Böbe, és a koprodukciós Találkozás Vénusszal is.
Az Objektív Filmstúdió nemcsak gyártó, hanem forgalmazó cég is, mely saját - főleg játék- és dokumentumfilmjeit maga terjeszti itthon, és a nagyvilágban egyaránt. Széles körű koprodukciós tevékenységet is folytatnak szerte a világon, partnereik Amerikától Törökországig mindenütt megtalálhatók.
1999-ben Molnár György filmjével, a Csak egyszer élünk-kel nyertek díjat a Magyar Filmszemlén. A film rendezője mellett Grosz Gabriella a stúdió vezetője egy kicsit részletesebben is mesél nézőinknek múltról, jövőről, törekvésekről, küzdelmekről és sikerekről. Magától értetődően: objektíven.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012